Kósa Lajos frakcióvezető szerint a "Soros-terv" a magyarok életét, biztonságát és identitását is hosszú időre befolyásolja – ezért kell róla nemzeti konzultációt tartani.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a "Soros-terv" a magyarok életét, biztonságát és identitását hosszú időre befolyásolja, ezért fontos tájékoztatni róla az embereket. Kósa Lajos ezzel indokolta, hogy nemzeti konzultáció lesz a "Soros-tervről".

Kósa Lajos a Fidesz-KDNP velencei frakcióüléséről a TV2 Mokka című műsorának csütörtök reggel nyilatkozva azt mondta: az Európai Bizottság (EB) döntése a kötelező betelepítési kvótáról "szélesre tárta a kapukat a Soros-terv előtt", amely szerint le kell bontani a határzárat és a kerítést, évi egymillió migránst kell behozni Európába, mindegyiknek kilencmillió forintot kell adni, ennek fedezésére pedig kölcsönt kell felvenni.

Kósa: a "Soros-terv" befolyásolja a magyarok életét, ezért kell a konzultáció

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Hozzátette, a magyar ellenzék és az európai baloldal igyekszik megtéveszteni az embereket, most "azt hazudják, hogy nincs is Soros-terv", 2015-ben még azt mondták, hogy nincs "migrációs özön", a népszavazáskor pedig azt állították, nincs kvóta, hanem önkéntes felvétel van.

Kósa Lajos szólt arról is, hogy a frakcióvezetői pozícióban várhatóan október elején váltja őt Gulyás Gergely. A politikus szerint van kellő tapasztalata a Modern városok programért felelős tárca nélküli miniszteri poszthoz, mert 16 évig vezette Debrecent, sokáig volt a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, és jelenleg is tiszteletbeli elnöke.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán)

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Nekem nem elég a "szóbeszéd", a "népmese", én szeretném irásban látni azt a bizonyos "Soros-tervet", hogy el tudjam dönteni: "... a magyarok életét, biztonságát és identitását hosszú időre befolyásolja...", vagy sem!! A Kreszt, a törvényeket sem "szájhagyomány" utján terjesztik, hanem leirják!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Peller Anikó
Azért kell konzultáció mert közeledik a választás. Jó pénzért különbenis ellenőrzötten bejöhet bárki. Csak hozza az ellenőrzőjét. Valakinek.
Nessy
Pártunk és kormányunk, meg a haverok életét biztosan befolyásolja! El kell szédíteni a zembereket, mert ha nem nyernek, ugrik a sok ellopható dohány, az ingyen élés! Sokan azt sem tudják ki az a "Soros", de rettegnek tőle, mint gyerek a "zsákos embertől". Annyi különbséggel, hogy a gyerek három éves kora után kinövi!
Equus1
kell a konzultáció - megint egy lehetőség a pénzszerzésre. Ki tudja, mit hoznak a választások... meg kell fogni, amit csak lehet.
Hellcat
"a "Soros-terv" a magyarok életét, biztonságát és identitását is hosszú időre befolyásolja – ezért kell róla nemzeti konzultációt tartani." A kurva anyád Paks 2 nem???
eszegfu
Nekem nem elég a "szóbeszéd", a "népmese", én szeretném irásban látni azt a bizonyos "Soros-tervet", hogy el tudjam dönteni: "... a magyarok életét, biztonságát és identitását hosszú időre befolyásolja...", vagy sem!! A Kreszt, a törvényeket sem "szájhagyomány" utján terjesztik, hanem leirják!!
nem tibi
No comment :
Én innentől olvasó leszek és ellenzéki szavazatot fogok leadni .

