A G-nap előtt még a Fidesznek árult "kedvezményes" árú plakáthelyeket, mostanság a Jobbikkal szokás hírbe hozni, de most azt állítja, az ő reklámcégei már nem tesznek közzé sem politikai, sem közéleti tárgyú hirdetéseket.

A G-nap egykori hőse, Simicska Lajos az alábbi közleményt adta ki szerda délelőtt:

Mint ismeretes, a hatalom az érdekeivel ellentétes politikai vélemények közterületi megjelenésének megakadályozása végett, az elmúlt hónapokban – jogalkotásnak csúfolt folyamatban – egy abszurd szabályrendszert alkotott, amely meggyőződésem szerint súlyosan alkotmánysértő.

Miután mindez kevésnek bizonyult, a tegnapi napon, mindezt félretolva, a hatalom a nyílt, leplezetlen erőszak útjára lépett. A kialakult helyzetre figyelemmel, minden további anyagi és személyes kockázatvállalást, mind a magam, mind a társaságaim vezetői részéről lehetetlennek tartok.

Ezért a mai napon a jelzett körülmények fennálltáig közterületi cégeim vezetőit arra kértem, hogy politikai és közéleti tárgyú hirdetés közzétételére vonatkozó megrendelést ne vegyenek fel, illetve ne teljesítsenek.

Az üzletember közleménye a kormány azon intézkedésére válaszul született, hogy miután nyáron, a választási előkészületek jegyében már szinte teljesen ellehetetlenítették a közterületi reklámokkal foglalkozó cégek számára a (nem kormánypárti) politikai plakátok kihelyezését, a Jobbik friss, "Gengszterezős" plakátjait most hatóságilag távolíttatják el – tekintet nélkül arra, hogy a párt azt nyilatkozta: ezek a plakáthelyek nem reklámcégé, hanem a saját tulajdonukban vannak. 

Meglepő fordulat Simicska reklámcégeinél: nincs több politikai reklám

Simicska, aki a G-napot megelőzően a Fidesznek "értékesített" "kedvezményes áron" plakáthelyeket, a fenti közleménnyel a jelek szerint azt akarja világossá tenni: neki már semmilyen köze nincs jogilag a Jobbik semmilyen politikai plakátjához. Az említett párt egyébként nem árulta el, kitől és milyen áron vásárolták a plakáthelyeiket.

