Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, miniszterelnök-jelöltje és Dr. Erőss Gábor, a Párbeszéd elnökségi tagja, oktatási szakpolitikusa közzétett egy közleményt. Ez a közlemények sorsa. Közzétevődnek. Az iskolaév kezdete tiszteletére, természetesen, az oktatáspolitikáról. Ezzel sincs baj. Azt írják, hogy az Orbán-kormány nem tett egyebet, mint becsapta a szülőket. Valamint a diákokat, és a pedagógusokat is. Ez is igaz. Azonban nehéz megállni azt a kérdést, hogy voltak ezek a most választásra készülő politikusok eddig? Nem csak 2010 előtt, hanem az utóbbi években általában. Akkor, amikor a 2014-es választásra komolyan vehető, és komolyan kommunikálható alternatív oktatáspolitikai program nélkül ugrottak neki. Akkor, amikor politikai kalandorok vitték utcára a pedagógusokat, majd hagyták a semmibe leföldelődni a jogos nehezményezést. Mikor szóltak, hogy kéretik valami alternatívával előállni? Ha pedig most a választások közeledtével ilyen ügyesek, szépek és okosak, akkor mi...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@GeoCravker: Hat igen,... Ezek a kerdesek "hol voltal, amikor az eg zengett?" bennem is mindig felmerulnek...Karacsony Gergely dolgozik tisztessegesen, de hat naluk is ugy nez kim, hogy O "a part" - nagyon mas nem mozog arrafele...
Es allitolag ok sem akarnak senkivel sem osszefogni?
Ez az a szitu, amikor a batorsagot osszetevesztik a hulyeseggel...:o(((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
GeoCravker
@Béla333: Nem aprópénz, és meg kellene beszélni. Ahogy azt is, hogy valójában hogyan is történt a rendszerváltás. Ahogy azt is, hogy mi alapozta meg azt a rendszert, ami ezt lehetővé tette. Meg azt is, hogy Antallnak miért szobor jár a még életében elkövetett bebörtönzés helyett.

Nem azt mondtam, írtam, hogy mindezt nem elnne jó, és nem kellene tisztázni. Csak azt, hogy az önként jelentkező politikai elszámoltatók mindig kicsit gyanúsak. Azok, akik a jelenlegi maffiavezér politikai érdekeit jobban szolgálják, mint az eltávolítását (Sch. J.P., stb.) számomra nem is hitelesek. Ahogy a Momentum és a Krétakör drámagyógypedagógusa sem.

S, hogy elébe menjek a kérdésednek. Nem. A mai politikai szereplőkből nem egy parlamentnyi, de egy kabinetnyi hiteles embert sem tudnék felsorolni. Nem a kormánypártból vagy ellenzékéből, hanem összesen.
Az új kiválasztást azonban sem a mostani, sem a korábbi választási rendszer nem támogatja. Nem is tartom véletlennek, hogy a választási rendsuer kritikusai si az előző visszaállítását kérik. Egyáltalán nem a kabát újragombolását. Egy új kabátét.
Béla333
@GeoCravker: 16.15
"...az önként jelentkező politikai elszámoltatók mindig kicsit gyanúsak."
A hivatalosan kijelölt elszámoltatók (Keller, Budai) meg csak elmaszatolták a korábbi csapat bűneit! Akkor már jobb, ha olyan jön, aki erre önként vállalkozik!
Schifferben vagy Juhász Péterben jobban megbízok, hogy ha elvállalják, akkor végig is viszik ezt az elszámoltatást, mint azokban, akik megígérték a választóknak és csak jól átvágták őket.
Az MSZP és a DK pártokra és politikusaikra gondoltam!
Egy biztos: így nem mehetnek tovább a dolgok, mert elfogy a magyar.
bencemacska
@Béla333: ma, 15:00
Igazad van, Meszericsről elfeledkeztem, nem olyan hangos, mint Jávor!
GeoCravker
@Béla333: Nem vitatom el a jogodat, hogy jobban megbízzál bárkiben, mint másokban.
Lett légyen az akár Schiffer vagy Juhász.
Ettől, személy szerint, az ellenzék megosztásával debütáló Juhász, vagy az Orbán ügyvédjéből lett, és szinte minden irányba megfordult Schiffer a szemembe nem ellenzékibbek, mint az Orbánt láthatóan felszopó Botka.
Egyben, mint írtam, a semmiből indult pártokként elég korán voltak elég szép számmal anyagi tartalékaik (egyszerűen nincs ingyen a plakát sem), személy szerint elszámolnivalót is sejtek a köreikben.
De ez semmi többet nem jelent, mint azt, hogy még véletlenül sem fogok a nevezett urakra szavazni. Ahogy tőled sem várom el, hogy ne szavaz rájuk, ha neked ők a személyes Messiásaid.
bencemacska
@GeoCravker: ma, 15:19
Kösz. Nem kell keresnem!
Béla333
@GeoCravker: 17.07
Juhász nem az ellenzék megosztásának a szándékával vetette fel pl. az emlékezetes ATV-s vitában Vadainak és Szanyinak, hogy talán nem kellett volna szétlopniuk az országot! Néztek is nagy szemekkel!
Schiffer amióta az LMP-ben politizál sehová nem fordult, nem tudom miket terjesztesz már róla?!
Ha meg megnézed mondjuk a 2014-es kampány költéseit, akkor láthatnád, hogy az LMP volt az egyetlen, amelyik az AI szerint is annyit költött amennyit bevallott és ez messze a legkevesebb volt, mint a többi pártnál. Csóró párt!
Nekem nem ők a megváltóim, hiába gúnyolódsz, csak egyszerűen őket tartom (és elsősorban az LMP-t) a leghitelesebbnek a jelenlegi választékból.
Hogy te nem szavazol rájuk, az a te dolgod, mint ahogy az meg az én dolgom, hogy az eddigi korrupt, tolvaj, a hátunk mögött a Fidesszel összejátszó pártokra és politikusokra még akkor se szavaznék, ha ők lennének az egyszem (na jó: 2: MSZP, DK) ellenzéki alakulat!
Ja! Ha az LMP bármilyen szövetségre lépne az említett pártokkal, akkor rólam, mint szavazójukról már le is mondhatnának!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.