Új lakrészt adtak át Budapesten a katolikus egyház egyik intézményében, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány célja az: mindenki biztos legyen abban, ha megöregszik, megkapja a szükséges segítséget és ellátást.

Minden társadalmat jól jellemez az, ahogyan szépkorú polgáraival bánik – mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, egy új egyházi szociális intézmény átadásán.

Varga Mihály kiemelte, a kormány célja az, hogy Magyarországon mindenki biztos lehessen abban: amikor megöregszik és ellátásra szorul, megkapja a szükséges segítséget. Az elmúlt években az országban sorra nyíltak az időseket ellátó újabb állami, önkormányzati, egyházi és civil fenntartású intézmények – mondta, hozzátéve, a következő közös feladat az, hogy ezekben az intézményekben javítsák az ellátások, szolgáltatások színvonalát.

A miniszter, helyi fideszes parlamenti képviselő a Katolikus Szeretetszolgálat II. kerületi, máriaremetei XXIII. János Szeretetotthona új épületrészének átadásán vett részt. Az idősek otthona eddig 115 férőhelyes volt, a Befogad-Lak épületrész átadásával további tíz férőhelyen demens, szellemi hanyatlásban lévő, illetve alzheimeres embernek biztosítanak nappali ellátást.

Varga Mihály azt mondta, az új intézménynek, amely "a méltó időskori ellátást szolgálja", több mint 1,8 millió forint kormányzati támogatást adnak.

Varga Mihály: minden társadalmat jól jellemez, ahogy a szépkorúakkal bánik

Fotó: pixabay.com CCO

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára arra hívta fel a figyelmet, minden tanulmány és előrejelzés azt mutatja, hogy a demenciával küzdők aránya növekedni fog a társadalomban, ezért erre fel kell készülni. Szerinte ezért a jövőben át kell gondolni a "demens napközik" hálózatának fejlesztését.

Arról beszélt, szeretnék erősíteni az egyházak szerepvállalását a szociális szférában. Úgy vélte, hogy az ilyen intézményeket fenntartó egyházak nem csak ellátást nyújtanak, mert szolgálatuk a gondozottal és a családjával való közösségvállalásra, közösségteremtésre épül.

Czibere szerint a kormány számára fontos az időskori biztonság garantálása minden eszközzel, így a nyugdíj-, az ápolási és a gondozási rendszereken keresztül.

A kormány azért küzd, hogy a fokozott ápolást, gondozást igénylő emberek számára újabb szolgálatokat hozzanak létre, ezért alakult meg a házigondozásban a "fokozott gondozás", valamint a bentlakásos rendszerben a "szakápolás szolgálata" – mondta.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere azt mondta, évente csaknem egymilliárd forintot költenek a szociális ágazatra, melyben százötvenen dolgoznak és mintegy ötezer embert látnak el. Hozzátette: munkájukban, amelynek jó része önként vállalt feladat, számíthatnak a helyi egyházi közösségekre és a "valódi" civil szervezetekre.

A polgármester utalt arra is, hogy a Fillér utcában fél éve adták át azt a megújított gondozási központot, ahol létrehoztak egy, a máriaremeteihez hasonló, a demens emberek nappali ellátását biztosító helyiséget.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
A nyugdíjask szerncséje hogy közel hárommillióan vannak és kell a szavazatuk. Bele se merek gondolni mit művelnének velük ellenkező esetben.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@emerencia: azon nevetneknek a haverok és rokonok,ha mondom:
"Itthonról hazamegyek" vagy "Otthonról hazajöttem"...és értik! :--)
..de mibul értik?! Különben a nejem marha jól beszélte a magyart,holott
soha nem tréningeztettem,az amerikai angolt,az olaszt (latin a suliban)
és a franciát a (sulisidőböl) az ottani rendszeres táborozásnak köszönve!
mackoka46
Így igaz te ocsmány mocsok. Arról van szó, hogy az idősek nagyon szeretik a meleget, különösen télen. E tény miatt a napelemes rendszer bővítésre szorul. Igen ám, de ebben a szégyenteljes botrány országban a bővítésnek nincs semmi értelme, mivel a kormányzat, a mocskok mocska, a bővítés teljes hasznát elveszi.Tehát hiba gondoskodna a gyermek az idős szülőről nem tud. Várom már mikor kerül az örök kárhozatra ez az ócska mocskos bagázs.
Nem tudom mit vétettem, hogy ezek a rohadékok mérgeznek, nap, mint nap.
kokopelli
@Eriksson: Ismersz egy felnőttet akinek még él a "szépapja" ? Ha igen én
gondoskodom róla! ;--)
Eriksson
@kokopelli: Nem ismerek, de elméletben lehetséges.
Az elnevezés nem feltétlenül élő emberre vonatkozik, csak egy családtag elhelyezkedését a családfán.
Egyébként szept. 7-én 20:10-kor belinkelt wikipédia oldalon le van írva, mit jelent törvény szerint a szépkor.
E szerint nekem volt egy nagyanyám, és egy dédanyám, akik bőven megélték a 90-et.
kokopelli
@Eriksson: ezért tettem a végére a ;--) jelet.. (kacsintva)! de :--)
Eriksson
@kokopelli: Értettem, azért nyomtam tetsziket. :))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.