Meglepő fordulat Simicska reklámcégeinél: nincs több politikai reklám

Forrás: 444.hu

Fotó és címlapkép: Propeller.hu saját

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemfideszes
Úgy látszik "Lajosunk" nem akar egy rendőr autó hátsó ülésén "hirtelen" meghalni, vagy hogy "véletlenül" elüsse egy osztrák nyugdíjas...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Ezt en nem hiszem el... Ha Simics most meghatral, akkor o sokkal kevesebb, mint amit barki barmikor is hitt rola...
Tolem nem is kapod vissza a becedet, az tuti... Maracc Simics...:o(((
nyanya001
Röplapokat kell gyártani és megszórni az országot !
lusta
@karma1: ˝politikai és közéleti tárgyú hirdetés közzétételére vonatkozó megrendelést ne vegyenek fel, illetve ne teljesítsenek˝ Ez vonatkozik sorosbérenc föld-trafik tolvaj ártunk és qurmányunkra is.
sokanvagyunk
Most akkor honnan fogom megtudni, éppen kik lesznek a Hazafias Népfront jelöltjei? :)
karma1
@lusta: Nem vagyok benne biztos, hogy orbanek odamennenek Simicscsel uzletelni, mert tudnak, hogy Simics most piszkosul megkerne az arat a plakathelyeknek. Persze csak gondolom, ettol meg lehet, hogy orban annyira kapzsi, hogy az osszes feluletet o akarja lefedni sajat propagandaval, kerul amibe kerul...:o))))
(De ha en lennek Simics helyeben, akkor ugy gondolkodnek, hogy "Na, most bejott az en utcamba a G viktor, most en cseszek ki vele!")
Mondom, ez csak az en otletem, nem biztos, hogy igy van, sot...:o)))
nemfideszes
Úgy látszik "Lajosunk" nem akar egy rendőr autó hátsó ülésén "hirtelen" meghalni, vagy hogy "véletlenül" elüsse egy osztrák nyugdíjas...
Kookas
@nyanya001: amit a kormány hivatalok dolgozói kapkodhatnának össze nehogy megtudjuk hogy mivan rajta.
kisrigó
Lehet, hogy ez csak elterelő "hadművelet", mert nem tudni, hogy kitől vette a jobbik a plakáthelyeket. Ha volt köze ezekhez a plakáthelyekhez, (neki is lehet strómanja!) már van saját helye a jobbik plakátjainak, tehát a maradékon már nyugodtan tilthatja. Ez olyan ravasz "simicskás" szerintem.
CHEWBACCA
Egyszerű! A politikai, illetve közéleti tárgyú hirdetéseket be kell TILTANI, mivel azokat közpénzből finanszírozott szervezetek, pártok rendelik meg!
bencemacska
@kisrigó: ma, 15:37
Szerintem nálad az igazság, főleg az utolsó mondatban!
bencemacska
@karma1: ma, 13:32
Olyan nyelven van megfogalmazva, hogy nekem az az érzésem a Kormányhivatalok elleni per miatt szüneteltetik a politikai hirdetéseket.
Valószínű, hogy bebizonyítják, nem a Kormányhivatalok döntöttek,hanem OV utasítás(azonos szöveg)
cikicakk55
Nagyot csalódtam Simicskában. Hallottam és olvastam is mit jelent a "G" nap. Abban az interjúban még nagyon bátor és merész ember benyomását keltette.Két lehetőséget sejtek;
1; Csak egy trükk volt az egész haragszomrádos játék. Valami politikai célja volt. Ez a két ember csak wgy előadást tartott a népnek
2; Simicska még sem olyan bátor,mint mutatja. Pedig a riporter felvetésére ,hogy akár meg is ölhetik,ha túl feszíti a húrt,higgadtan csak annyit mondott,hogy lehetséges,mert Ő sem halhatatlan,de attól még nem fog lakatot tenni a szájára. Úgy látszik csak találtak rajta fogást és szerintem nem azt,hogy melyikük a nagyobb tolvaj. A csutit senki nem tudja legyőzni,csak még Simicska mindennél vállalta a nevét,addig a főnök azt mondja,hogy ő soha nem volt gazdag ember.
Eladott Ország
Remélem azért a gengszterek börtönben rohadnak meg.
quadrocopter
Tartom annyira rafkósnak Simicskát, hogy ez egy trükk!
namihami
Akkor Lajcsi, mostantól lehet favorizálni a cipőkrémet és a papírszalvétát. Mert mi más maradt? Éppen arra nem leszel alkalmas, amire a leginkább kellenének a tábláid?
És, bár sose fogjuk megtudni, de jó lenne , hogy mennyit fizetett az ""egykori"" vagy ""ismét-barátod"" ezért a döntésedért.
Edmond Dantes
Simicska hülyét csinált a Fideszből.Nyilván ő adta el a Jobbiknak azt az 1100 plakáthelyet.Ezek után a Jobbik,mint most már tulajdonos,annak adja bérbe a plakátjait,akinek akarja,például annak a "név és logó nélküli hirdetőnek",akinek eddig Simicska!!!Vagyis továbbra is mennek a Fideszt kifigurázó plakátok,de a Fidesz már nem Simicskázhat,nem az ő plakátjai!Ráadásul,hogy a hülyítés teljes legyen,Simicska kiadta ezt a szellemes nyilatkozatot,miszerint többé politikai célra nem ad bérbe plakátot.Nem is kell,mert azokat már eladta a Jobbiknak,a maradékon meg nyugodtan hirdethet akár lábgomba elleni reklámot is.Ez pedig tökéletesen bohóc helyzetbe hozza a Fideszt.Most azon rángatózik kínjában a Fidesz,hogy honnan volt pénze a Jobbiknak.Ehhez viszont semmi közük,ráadásul még akár vissza is kérdezhetne a Jobbik. .A fagylalt visszanyalt,a nagymama eltette a befőttet.Valóban igaz,hogy Simicska volt a Fidesz esze,most a G nap után maradt nekik Mészáros,Kósa,Németh Szilárd.
