Rétvári Bence államtitkár szerint minden tankerületben jutott pénz felújításokra és iskolabútor-cserékre, 2,5 milliárdot költött erre a kormány.

A nyári szünetben minden tankerületben jutott pénz felújításokra, illetve iskolabútorok cseréjére, a programra 2,5 milliárd forintot költöttek – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint ebből az összegből új iskolabútorokat, székeket, padokat, táblákat és öltözőszekrényeket vásároltak az iskolákba, valamint olyan felújításokat és karbantartásokat végeztek el, amelyek korszerűbbé és ápoltabbá teszik a diákok és a tanárok számára az iskolákban töltött időt.

Csaknem 500 millió forintból több mint 400 iskolában 33 ezer új iskolabútornak, iskolapadnak, széknek örülhetnek a gyerekek szeptember 1-jén, az első becsengetéskor – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy a nyári iskolai karbantartások is lezárulnak a napokban.

Az intézmények 2 milliárd forintot költöttek karbantartásra. A legtöbbet festésre, mázolásra, vizesblokkok és nyílászárók karbantartására költötték, de  több intézményben a burkolat javítását, udvarok, sportpályák karbantartását is elvégezték, és voltak olyan intézmények ahol a tetőt vagy a fűtést javították meg.

Rétvári Bence elmondta, hogy a kormány évek óta növeli az oktatásra szánt forrásokat: 2010-hez képest jövőre 552 milliárd forinttal nőnek az oktatási rendszerre fordított források. Ebből nem csak a pedagógusok 50 százalékos béremelésére, de a nyári felújításokra és eszközök beszerzésére is jut forrás.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Figyeled a trükköt:? Ezeknél minden "jövőre" duplázódik meg, "jövőre" még többet fordítanak rá!
Hogy pottyantál volna bele az udvari buliba elléskor!
papa.49
Szutyokbence hazudsz a városunk 5 iskolája közül egyet se újítottak fel a szülők festették ki a 2 általános sulit is...
quadrocopter
Figyeled a trükköt:? Ezeknél minden "jövőre" duplázódik meg, "jövőre" még többet fordítanak rá!
Hogy pottyantál volna bele az udvari buliba elléskor!
solidedge
Könnyű hencegni az önkormányzatoktól ellopott szolidaritási adóból (pl. Tiszaújváros 1,7 milliárd Ft).
nezelodo
A gépkölcsönzők a megmondhatói, július augusztus hónapban nem győzték a parkettacsiszolásokhoz biztosítani az anyagot, és a gépet az iskoláknak. 2010-től mintha elvágták volna, egyetlen ilyen bérlés nem történt az iskoláktól a környékünkön. Szóval vagy felszedték a torna és tantermek parkettáit és Orbán zúzalékkal helyettesítették Gántról, vagy hazudik ez az keresztény ájtatos manó

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.