A francia államfő kedden közölte az elképzeléseit az Európai Unió megújításáról – a magyar kormányszóvivő szerint ez hasonlít a Soros-tervre.

A határőrizet az Európai Unión belül is jogállami hatáskör, a kormányzat ezt sosem adta fel és a jövőben sem tesz így, ugyanakkor továbbra is mindent elkövet, hogy ne jöjjön létre állandó mechanizmus a bevándorlók elosztására – mondta el Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

A kormányszóvivő szerint Macron új uniós álma a Soros-tervre hasonlít

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az elosztásra szolgáló kétéves, a kedden véget érő mechanizmust értékelve kijelentette, "a végrehajtás tragikus számai mindenről tanúskodnak, csak sikerről nem". Beigazolódott, amit a magyar kormány két éve mond: az érkezők elsöprő többsége nem jogosult védelemre – tette hozzá.

Szerinte Emmanuel Macronnak a nap folyamán mondott beszédében vázoltak "kísérteties hasonlóságot" mutatnak a Soros-tervvel, és "feltett kézzel állnak elébe mindannak", ami Európára vár.

A francia elnök azon felvetésére, hogy európai menekültügyi hivatalt hozzanak létre, Kovács Zoltán úgy nyilatkozott, ezzel szerveznék, nem pedig elhárítanák a migrációt.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Azannyát ennek a Macronnak! Szerintem a KRESZ is Soros műve, meg az adóztatás is!
Elmehibbant buta bagázs!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
quadrocopter
Azannyát ennek a Macronnak! Szerintem a KRESZ is Soros műve, meg az adóztatás is!
Elmehibbant buta bagázs!
cs.n.
Gratulálok, Kovács. Egy dolgot értettél belőle, azt is félre.
Qqberci
Ez a faszi meg egy mobil halálfejre hasonlít...
Nessy
Ez a Soros fóbia már gyógyíthatatlan, és Fidesz körökben fertőző!
Azért ha euroövezeten kívüliként a második sorba kerülünk, azt talán ne fogják Sorosra!
simmering73
Szerintem ez a Macron Soros gyermeke. Soros franciául Macron. Félelmetes, ahogy ezek az elmebetegek vergődnek a saját hülyeségükben.
Ludmilla
itt egy francia Soros-ügynök...ez már beteges...Kezelés esetleg?
lampa laz
Az tény, h a gyógyíthatatlan krónikus agykárosodásukat a napi sorosozásnak köszönhetik. Mivel pirula nincs rá, így bele is fognak dögleni.
justhpeter
@Jozefina: Lehetetlen. Még ennél is hülyébb ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.