Csókolom !
Béla333
Na már megint lopni akarnak ezzel az ál konzultációs hazugsággal!
A konzultáció ugyanis annyi lesz, hogy Kósa konzultál Orbánnal, Orbán konzultál Lázárral és kész!
Hogy a nép mit szeretne, az őket sohasem érdekelte!
RonaGyuri
Közkívánatra

bár nem szeretnék ötleteket adni

Egy ma reggeli írásomban lényegében borítékoltam a Soros-konzultáció várható kérdéseit, pontosabban csak argumentáltam. Néhány kedves olvasóm kifogásolta, hogy nem adtam konkrét kérdést. Íme egy:
Akarja-e, hogy a (gaz zsidó) Soros vezette (de legalább is általa felhergelt) migráncs-hordák árasszák el hazánkat
meggyalázva (Kósa, Rezsi Sziszi és kifli-csücsök szenyátorina által fémjelzett) kultúránkat
megrontsák asszonyainkat (erre az öregecskedő elhanyagolt feleségek ne válaszoljanak),
és elvegyék (közmondásos) munkakedvünket!
Nessy
Az is a "Soros terv" része, hogy szűkítik a tumoros betegek modernebb gyógyszereinek a körét november 1. -től???
Vagy az kormányzati intézkedés, mely Orbán tervét valósítja meg!
quadrocopter
"Üzenet a liftből"! Kósa-Debil!

"Soros György hétpontos tervet dolgozott ki a migrációs válság megoldására."

1. Az EU-nak és a világ többi részének nagy számú menekültet kell befogadnia
A menekülteket a befogadó országoknak közvetlenül a frontvonalban levő országokban kialakított központokból kéne befogadniuk. Ott bírálnák el a kérelmeket, aki pedig nem ezeken a központokon át érkezik Európába, az elveszítené a jogát a menekültsátusra. Soros szerint Európának évi háromszázezer menekültet – tehát nem bevándorlót, hanem üldözöttet – kellene befogadnia, mert ez már elég nagy szám ahhoz, hogy a menekülők esélyt lássanak kérelmük pozitív elbírálására, és ne próbáljanak illegálisan eljutni Európába.

2. Európának erős határőrizetre van szüksége
Hogy az 1. pont működhessen, annak feltétele az európai határok védelme. „Kevés dolog rémiszti meg jobban a közvéleményt a kaotikus jeleneteknél” – írja Soros, aki szerint a menekültválság tavalyi képei nagyban befolyásolták a kérdés európai percepcióját. A káosz felszámolásának részeként forrásokat kell biztosítani a görögországi és olaszországi szükségtáborok feljavítására is, emellett kompetens, összeurópai határőrizeti szervet is létre kell hozni.

3. Megfelelő pénzügyi keretrendszert kell teremteni a válság kezelésére
Soros szerint rendkívül rövidlátó döntés volt, hogy 2014-ben a tagállamok teljes GDP-jének 1,23 százalékában határozták meg az EU költségvetésének felső limitét. Így a menekültválság kezelését csak ad hoc pénzügyi támogatásokkal tudják megoldani. Soros szerint a migrációs válság kezelése évi 30 milliárd euróba kerülhet, de ez megtérülő befektetés: „A Bertelsmann alapítvány becslése szerint a schengeni rendszer feladása évi 47-140 milliárd eurónyi GDP-kiesést okozhat”. A pénzt európai adókól gyűjtené be.

