P. László ellen több tízezer oldalnyi nyomozati anyag jött össze egy év alatt, most jön a vádemelés.

Közel egy év után lezárták a nyomozást P. László ügyében, most már a vádemelést készítik elő. A férfit azzal gyanúsítják, hogy emberölés szándékával követte el a Teréz körúti robbantást, és terrorcselekmény előkészítésével is meggyanúsították. Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője elmondta, hogy a vádelőkészítésre 30 nap áll rendelkezésre, ami meghosszabbítható – írja a Magyar Idők.

P. Lászlót a tavaly szeptemberi Teréz körúti robbantás után egy hónappal vették őrizetbe. A Magyar Idők szerint az elmúlt egy év alatt óriási mennyiségű, több tízezer oldalnyi nyomozati anyag gyűlt össze, melyek digitalizációja nemrég kezdődött.

Életfogytiglant is kaphat

A férfit előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérletével, továbbá terrorcselekmény előkészületével gyanúsítja, és várhatóan ezzel fogja megvádolni is. Mivel pedig az elmeorvosi szakvélemények szerint beszámítható, akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik.

Lezárták a nyomozást a Teréz körúti robbantó ügyében

P. László a robbantás másnapján a Belügyminisztériumnak címezve leírta, milyen bombát használt, és elkészítette egy zsarolólevél piszkozatát is, ebben egymillió eurót követelt volna, hogy a későbbiekben ne ismételje meg a Teréz körúti esetet. 

A nyomozó ügyészek szerint P. László meg akarta ölni a rendőröket, hogy megszerezze fegyverüket, de a férfi mindezt tagadja. 

Fotó és címlapkép: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cs.n.
A dokik szerint beszámítható, az ügyészek szerint pedig "meg akarta ölni a rendőröket, hogy megszerezze fegyverüket". Most akkor vagy egyik, vagy másik. Aki egy vacak stukker miatt merényletet tervez, az minimum hibbant, legalábbis szerintem.
GeoCravker
@cs.n.: Aki egy stukker miatt robbant, az hülye. Vagy nem szöges csőbomba volt és akkor a rendőrség hazudik, vagy szöges csőbomba volt, és akkor vajon a darálthúsból gondolta előszedni a fegyvert. Mármint ami maradt volna belőle?
Egyébként kizárt, hogy szöges bomba volt. Akkor, bármennyire is sajnáltam volna, de egyik rendőr sem marad életben. De a környéken sem sokan.
quadrocopter
Itt valami sántít az ügyészi álláspont körül!

Ki az a marha, aki piti fegyverszerzés tárgyában Budapest egyik legforgalmasabb útját nézi ki magának?. Vidéken sokkal könnyebben hozzá férhet.
human
Engem jobban érdekel, hogy a Quaestor ügyben a nyomozás mikor, milyen eredménnyel ér véget. Meg volt még ott egy Buda Cash is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.