nyanya001
@Kookas: Igaz, sokan vannak, de sokkal többen a nyomorultak !
A legapróbb falvakban a legszegényebb településeken kellene ezt a megoldást alkalmazni !
lampa laz
Nem kell leìrni simít, mert ő szeretné végignézni a karosszékéből, ahogy a fidesz atomjaira hullik..
gulyasgyula
@lampa laz: ..Szerintem is de olyan 2026- 2030-ra ..Erre míg nem lesz bevándorló ellenes párt várni kell ..Én nem vagyok fideszes de a bevándorlók miatt 2018-ban Orbánra szavazok ..A nyáron egy dunántuli városban volt szerencsém látni mit műveltek a migránsok de a média egy sort se írt rólla ..Úgy hogy én bevándorlás ellnes vagyok ettől fogva Orbánra szavazok ..
lampa laz
@gulyasgyula: Örülök neki, h az egészséged kirobbanó formában van, nem szorúlsz orvosi ellátásra, családoddal is minden rendben, jó állásod és fizetésed van, nagyszülők is remekül elvannak kimagasló nyugdíjukból, ja és a gyerekeknek is tudod fizetni a magán iskolák színvonalas oktatását. Ha esetleg mégsem, akkor a migránskérdés mellett ezekről is el kellene gondolkodnod mielőtt azt a rohadt ikszet lerajzolod.
human
Miután eladta az óriásplakát helyeit a jobbiknak. Ügyes :)
gulyasgyula
@lampa laz: ..Míg más politizált én vállalkozóként dolgoztam a Kádár korszakban és ranszerváltának nevezett cikusz után is .. Igy befektetéseim és nyúgdíjamból még az unokáimnak is jut ..Javaslom nektek is ..Úgy alakult hogy 52-évesen újra tanulnom kellett , vállaltam . szakmunkásként KFT ügyvezetőként mentem nyugdíjba a céget átadtam a fiamnak így közel a 70-hez még mindig tudok segíteni ..A családnak nincs anyagi gondja és örülnék ha ez így is maradna ...Erre egyelőre Orbán a garancia a rengeteg hibájával , mert van neki bőven mert vak én se vagyok és nem vagyok elragadtatva a stadion országtól de egyelőre nem látok jobbat az ellenzéki oldalon ..Ráadásul minden kormány váltás után lelassul a gazdaság , jönnek az új adók ehez nem kell más már csak néhány 10 ezer migráns családostól ..Tehát nem szeretetből , vakon szavazok Orbánra ..27 év tapasztalata hogy a pártok csak ellenzékben tudják mit kell tenni , kormányra kerülve elfelejtik ..Az új kormány semmivel nem jobb mint az elődjei ..Akkor most miért lenne más ..Ezért javaslom hogy Te gondold át hova teszed az X-szet ..Ez az én véleményem amivel remélem nem sértettelek meg mert az nem ált szándékomba ha mégis úgy elnézést kérek ..
nevemnick
No, hiába, elég sok ,,megvezetett" ember van még Magyarországon.Sz@r az egész, de hajrá vicctor!
Röhej.
bencemacska
@Edmond Dantes: ma, 17:12
A Jobbik nem adhatja bérbe, mert ő párt. Viszont ő hirdethet rajta.
Ha lesz elég pénze állandóan hirdetheti magát (csak a plakátot kell elkészíttetnie!)
Yoda69
Belatta hogy itt csak vesztes lehet az orban maffiaval szembek. Valahol megertem, de ez nem mentesiti ot az alol hogy o alapozta meg orban maffia birodalmat anyagilag.
lampa laz
@nevemnick: (22:44)
Igazad van, és ha valaki -ajánlom mindenkinek- elolvassa orbán 10 parancsolatát, látni fogja, h az tökéletesen tükrözi a mai helyzetet. Hogy érte el a céljait rajtunk keresztül és közben mit tett velünk, az egyszerűen undorító.
Grafix69
@gulyasgyula: Gratulálok , akkor minden rendben .
lampa laz
@gulyasgyula: "Orbán a garancia a rengeteg hibájával , mert van neki bőven mert vak én se vagyok és nem ..." ezekután csak annyit, h mindenkinek szíve joga az ikszet oda tenni ahova akarja.
herczeg0210
Nincs mese marad a fIDESZ a nyakunkon és rombol tovább, egy degenerált, pszihopata, hatalommániás démonokkal harcoló mini Szterelnökkel az élen.
Desischado
@karma1: Nem megmondtam, hogy nem fog csinálni semmit? Már régen boríthatta volna a bilit, ha annyira akarta volna. Gyáva, és hitvány ez is, inkább meghátrál. Sejtette, hogy ez lesz. Éppen oly g, mint orbán, semmivel sem különb. Vagy tévedek, és egy nagyon ravasz taktikát folytat. Adják az égiek, hogy tévedjek!