4. Egységes rendben kell elbírálni a menekültkérelmeket
Soros szerint a mostani rendszer, a Dublin III felett eljárt az idő. A dublini rendszer szerint a menekültkérelmeket abban az EU-tagállamban kell...
Nessy
@RonaGyuri: Akar e konkurenciát a magyar bűnözőknek? Akarja -e,hogy Magyar nőt magyar férfi erőszakolhasson meg, magyar családokat magyar gyilkos tehessen el láb alól?
quadrocopter
elbírálnia a helyi hatóságoknak, ahol egy menedékkérő először az EU területére lépett. És minden felelősség is azé az országé. Ehelyett Soros szerint egységes rendszer kell, ahol nem nemzeti, hanem EU-s szervezetek döntenek a menekültkérelmekről, így azok elbírálása nem a nemzetállamokon múlna, cserébe a felelősség sem csupán rájuk hárulna a menekültekért.
5. Egyetértésen alapuló összeurópai rendszert kell kidolgozni a menekültek elhelyezésére
Enélkül az előző pont nem is működhetne. Soros szerint a jelenlegi kötelező kvótarendszer kontraproduktív: jelentős ellenállást vált ki több tagországban is, amelyeket rákényszerítenek olyan menekültek befogadására, akiknek amúgy eszükben se volna azokba az országokba menni. Ehelyett önkéntes alapon kell működtetni a rendszert, hogy a menekültek is oda kerülhessenek, ahova mennének is, és szívesen is lássák őket.
6. Az EU-nak és a nemzetközi közösségnek sokkal bőkezűbben kéne támogatnia a konfliktusövezetekkel szomszédos befogadó államokat
Soros szerint ezekben az országokban a töredékét is elég lenne elkölteni annak, amit most az EU a saját határain tervez elkölteni menekültközpontokra. Soros ugyanakkor bírálja azt az európai ötletet, ami a gazdasági segélyek utalását a menekültek és vándorlók feltartásához kötné: ez egyrészt szembemegy a segélyezés alapgondolatával, másrészt értelmetlen is, mert pont ezekből a segélyekből lehetne javítani azon a helyzeten, ami a vándorlás alapvető kiváltó oka.
7. Végül a gazdasági bevándorlókkal is kezdeni kell valamit
Soros eddigi javaslatai javarészt a menekültekkel – üldözöttekkel – foglalkoztak, de szerinte a gazdasági bevándorlás sem szükségszerűen rossz. Mert ugyan most a nagyszámú menekült miatt telítődött a felvevőpiac, de ha a menekültválság kezelését sikerül mederbe terelni, akkor újra be lehet fogadni gazdasági bevándorlókat, akikre igen is szükség van a demográfiai okokból kimerülő európai munkaerőpiacon.
Nessy
@quadrocopter: Ez hosszú az egy bites szavazóknak! Elég egy mondat: be kell fogadni a migránsokat!
szaboria1
Lali király inkább elvonóra kellene menetek. Sorosnak egészen másként van az ötlete.
quadrocopter
@Nessy: Ezer dolog történt az elmúlt 7 évben, amely befolyásolta a magyarom életét, törtedékében nem volt konzultésön, leszarták az emberek véleményét! A Gecinek sikerélmény-megvonási tünetei vannak!
Eladott Ország
A Fidesz nagy okosai és a párthoz elvakultságig hű újságírók szerint szerint a baloldali pártok migránsok sokaságát akarják Magyarországra telepíteni. Ez a választási programjuk. Nyilván evvel akarják megnyerni a választást. Csak adalékként: az Arton Capital Hungary Kft. jogi ügyeit ugyanaz a Kosik Kristóf intézi, aki rendszeresen dolgozik Rogán Bűnöző Antalnak és Habony Munkanélküli Árpádnak is, és akinek ügyvédi irodája fejenként 5 ezer eurót kaszált minden kínai letelepedési kötvényes ügyfélen. Ilyen gátlástalan, hányadék, korrupt, elitnek nevezett bűnbanda nem került még soha a közpénzes vályú köré.
eszegfu
@quadrocopter: 9:18 Az a szomoru, hogy ebből a tervből csak annyit "szürt le" kormányunk, hogy Soros a nyakunkra akarja telepiteni a menekülteket... pedig ez közel nem arról szól!
Cicamama55
Alapjáraton ő egy értelmes, tanult ember volt valamikor, s a debreceniek tényleg kedvelték. De az valamikor volt! Szerintem a sok hazudozás kikezdte a szürke agysejtjeit... "Az eszeddel könnyen elhiszed a kegyes hazugságokat, miközben tisztában vagy a fájdalmas igazsággal, ami a hazugságokat szükségessé teszi. És az elméd megbüntet, ha mindkettőben hiszel."Patrick Ness Tökéletesen ráillik ez a kórismérv!
Sámannus
A Putyin tervvel kéne foglalkozni zsiványok!
vladimir putin
@Sámannus: nekem az a tervem, hogy kirabolom a magyarokat, megosztom Evropát, hogy ne tudjanak fejlődni és több gázt meg olajat vegyenek, hogy a ruszkikat is leraboljam.
Ennyike.
cs.n.
@eszegfu: 8.49-re: Nem lesz ilyen. Az előző nemzeti konzultációnál sem közölték, mire vonatkoznak a kérdések. Semmit nem mutattak fel, pedig én is kíváncsi lettem volna rá, miről kell konzultálgatni. Ahogy az Átlátszó blogja is:
"A Nemzeti Konzultáció indulásakor beadtam egy közérdekű adatigénylést a Miniszterelnöki Kabinetiroda részére. Azt kértem, küldjék el, hogy az egyes kérdések melyik Európai Uniós rendeletre, törvényre vagy javaslatra vonatkoznak? Ezt elég gyorsan meg lehet válaszolni, mert vagy nincsenek ilyen EU-s törvények, vagy ha ha vannak, akkor csak fel kell sorolni őket, hiszen erre alapulnak a “kérdések” …

