A közigazgatási óvadék jól hangzik, de sajnos nagyjából soha nem fogják kiszabni, minden mást viszont azonnal bírságolni fognak ezentúl.

A közigazgatási szabálysértések szankciói fokozatosak: első helyen a figyelmeztetés áll, de súlyosabb közlekedési szabálysértések – mint például gyorshajtás, ittas vezetés, leállósáv használata – esetén azonnal pénzbírságra is számíthatnak az elkövetők. 

Ezt árnyalná tovább egy a parlament által épp tárgyalt, a közigazgatási szabálysértések szankcióit tartalmazó törvényjavaslat – írja a Napi.

Egy ehhez kapcsolódó rendelet-tervezet került most fel a kormány honlapjára, amiből kiderül, hogyan változik majd a közlekedési szabálysértések szankcionálása. Eszerint – a fokozatosság elvét figyelembe véve – öt szankció várható majd a jövőben: a figyelmeztetés, közigazgatási óvadék, közigazgatási bírság, tevékenység végzésétől történő eltiltás és végül az elkobzás.

Szigorúbb lesz a közúti bírságolás rendszere, jön a közigazgatási óvadék

Fotó és nyitókép: police.hu (képünk illusztráció!)

Bemutatjuk a közigazgatási óvadékot, ami visszakapható

A bírság tehát a harmadik fokozat lesz. A legenyhébb esetekben csak figyelmeztet a hatóság, és ha egy éven belül nem követ el újabb szabálysértést az illető, akkor tiszta lappal indulhat. Ha azonban egy éven belül másodszor is vét úgy, hogy már van egy figyelmeztetése, akkor még mindig nem bírságot, hanem csak közigazgatási óvadékot kell fizetnie. Ez abban különbözik a bírságtól, hogy ha a kiszabásától számított egy éven belül nem követ el újabb szabálysértést az illető, akkor visszakapja a pénzét. A bírság csak ezután, harmadik szankcióként jön a sorban.

Életet és testi épséget veszélyeztető szabálysértéseknél viszont szigorodik a helyzet

Az életet és testi épséget veszélyeztető súlyos közúti szabálysértéseknél viszont azonnal fizetni kell (a hatóságnak nincs mérlegelési jogköre), tehát nem lesz többé lehetőség az első két, enyhébb szankcióra. A rossz hír, hogy szinte az összes tipikus szabálysértés ennek minősül:  

- gyorshajtás,

- be nem kötött biztonsági öv,

- piros jelzésen való áthajtás,

- vasúti átjárón való áthaladás szabályainak a megsértése,

- ittas vezetés,

- behajtani tilos zónába való behajtás,

- kötelező haladási irány semmibe vétele,

- valamint az autópályán a leállósáv jogosulatlan használata.

Fotó és címlapkép: Pixabay / Rico_Loeb

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
és mi van azokkal, akik nem kijelölt gyalogosátkelőn, személyigazolvány és lakcímkártya nélkül mennek át a poros úton a szomszédba? És mi van, ha ott isznak egy kupica pálinkát is és disznótorossal mennek haza? Ezeket helyszínen felkoncolják?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
Akkor már csak azt lenne jó tudni mi nem számít bele a harmadik körbe? Esetleg ha túl lassan megyünk? Az is felettébb gyanús lehet, egy figyelmeztetés mindenképpen járna érte:-)
Equus1
és mi van azokkal, akik nem kijelölt gyalogosátkelőn, személyigazolvány és lakcímkártya nélkül mennek át a poros úton a szomszédba? És mi van, ha ott isznak egy kupica pálinkát is és disznótorossal mennek haza? Ezeket helyszínen felkoncolják?
justhpeter
Újabb, bővített pénzszivattyú az autósokra.
mackoka46
Ocsmány és felháborító ! Az utakat tennék rendbe, több és megfelelően beállított közlekedési lámpa kellene. Erre persze nincsen pénz, mert az elftársak ellopták, emiatt vagyunk kitéve a veszélynek nap, mint a nap, Ez az opció fel sem merül, mert a lopott pénz elsorvasztotta az agyukat.
Peller Anikó
@Jogkérdés: valóban disznóság a 800 000 forintos bírság és nem is lesz ilyen még.

799 000 forintos lesz. Hurrá. Szorítsátok csak a tökeit a gaz pógároknak, mi a rossebnek mászkálnak össze vissza. Valamiből fizetni kell a román stadionokat meg a hebridákra is csurranjon cseppenjen.
Pálinkás Pál
Itt az ideje ennek a söpredék kormány eltakarításának...
Cicamama55
De azért tegyük már e mellé, a múltkori halálos gázolásos ügyet! Megengedett sebesség majdnem 3 szorosával ment, kábítószer hatása alatt állt, jogsija nem volt, mert már elvették...Szabadon haza mehetett... Én már semmit nem értek! :((((
desiro
Nincs gond a szabályokat kell betartani...
Sziszifusz
Szerintem, a mostani leterhelt rendőrségi adminisztráció, képtelen lesz ezzel a változással járó, hatalmas ügyintézési feladattal megbirkózni.
Sebaj, majd bővítik a létszámot, az éhbérrel megfizetett közhasznú munkásokkal, akiktől diplomásként, nettó 74.000 Ft,-ért teljes értékű munkát várnak el.
Peller Anikó
@Cicamama55: És? Szerinted ha a szabályok 5 km/órát írnának elő, betiltanák az alkoholt, a vezetés közbeni cigizést, cumizást meg a telcsizést akkor nem ment volna 300 -al a kokós kőccsög?