@Edmond Dantes: Bárcsak igazad lenne, de szerintem beijedt, félti a milliárdokat. Vagy mégis neked van igazad, forrón remélem, mert végtére is logikusan hangzana. Majd meglátjuk.

@gulyasgyula: Gratula, eztnem hittem volna rólad. Szóval mivel te meg a családod jól éltek, sőt, rendkívül jól élhettek ezek szerint, téged nem zavar, ami itt folyik. Én például nem mondhatom el ezt magamról, én azok közé tartozom, akinek minden hónap küzdelem a létért, és akikbe orbán előszeretettel belerúg, ahol csak teheti. De sokkal rosszabb az, hogy tönkreteszi, és csontig kirabolja az országot és a népet. Neki a hatalom, és a pénz az istene. És te erre szavazol, hát disztingvált vagyok, nem írom le, szivem szerint mit mondanék. Téged persze nem érdekel, de innentől nálam nulla vagy, leszerepeltél. Remélem, majd a sors megfizeti neked ezt a hozzáállást, én legalábbis nagyon remélem, ahogy mindazoknak, akik orbán szekerét tolják. A "mentegetőzésed, meg nem érdekel, a lényeget leírtad: "..A családnak nincs anyagi gondja és örülnék ha ez így is maradna ...Erre egyelőre Orbán a garancia..."
Szép, csak gratulálni tudok hozzá, de legalább megismerhettük az igazi arcodat.
lampa laz
@Horizont: Napestig lehetne vitatkozni az ilyen emberekkel, de pont ez a réteg az amelyiket nem lehet érvekkel sem meggyőzni. Mindegy nekik milyen szar és élhetetlen már most is ez az ország, csak migráns ne jöjjön. Hogy a 8 év alatt mit lopták el és ha nyer ez a tetves bagázs, a maradékot lopja ki alólunk, az sem érdekli őket hiába látja. Na ezt a baromságot már nem tudom kezelni én sem.
Eladott Ország
Kár hogy nem csodálhatjuk tovább ezeket az ütős plakátokat. A Magyar Köztársaság Alkotmánya (1949. évi XX. törvény) védi a szabad véleménynyilvánítás jogát, ezek szerint csak papíron.
Úgy látom, a fideszt demokratikus úton nem lehet leváltani.
karma1
@Desischado: Csillagom! Ebben a jatszmaban mar nagyon meg vannak keverodve a lapok: egy biztos: Simics pont annyira bunos, mint orban, bar ugyesen ugy csinalta, hogy sehol se legyen rajta az alairasa, tehat csak kozvetve lehet majd ot megvadolni.
Eppen ezert azt tudom elkepzelni, hogy fog majd kotni egy vadalkut, ha keresztbe tesz orbannak, azert o me'g nem megy dutyiba, csak majd kap egy le nem toltendot, vagy penzbuntetest, vagy valami ilyesmit, mert segitett felszamolni a nagyobb korrupciot.
van egy olyan erzesem, hogy a leheto legutolso pillanatra elesitette be az akciojat, amikor mar orban semmikeppen nem tud ellene tenni semmit, illetve nem tud elmenekulni.
Ez egy borzaszto idegi megterheles lehet, es allando figyelem arra, hogy ki mit csinal a kornyeken, szoval azert nem irigylem Simicset se, de jo lenne, ha valami halvany utalas lenne arra, hogy ne irjuk le ot, mert elojon o meg a farbaval...:o))
gulyasgyula