15 nap után annyit válaszolt a Miniszterelnöki Kabinetiroda, hogy meghosszabbítják 15 nappal a válaszadást. Vagyis 30 napra van szükségük rá, biztos nagy munka lehet."
vastagbor.atlatszo.hu/2017/04/27/az-europai-bizottsag-valasza-a-nemzeti-konzultacio-kerdeseire/
Az adatigénylés szövege itt olvasható:
vastagbor.atlatszo.hu/2017/04/07/a-nemzeti-konzultacio-reklamozasaval-tamogatjak-a-fidesz-mediat/
Szóval ne reménykedj, nem fogsz ilyet írásban látni, meg kell(ene) elégednünk azzal, amit a pártkatonák és a párt holdudvar-intézetei mondanak. Azzal meg max. csak a rajongóik/hívőik/haszonélvezőik elégednek meg, csak semmi kekeckedés, el kő fogadni mindent úgy, ahogy az elvtársak mondják.
iluminati
@eszegfu: Szerintem is Valamit szeretnénk látni soros tervéből nem csak a duma kell!! Ez a fidesz sokkal rosszabb mint a szomszéd öregasszony vagy mint egy rossz anyós aki azon fondorlatoskodik hogyan lehet össze ugrasztani a fiatalokat...

Össze kell fogni a magyar embereknek , meghívni Soros Györgyöt...vagy Putyin kavarja a szart...
Sámannus
@vladimir putin: Látom a Evrópának szerencsére több esze van mint ezeknek, az agyatlanoknak. Ezért kell kussolni. Ennyike.
kukac50
A Soros ügynököktől félnek Putyin ügynökei!
quadrocopter
@eszegfu: Most akkor azt képzeld el, hogy a parlagi magyar nem ismeri ezt a Soros-tervet, amit bemásoltam, tehát lehet hülyíteni őket!
tudode
Fordítva ül döglődő dakota lován ez a politikai kalandor!
.
Sajnálatos módon Csipkerózsika álmát alussza ez az ALI BABA által BEKEBELEZETT ORSZÁG a HITHŰ ORBANISTÁI "jóvoltából", hiszen átverő show elszenvedői vagyunk,hiszen
.
Irgalmatlan pénzt költhet szabadon a kormány a választási kampányban
168ora.hu/irgalmatlan-penzt-kolthet-szabadon-kormany-valasztasi-kampanyban/
.
""" A kormány a trükkösen összerakott költségvetések által az elmúlt négy évben évi kétszázmilliárd forintot szabadon elkölthetett politikai célokra. Ennek
----- egy része a költségvetési tartalék,
----- a másik az Országvédelmi Alap.
A költségvetés elfogadásakor a képviselők arról is szavaztak, hogy ezeket a pénzeket a kormány lényegében bármilyen célra elköltheti.
.
Ebből a lóvéból FUTJA MINDEN KÖZELLENSÉG ÜLDÖZÉSÉRE, KINYÍRÁSÁRA, és a társadalom hülyítésére ennek a GONOSZ TÖRPÉNEK!!!
.
A konzultációs baromságának méltó helye: a KUKA!
kokopelli
@quadrocopter: Az egész Lala-duma,és az azt követő ellemzése ennek a szeren-
csétlennek,engem a keverék Mackó kutyusomra emlékeztet!Első hónapokban meg-
állapítottuk hogy "egyszintes" (alacsony rövidlábú,farkasszínű de játékos) lesz! Ka-
pot egy fél flanel pijamanadrágot,amivel egész nap el volt! A Lala is ilyen,mert fél-bi-
tes,nem az lett belőle amire vártunk,és ha kap valamit,akkor azzal eljátszik!Mindig le-
köti a figyelmet,holott nincs semmi értelme amit csinál!
Én a kutyust (ha mégegyszer tehetném) Lajcsinak hívnám!..eszik,iszik,ß@rik,pisál,
morog ,játszik a flanel asszonnyal, és szagolgatja a nagyobb kutyák scheggét! És