A keménykedés nem erről szól, hanem arról, hogy a csendőrségnek el kell tartania magát. Mert a köszpénc kell másra. Stadioooom, kizsvazsúúúút. Egészoldalas hirdetések öntömjénező tömkelegeee. Romántemplom ukrajnábaaa. Fregatt az adriáraaa. A bankszámlák is éheseeek.
namihami
Azért remélem, hogy minden fentebb fel- és fel nem sorolt szabálysértés és közúti bűncselekmény elleni felelősségrevonás esetén azért továbbra is érvényes lesz a képviselő mentelmi joga. Ha mégsem, akkor a képviselőinknek sürgősen orvosolni kell a mulasztást.
Haverokra és egyéb családtagokra kiterjesztve.
quadrocopter
A statárium kimaradt az elme-hibbant fosztogatósból!
simmering73
Kiaf@szomat érdekel, hogy nem köti be magát a paraszt,.De egy irányjelző nem használatával embert lehet ölni. Barmok. Mikor tesztek már rendet ezen a téren?
Lepényleső
/Az igazság valahol északon kezdődik (s valahol a vége is ott van?),ahol a fizetés X%-ára
bírságolnak./ Nagyon nem mindegy,hogy egy 3o ooo-es csekk egy 15o ooo Ft-os,vagy egy
1 5oo ooo Ft-os költségvetésű családba jön. A példa alapján akár tízszer is rosszabbul jár
aki a kis keresetet kockáztatja. A számok törvénye alapján nagyrészt azok fognak ezután is szabálytalankodni akik eddig;a tehetősek?
Peller Anikó
@simmering73: semmikor. Nem ez a cél. Acél az, hogy dőljön a lé.
vadsanca
A csókosokra is vonatkoznak ezek a szabályok? Vagy Őket más bánásmód illeti?
Pl. ha teljesen egyedül vagyok az autópályán, akkor kinek az életét veszélyeztetem?
Ideje lenne tudni a sebesség-korlátozások valódi okát? Mert mily egyszerű kitenni egy táblát és az autós mit sem ennek okáról. Csak a pénz beszedés lehetősége valósul meg.
De a kerékpárosokkal mikor kezdenek el foglalkozni? Az a terület is megérne egy misét? Volt már egyáltalán kerékpáros büntetés? Mert nekik aztán igazán mindent lehet!
Sziszifusz
@Lepényleső: 20:20
Magyarországon nem lenne igazságos a legális jövedelem nagyságától függő büntetés, mert azt sokan ellenőrizhetetlen módon szerzik meg.
Ettől függetlenül, a büntetések megállapításánál fontos lenne a differenciált megítélés. Például az elkövető körülményeiből sokszor megállapítható, anyagi helyzet alapján. ( autó értéke, öltözet milyensége, látható ékszerek mennyisége stb.)
Tekla
@Lepényleső: Vagy egy 54 ezres nyugdíjhoz :) Mozgás sérültnek

.
Equus1
@vadsanca: és mi van a gyalogosokkal? Közterületen történő gyalogos mozgást KRESZ vizsgához és felelősségbiztosításhoz kell kötni. A gyalogos a külső ruházaton jelzi a vizsga meglétét. A kitűző színe a vizsga szntjére is utal. Hátán az azosító számot is viselnie kell. Gyalogolás közben dohányozni, beszélgetni, telózni tilos. A térfigyelő kamerák arcfelismerő rendszerrel azonosítják a tilalom megszegőit, aki 30-tól 300 napig tartó kényszermunkára, ismétlődés esetén megatározatlan idejű átnevelő táborra ítélhetők.
A rendelet addig marad érvényben, amíg a testbe ültethető személyazonosító rendszert dojcstompi beszerzi.
Sámannus
A maffizó gázolótól behajtanátok a bűneit a kuszaszemű is örülne, jobban mint az uniós támogatásnak.
vadsanca
@Equus1: Nagyon vicces. De Te melyik csoporthoz tartozol?
mackoka46
Nem is kifogásolnám a normák szigorítását, de a kormányzat hibát hibára, bírságot bírságra halmozva hűtlenül és teljes mértékben felelősség nélkül intézi a dolgokat. Miért olyan fontos a népet sanyargatni ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.