@lampa laz: ..Az a baj hogy ebben az országban a politikához és a focihoz mindenki ért ..Sdadiont ne építsen de a drága futbalistákat az egész ország imádja arra lehet költeni ..@Desischado: Az én jólétem ott kezdődött mikor gyerekkoromban RÁkosi végrehajtói lesöpörték a szüleim padlását , volt időm megtanulni vagy politikus leszel vagy dolgozol de kettő nem megy ..Laktál Te már munkásszállón ?? 1-2 hetente jártál haza hogy egy kicsit többet keres ..Etted este a magad főzte paprikás krumplit ..Ezek elfogadása is jobb élet eleje ..A dunántulon már nem találunk szakmunkást , volt hogy másfélnapi munakért nettó 60000 ft fizettem és örültem hogy volt aki dolgozott ...Ha én tanulhattam 52-évesen és dolgozhatok 70-évesen tanulj Te is van munka és lesz pénz is ..Nem a fotelforradalmárt kel játszani ..Nekem meg ez a véleményem ..
karma1
@gulyasgyula: Na most mar maradj magadnak, te senkihazi! Hogy jossz te ahhoz, hogy masok sorsaba beleszolj? Desischado a beteg rokonat apolja 24 oraban naponta, EGYEDUL, 26 ezer forint fizetesert! Szerinted Kelet Magyarorszagon, ahol O el, hova tudna elmenni, es addig kire hagyna a mozgaskorlatozott rokonat???
Orulok neki, hogy te ferfi letedre ilyen sokra vitted, remelem, megtalalod a szamitasodat a putyinbarat csuti duce mellett, mert ha nem, akkor bujdoshattok egyutt Azerbajdzsanba is...Csak az mar nem lesz olyan kellemes..
Szoval leszallni itt masok eleterol, ok sem szolnak bele a tiedbe, csak megkerdeztek, hogy mitol jo neked annyira a vilag legkorruptabb miniszterelnoke alatt szolgalni...
Majd ha egyedul oldod meg no letedre az osszes felmerulo problemat egy koztudottan munkalehetosegek nelkuli teruleten, majd akkor szovegelhetsz.
Addig meg kerd el a holgy nevet, cimet, es tamogasd, mert megerdemli.
Ha viszont ezt nem teszed, akkor pattanj le Rola, de surgosen!.
kisrigó
Észre kellene venni, hogy a migráns ügyet azért nyomják a hatalom papagájai, hogy ne essen szó az egyéb, az egész társadalmat érintő súlyos problémákról. Az én családom helyzete rendben van (egyelőre), de nem az Orbánéknak köszönhetően! Inkább arra kell a gyerekeimnek is ügyelni, hogy oldják meg a hú de jó feladatokat, amit ez a banda ad nekik, feleslegesen! Ennél még többre lennének képesek egy normális országban!
gulyasgyula
@karma1: ..Beszélj rendesen mert ha én is átveszem ezt hangot azt nem teszed ki az ablakba ::Hogy milyen az ország tudom munkánk miatt Pécstől, Soprontól ,Ó Z D I G járom az Országot 17-éve , egyébként meg H bihar megyei vagyok ..Ne hogy azt hid hogy csak Desichadó van ilyen helyzetben ,és azt se gondold hogy a következő kormány megoldja a gondját ezt előre boritékolom ...Ha olyan okos vagy illene tudnod hogy ha valaki szegény annak ha és nem tud magán segíteni egy kormány se segített az elmult 27-évben a következő kormány se fog ..A váltás és a Brüsszeli segnyalás a bevándorlók miatt a szegényekre ,egészségügyre, oktatásra stb még kevesebb fog jutni az új adók miatt ..Néz már utánna mi szokott lenni a kormány váltások után ..Most is az lesz ..ÉHES SZÚNYOG CSÍP ..Nekem se mindegy mire költik az adómat de ezt nem tudom befolyásolni , de Orbán legalább nem engedi be a migránsokat és saját szemmel látom hogy északon is épülnek utak és leszenek munkahelyek de erre idő kell ..Úgy hogy mielőtt eldurvulna a hangnem gondold át melyik párt foglakozik --foglalkozotta nehéz sorsu emberek problémájával ..Írd meg és arra szavazok ..
nemfideszes
@gulyasgyula: „nem tud magán segíteni egy kormány se segített az elmult 27-évben”