ezekért a dolgokért még marha jól is él mint a Lala! A legjobb figyelemelterelő,de Ő
mégsem ér annyit mint a kutyusom,aki ha nem tud okosat mondani,akkor hallgat!! ;--)
eszegfu
@quadrocopter: 12:25 Teljesen igazad van!! Hozzáteszem: a "parlagi magyar" nem veszi a fáradságot, hogy utánaolvasson, nekik a kormány egyszerü tőmondatokban "leforditja", "értelmezi" ... és ez az agyatlanság lesz belőle!:(
eszegfu
@cs.n.: 10:46 Kösz. a linkeket! Tanulságos! A hétköznapi életben is a jogszabályi hátterét keresem a dolgoknak, hogy legyen miből kiindulni, mint a "kályhától"... de ez a szemérmetlen "parasztvakitás", ami itt megy?! És hiába ... még mindig sokan biznak bennük, akár "kötelességből", akár butaságból...:(
Pálinkás Pál
Lala ..remélem bukásotok után még lesz egy nemzeti konzultáció arról hogy életfogytot kapjatok...vagy bitófát!!
Grafix69
Ekkora baromságra van pénz? Hihetetlen , a Soros terv, kérdezném , mi az Orbán terv? Konzultáció a semmiről , teljesen agyament beteg , rosszindulatú kormány ez. Soros terv , amikor átírták az alkotmányt azt nem kérdezték meg senkitől .
solidedge
Én demokráciát akarok. Ha Soros is akkor a magyar emberek többségének a pártján áll. Ha ez így van akkkor hajrá Soros. A Fidesz próbálja öszemosni a demokráciáért fáradozó hazaiakat Sorossal, ez aljas, sunyi húzás. A Fidesz egyszerüen fél a demokráciától, mert ez a bukását jelentené. Hazánk igazi ellenségévé a Fidesz és az ők szekerét tolók lettek. Tőlük kell megvédeni a hazánkat.
Macskaszem
A Geci már turbófokozatba kapcsolt, tavaszra úgy túltolja a biciklit, hogy emberfia nem lesz, aki ne köpne egy nagyot a neve hallatán.
Sámannus
Lala menekültök mint a patkányok ez kész besz@rás amilyen hülyék vagytok.
kissé felnőttem
EZ látod lajoska igaz mert minden pénzt erre hivatkozva lehet elpazarolni. Bezzeg amikor emberhez méltóan titeket segitett Ő általa lettetek valakikké. akkor kussoltatok? na itt a gond az erkölcsötökkel.A pénz meg az adófizetőké, kőnnyü préda nemde,Pedig tudd nem vagyok hazaáruló bár tőbbedizig neveztetek annak. pl 98 %-os szvazosdi után, alatt, a tv ben. unalmas ám már egyre inkább a konzultáció meg hab lehet nyalogatnija jó begyujtani lassan jön a fütési szezon.huh előttem is szóllóttak . Akár a kétfarkura is szavazok mert soha nem voltam párt --- tag se itt se ott mind ti Kiszesek MSZMP -ek meg ki tudja még tán rózsarüzéres is akad.
feco fero
Kósa Kósa! FIDESZ FIDESZ! KDNP KDNP!
Nem volt még elég a lopásból, a szarkeverésből, a lázításból, a szembe állításból, a megosztásból és még sorolhatnám!!!
Miért nem veszitek tudomásul, hogy e nép már nem hisz nektek!!!
Sőt már én sem!!!
