Finnországban pont olyat akarnak építeni, mint Pakson, de az ottani hatóság szerint hiányosak és silányak a terveik. Legalább egy évvel el kell halasztani az ottani építkezést. Itthon a kormány inkább sürgeti a beruházást. A finnországi Fennovoima nevű cég bejelentette, hogy nem sikerült beszerezniük az engedélyeket az új atomerőművükre. 2018-tól már építeni akarták, de most csak 2019-re várják a papírokat ehhez. Az a baj, hogy a finn atomipar biztonsága felett őrködő hivatal elégedetlen a tervekkel, ezért nem adják ki egyelőre a szükséges engedélyeket. Ez azért érdekes hír Magyarországon is, mert a Fennovoima ugyanúgy a Roszatommal dolgoztat, mint a magyar állam Pakson, és ugyanolyan típusú erőművet terveznek építeni ott, mint amilyenből Paksra kettőt is rendeltek. A Hanhikivi néven épülő finn atomerőmű elvben jobban áll, mint a paksi, hiszen már 2010-ben döntöttek a megépítéséről, évek óta tart az engedélyeztetése, és tavaly novemberben már teherautók hordták el a földet az...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
De a nemzet elmebetegenek ez sem jelent semmit sem. Kepes volt ezert a magyarokat elarulni az oroszoknak...
botka, oriasi lesz a bunod, mert ha orban gyoz, akkor annak csak te leszel az oka...:o)))
Sámannus
Sajnos a politikusok nem érzik döntésük veszélyeit. A szakemberek hivatástudatból vállalják pedig látható a régi és az új reaktor együttes működésének a klímaváltozás sem kedvez.
a Duna hőterhelése több mint kétszeresére nő Paksnál. A megnyugtató megoldás pedig éppen azt az előnyt veszi el amit az új típus adna. A léghűtésű rendszer ugyanis drága, vagy ormótlan.
quadrocopter
"Finnországban pont olyat akarnak építeni, mint Pakson, de az ottani hatóság szerint hiányosak és silányak a terveik."

A paksi vajon mitől lenne echte hibátlan?
karma1
@quadrocopter: Mer orban megmondta, hogy az hibatlan, es punktum...:o)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.