gyagya gyula! Az imádott kormányod nem hogy nem segített, de le is húzta a szegényeket minek után a minimálbér (2010-ben 73 ezer forint) helyett 47 ezer forinttal szúrta ki a közmunkások szemét, a minimálbérből élőket pedig megadóztatta. 2010 előtt a minimálbér ugyanis adómentes volt! A 30 különböző új adóról már nem is beszélve. Szintén a szeretett kormányod bűne, hogy a szándékos forintgyengítésük miatt, 3x annyi devizahiteles dőlt be mint 2010 előtt!

„A váltás és a Brüsszeli segnyalás a bevándorlók miatt a szegényekre ,egészségügyre, oktatásra stb még kevesebb fog jutni az új adók miatt”

Valóban, sokkal jobb Putyin seggét nyalni, ahogy szeretett viktorod is teszi… és miközben a hozzád hasonló idiótákat uszítja Brüsszel ellen, ő és rokonai, haverjai, strómanjai, kamion számra nyúlják le a „Brüsszeli” milliárdokat. Abból bőven jutna a szegényekre, egészségügyre, oktatásra….
Aztán mondd csak, hogy van az, hogy 2010 és 2015 között, tehát a menekültválság előtt, már jóval kevesebb pénz jutott oktatásra, egészségügyre, szociális juttatásokra, mint 2010 előtt? Hogy van az te Isten barma, hogy milliárdokért építünk üresen tátongó stadionokat, Vietnámba kórházat, miközben itthon meg nincs fűtés a kórházakban?!

„de Orbán legalább nem engedi be a migránsokat „

Az persze egy percig se zavarjon, hogy egy „migráns” sem akar olyan országban letelepedni ahonnan már 600 ezren migráltak nyugatra!

„... leszenek munkahelyek...”