Micsoda dolog az, hogy miközben emigránsoztok, Sorosoztok, perlekedtek, a törvényesen meg választott ellenzéket szarba sem veszitek, pedig őket is a Magyarok választották, ugyan azzal a küldetéssel mint titeket, e közben egy szó sem esik a BANKOK által földön futóvá tett emberekről, arról sem, hogy a BANKOKRA KIVETETT ADÓITOKAT A BANKOK MA MÁR MITŐLÜNK VÁLLALKOZÓKTÓL SZEDITEK BE , (6.000.-Ft. minden átutalás után) hogy 100.000. € feletti BANK számla mínusz 0,4 % on kamatozik, vagyis akinek ennél több pénze van a számláján arról automatikusan levonjátok ezt a 0, 4% ot!? Ezek a sok ezer milliárdoknak mi a sorsa? Akár hiszitek akár nem ezek jobban érdekelnek bennünket, min az általatok kreált baromságok , hazugságok! Erről kellene NÉPSZAVAZÁST TARTANI!
Vagy az országunk úthálózatának 80% a kritikán aluli! (stadionok helyett)
Vagy meg kérdezni a lakosságot, hogy mit szólnak a nemzet gázszerelőjének és a többinek ily hatalmas gazdagodásához? Hogy tisztességes munkával, lehet e valaki ilyen sikeres, amikor nincs semmilyen szabadalma, semmilyen saját ötlete, amikor semmilyen kézen fogható értéket még nem csinált ami a saját eszéből pattant ki?!
Tehát javaslom, hogy a népszavazási milliárdokat fodorítsátok sokkal hasznosabb a köz jót szolgáló célokra!
Akikkel pedig el lopattátok a nép pénzét, adassátok vissza nekik! A BANK adót pedig ne velünk fizettessétek!
Kósa! neked pedig ez lét érdeked, hiszen milyen jóléti városokat akarsz felügyelni, ha nem hozzátok és nem forgatjátok vissza az el lopott pénzeket?
Emigráns és Soros ügy pedig csak akkor lenne, ha ha akadna egyetlen emigráns aki itt akarna le telepedni!
feco fero
Kósa Kósa! FIDESZ FIDESZ! KDNP KDNP!
Nem volt még elég a lopásból, a szarkeverésből, a lázításból, a szembe állításból, a megosztásból és még sorolhatnám!!!
Miért nem veszitek tudomásul, hogy e nép már nem hisz nektek!!!
Sőt már én sem!!!
Micsoda dolog az, hogy miközben emigránsoztok, Sorosoztok, perlekedtek, a törvényesen meg választott ellenzéket szarba sem veszitek, pedig őket is a Magyarok választották, ugyan azzal a küldetéssel mint titeket, e közben egy szó sem esik a BANKOK által földön futóvá tett emberekről, arról sem, hogy a BANKOKRA KIVETETT ADÓITOKAT A BANKOK MA MÁR MITŐLÜNK VÁLLALKOZÓKTÓL SZEDITEK BE , (6.000.-Ft. minden átutalás után) hogy 100.000. € feletti BANK számla mínusz 0,4 % on kamatozik, vagyis akinek ennél több pénze van a számláján arról automatikusan levonjátok ezt a 0, 4% ot!? Ezek a sok ezer milliárdoknak mi a sorsa? Akár hiszitek akár nem ezek jobban érdekelnek bennünket, min az általatok kreált baromságok , hazugságok! Erről kellene NÉPSZAVAZÁST TARTANI!
Vagy az országunk úthálózatának 80% a kritikán aluli! (stadionok helyett)
Vagy meg kérdezni a lakosságot, hogy mit szólnak a nemzet gázszerelőjének és a többinek ily hatalmas gazdagodásához? Hogy tisztességes munkával, lehet e valaki ilyen sikeres, amikor nincs semmilyen szabadalma, semmilyen saját ötlete, amikor semmilyen kézen fogható értéket még nem csinált ami a saját eszéből pattant ki?!
Tehát javaslom, hogy a népszavazási milliárdokat fodorítsátok sokkal hasznosabb a köz jót szolgáló célokra!
Akikkel pedig el lopattátok a nép pénzét, adassátok vissza nekik! A BANK adót pedig ne velünk fizettessétek!
