Közzétették az idei listát, melyen a művészettől a tudományon át az oktatásig a legnagyobb hatású embereket sorolták fel. S közülük is választani kell...

Idén 15. éve rendezik meg a Prima Primissima díjátadót, melyet már ötödik éve támogat az OTP Bank. Az idei, jubileumi díjátadót követően már összesen 450 díjazottat számlál majd azoknak a kiemelkedően tehetséges művészeknek, újságíróknak, tudósoknak, sportolóknak és oktatóknak a száma, akik példát mutató életművükkel nap mint nap bizonyítják, hogy elkötelezettséggel, kitartással, odaadással hogyan formálható, hogyan tehető jobbá jelenünk és hogyan formálható közös jövőnk. A kiválóságok alkotómunkáját, tehetségük fejlesztését eddig összesen 3,75 milliárd forintnyi összeggel támogatta a Prima Primissima, és mára már olyan értéket képvisel, hogy már maga a jelöltté válás is komoly elismerésnek számít – írja a közlemény a díjátadó hivatalos weboldalán.

Nem aprópénz

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is tíz kategóriában harminc díjazottat választanak majd ki. A magas erkölcsi elismerés mellett összesen 250 millió forintos támogatásban is részesülnek a saját szakterületükön kiválót alkotó honfitársaink. A Junior és megyei Primák további 130 kitüntetést kapnak, a díjjal járó összesen több mint 150 millió forinttal együtt.

A díjak struktúrája sem változik, továbbra is tíz kategóriában hirdetnek kiválóságokat: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar sport, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet.

Minden kategóriában három díjazott kap helyet, az alapítvány Kuratóriumának tagjai és a VOSZ kibővített elnöksége pedig titkos szavazással közülük választja ki a Primissimákat, összesen tízet. A Primissimák 15, míg a Primák 5 millió forint elismerésben részesülnek. A közönségdíjas jelölt személye idén is sms szavazással dől el. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A Közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb.

Kikre szavazhatunk az idén?

Magyar irodalom

- Kányádi Sándor költő, író, műfordító

- Kiss Benedek költő, műfordító

- Szilágyi István író

Magyar színház- és filmművészet

- Blaskó Péter színművész

- Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró

- Hegedűs D. Géza színművész, rendező, egyetemi tanár

Magyar képzőművészet

- Birkás Ákos festőművész

- Haris László fotóművész

- Horkay István képzőművész

Magyar tudomány

- Dr. Blaskó Gábor gyógyszerkutató vegyész, az MTA rendes tagja

- Dr. Pintz János matematikus, akadémikus, kutatóprofesszor

- Vicsek Tamás fizikus, akadémikus

Magyar oktatás és köznevelés

- Hámori Veronika nyugalmazott iskolaigazgató

- Dr. Lukács István irodalomtörténész, intézetigazgató

- Prof. Dr. Sótonyi Péter Tamás rektor, állatorvos-anatómus

Magyar építészet és építőművészet

- Csomay Zsófia építész, belsőépítész

- Dr. Farkas Gábor DLA építész

- Pazár Béla építészmérnök

Magyar sajtó

- Baló György szerkesztő, műsorvezető

- Hazajáró – turisztikai magazinműsor

- Kopeczky Lajos újságíró, riporter

Magyar sport

- Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredző

- Kocsis Ferenc olimpiai bajnok birkózó, mesteredző

- Wichmann Tamás világbajnok, olimpiai ezüstérmes kenus

Magyar népművészet és közművelődés

- Dr. Bálint György kertészmérnök

- Erdélyi Tibor táncművész, koreográfus, népi szobrász

- folkMAGazin népművészeti folyóirat

Enyedi Ildikó, Baló György és Bálint gazda is az idei Prima Primissima-jelöltek közt

Magyar zeneművészet

- Antal Mátyás fuvolaművész, karmester

- Eötvös Péter zeneszerző, karmester

- Várdai István csellóművész

Fotó és címlapkép: dr. Bálint György FB

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Draga Balint Gazda, Isten eltesse ezen a szep napon meg nagyon sokaig, es remelem, hogy sokaig tudja meg elvezni ezt a kituntetest...;o)))))
justhpeter
Nálam is Bálint gazda a Prima Primissima jelölt.
reagens
Isten áldja meg Gyuri bácsit! Nagyon megérdemli!
Equus1
akik a listát összeállították hogy-hogy bajer zsoltról elfeledkeztek?
És erdősiné órasszony és a kísérő kopaszok bandája? Az is jó alakítás volt.
tömjénzsóti is érdemelne vmit a lóhátas vonulása miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.