Kósa! neked pedig ez lét érdeked, hiszen milyen jóléti városokat akarsz felügyelni, ha nem hozzátok és nem forgatjátok vissza az el lopott pénzeket?
Emigráns és Soros ügy pedig csak akkor lenne, ha ha akadna egyetlen emigráns aki itt akarna le telepedni!
glorianna
@Cicamama55: Nem emlékszem az értelmes korszakára... lehet, h volt olyan, de az nagyon régen lehetett. Az első polgármestersége idején valami vendéglő vagy mi falán freskón örökítették meg őfeneségét, akkori pletykák szerint ő rendelte meg.
human
A fidesznek köszönhetem, hogy végre legyőztem a pesszimizmusomat. Régen pesszimistán azt mondta, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Ma már optimistán azt mondom "Miért is ne lehetne?"
Desischado
Paks 2-ről, a sok lopásról, a választás tisztaságáról mikor lesz népszavazás, mi?! Hogy rohadnátok meg egytől egyig, ahol éppen vagytok! Mi van, már megint kell egy lopnivaló! Szemét paraziták! A csókosokon, meg a birkákon kívül ki hisz még nektek? Én nem, az biztos!
Eladott Ország
Már csak egyet kell aludni és akkor holnap lesz! Esküszöm. De még ma van és ez sem semmi az ilyen viszonyok között, amilyeneket nekünk sorsolt a Soros Gyuri bácsi. Meg a Simicska.
Meg Kósa, aki mindjárt miniszter lesz és ezt nagyon meg is érdemli ő. Sőt! Kettő miniszternek
kellene lennie, mert ilyen figura nincs több. Még a Fideszben sem. Annyira cukorborsó, hogy
nagyon. Az még csak semmi, hogy képes öt percben hetvenkétszer kimondani Soros nevét.
Hiába vicceskedik ezzel az Index, szerintem attól van ez neki, hogy decemberig meg volt szabva, hányszor kell kimondani. De hirtelen váratlanul miniszter lesz és akkor már nem fog esetleg sajtótájékoztatót tartani és így nem tudja teljesíteni a fejkvótát. Ezért gyorsan bepótolta előre is. A videót meg mindenkinek szívből ajánlom. Érdemes megtekinteni, mert a maga nemében egy valóságos remekmű. Majdnem megtudjuk belőle azt is, hogy ki találta fel a kereket. Meg a tüzet.
index.indavideo.hu/video/Kosa_ujabb_vilagcsucsot_allitott_fel_sorosozasban
cs.n.
@eszegfu: Nincs mit:) Még ezt is belinkelem, itt a teljes levelezés olvasható:
kimittud.atlatszo.hu/request/a_nemzeti_konzultacio_2017_kerde?_e_pi_=7%2CPAGE_ID10%2C6969902125
Vagyis még a határidő leteltével sem adtak érdemleges választ, csak egy linket küldtek a kormány hablatyáról, oszt' jónapot.
eszegfu
@cs.n.: tegnap 15:47 Ehhez már pofa kell! Válaszolnak egy olyan "részletes állásfoglalással", melyet a M.o. kormánya oldalon tettek közzé, vagyis nem tudják EU döntéssel, határozattal alátámasztani, csak "fujják" teljes tüdővel a hülyeségüket! Egyébként kimondottan "imádom" az ehhez hasonló hivatalos levelek nyelvezetét! Semmi lényeges nincs benne, de azt minden levélben leirják! Kösz. az információkat!
kukac50
Soros tervről csak annyit mondok, gyáva az a kormány párt akinek 1 idős úr az ellensége!
Erről többet nem akarok hallani a Fidesztől!

Orbán tervről szeretnék többet tudni!
Mit szándékozik tenni a szegény rétegért?
Mikor emelik a minimálnyugdíjat megemelni?
Mikor csökkentik a tüzelő fa áfáját? Ami most nyers állapotban 3500 forint mázsája.
Miért nincs törvény,hogy nyers vizes fát nem árulhatnak?
A 28500 forintos nyugdíjhoz miért nem jut rezsicsökkentés?
Miért kell várni egy műtétre fél évet?
Miért kell a konvektor csere akcióra előre fizetni 40 ezer forintot?
Mit tesz a kormány a fiatalok megélhetésének családalapításának javítása érdekében a szegényebb rétegeknek?
Mit tesz Orbán Viktor a rokkantaktól elvett pénzek vissza adása érdekében?
Tudja Orbán egyáltalán,hogy a megélhetési létminimum közel 90 ezer forint,és vidéken még 70 ezer körül dolgoznak emberek,nem közmunkásként?
Miért nem ér ugyanannyit egy vidéki munkás munkája mint Budapesti azonos munkának a bére?
Orbán tervről beszéljenek a gyáva patkányok ne Soros tervről?
Tudjuk,hogy hazugság, a világhíradókból.
feco fero
@kukac50: Azért nem erről beszélnek mert erről fingjuk sincs, hogy mit mondjanak! A gazdasággot az innovácíót, a BANKI költségeket, stb nem is említve!
Szégyen gyalázat, hogy egy ember ekkora problémát tud csinálni! Kivéve ha nem nekik és alájuk dolgozik???!!!
Miután csak a FIDESZ nél van migrácíós és Soros kérdés, (nem csak Mo. n de sehol másut nincs e kérdés így felvezetve) meg győződésem, hogy ezek eggyütt találták ki ezt az egésszet, hiszen e témával lehet szavaztatni, házalni, zaklatni, cirkuszolni, lopni, és olcsó népszerüséget halyszolni...stb.
bakegya
A "soros terv"az kell legyen...MAGYAROK AKASZTJÁK A fityiSS fijjukat és elkobozzák az osszelopott vagyont!
1magyar
Ezt a pénzt nyugodtan adják ide nekem, hiszen ezt már egyszer megkonzultáltuk, hogy elmehetnek a f@szba a migránsok!!!
Punktum!
eszegfu
@1magyar: tegnap 19:29 Na...ne már! Azért az előző nemzeti konzultáció eredménye igen gyenge lábakon áll...nem lehet azt mondani, hogy a végeredménye "elmehetnek a f...ba a migránsok" lenne!
Pontosan tudják és érzik ezt! A 8 millió szavazóképes lakosságból, visszaküldési határidő módositása mellett, csupán a 20 % küldte vissza -- ha egyáltalán ez a szám igaz, a többieké a kukában landolt. Arról pedig nem szól az "irás", hogy hányan küldték vissza "kidekorálva", vagyis ellenkező véleményüket leirva. A Paks2 épitését kellene megkonzultálnunk, hiszen annak felépitése, hitel felvétele az oroszoktól, sőt az "atomtemető" helyszine, stb. sokkal lényegesebb kérdés... sőt a sugárzás nem válogat. Én elfogadom a véleményedet, de azért hiu gondolat, hogy "punktum" Nálad az igazság.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.