Azok már most is vannak, CSAK SZAKKÉPZETT MUNKAERŐ NINCS, mert elhúztak nyugatra!!!
A helyesírásod pedig csapnivaló...
gulyasgyula
@nemfideszes: Csak mellesleg közlöm soha nem voltam fideszes se Orbán párti . MSZP-és voltam míg Gyurcsány barátom ki nem ábrádított ...Orbán hibáit én is látom de jelenleg nem találok jobbat ..Kértem már hogy irjátok meg ki lenne jobb de eddig senki nem írt semmit ..Csal azért váltsuk le a fideszt hogy más korrupt , éhes bagázs üljön a helyére ??? Annak nincs semmi értelme pedig tudom hogy nem most de valamikor az lesz ..Várom a jelöltetek nevét ..A írásom olyan amilyen de nem "isten barmoztalak " le ez csak modor kérdése ezen meg Te változtahatnál ..
bence
@nemfideszes: ! Ebben az országban csak a fideszhez nagyon közel állók vihetik valamire . A többség vagy elhagyja az országot vagy itt marad és korgó gyomorral nézegeti az üresen tátongó stadionokat amire mindig van pénz !
karma1
@nemfideszes: 17.40-re: Tedd hozza a "be nem engedett migransok"-hoz, hogy azert mar 30 ezer fonek adtak PENZERT letelepedesi kotvenyt, amit majd a csorok befizetett adojabol fognajk visszavaltani.
Tehat a kotvenyes migrans az jo migrans, a haboru elol menekulo az terrorista...:o((((
karma1
@gulyasgyula: 16.42-re: Figyelj, Gyula, te engem sem, de mast sem utasitgathatsz itt semmire sem, mert nem vagyunk se rokonok, sem baratok.
Ezek szerint neked az sem tetszett, amikor a Bokros csomaggal egy kozos kotelessegvallalast csinalt Bokros az orszag gazdasagi felzarkoztatasara. orban ennek a megszorito Bokros-csomagnak az elonyeibol felepult jo gazdasagi allapotu allamot vett at Bajnaitol, aki ehhez a gazdasaghoz nem tett hozza semmit, csak folytatta Gyurcsany megkezdett, szegenyeket is felzarkoztato programjat.
A fricska az, hogy Gyurcsany tevekenyseget a sajat szaros partja furta meg, elarulva ot - most is ezt teszik, megvaltozott elnokseggel, de foleg botka kozremukodesevel.
Igenis az oktatast szemelyesen hoffmanrozsa verte szet a klik megalapitasaval, amibol azota mar megprobalt kihatralni, de nem fog neki menni.
Az egeszsegugyet meg semjen es balog veri szet, teglarol teglara...
Akarmit mondasz, ez a te partod, mert te tartod helyesnek orban politikajat. AKi elegedett az orszagban a ma'val, az orban rezsimjeben akar elni, mert tetszik neki a nagyuzemi lopas, a korrupcio.
Meg egyet nyomatekosan megismetlek: el a degradalo nyilatkozatokkal az itt kommenteloktol, mert nem oriztunk egyutt libat veled, igy nem is vagyunk kivancsiak rad.
Neha berobbansz ide, hulyesegeket hsz-elsz, mindenkit lecikizel, aztan eltunsz egy idore.
Ha nem tetszik a hozzaallasunk, huzz el az origora, mandinerre, vagy masik hithu weboldalra, ahol csupa hasonszoruvel nyalhatjatok orbant a hatalomba.
gulyasgyula
@karma1: Egyet kívánok neked legyél akkor kezdő vállalkozó 36 alkalmazottal mikor Bokros lesz a pénügyminiszter ..Én voltam , az ellenségemnek se kívánom ..Az adósságot nem mi csináltuk vállalkozók de velünk fizetteték meg ..Ők meg éltek mint Marci hevesen ..Ja azt Te sem irtad ki lenne jobb Orbánnál ..
karma1
@gulyasgyula: Volna ra otletem, de minek irjam, en ugyse valaszthatok... Ne en dontsem el, hogy ti mekkora sz@rban eljetek otthon...
nemfideszes
@gulyasgyula: Akkor kezet is foghatsz eriksson "haveroddal", állítása szerint ő sem fideszes de mégis folyamatosan nyomja a fideszes mantra szövegeket.
A csutinak pedig nem "hibái" hanem bűnei vannak... Gyurcsány nekem se a kedvencem, (mondjuk egy politikus sem az) DE Gyurcsány alatt:
- nem élt közel 4 millió ember, azaz a lakosság közel 40 %-a létminimumon vagy az alatt.
- nem hagyta el az országot több száz ezer ember,
- nem gyengítették szándékosan a forintot, hogy milliárdokat keressenek, a devizahitelesek kárára
- nem vették el az emberek MANYUP pénzét és költötték MOL részvényekre, vagy játszották át a MANYUP kötvényeket a haveroknak (S. Mariska, Szivek Norbi) akik aztán 100 milliókat kerestek rajta.
- nem csináltak milliárdost egy föld buta gázszerelőből
- nem vették el az emberek megélhetését és adták oda a rokonoknak, csókosoknak... földek, trafikok, szerencsejáték, különböző médiumok, most éppen a vidéki rádiók
- nem építettek maguknak stadiont, kisvasutat a saját földjükön az adófizetők pénzéből,
- nem építettek maguknak 3 milliárdért kazánt a fű fűtésére, miközben a kórházakban nincs fűtés!
- nem rakta, nem rakták tele a független hatalmi ágakat a saját pártkatonáikkal, haverjaikkal, alkotmánybíróság, ügyészség, ÁSZ, MNB, köztársasági elnök,NVI
- a szülőkkel és tantestülettel szembe menve nem neveztek ki buta, alkalmatlan, gyakran iskolázatlan kádereket az iskolák élére... igazgatónak, kancellárnak
- nem hoztak személyre szabott törvényeket durván beavatkozva a piaci versenyekbe
- nem csak a haveri és rokoni cégeknek adtak kizárólag állami és önkormányzati megbízásokat többszörös áron...
- nem küldtek kopasz bűnözőket békésen tüntetőkre, vagy a jogaikat törvényesen gyakorló állampolgárokra
- nem írták át az alkotmányt vagy éppen a választási törvényt, hogy aztán 25%-os támogatottság mellett is 2/3-ot kaphassanak a parlamentben.
- nem rúgtak ki embereket a munkahelyükről, mert akár csak szakmailag is kritizálni merték a rendszert
nemfideszes
@gulyasgyula:
Itt már rég nem pusztán csalásról vagy korrupcióról van szó! Hanem a demokrácia módszeres és fokozatos leépítéséről!
Ez a tetves banda a nemzeti érzelmekre és a menekültek elleni félelemre játszva mind gazdaságilag, mind morálisan a bányász béka valaga alá süllyeszti ezt az országot, amit évtizedek alatt sem lehet majd rendbe rakni.
Bele gondoltál abba, hogy mi lesz itt 2020 után amikor már nem lesznek EU-s pénzek, nem lesz föld alapú támogatás? Honnan fogják előteremteni azokat a milliárdokat melyekkel most a saját és rokonaik, haverjaik zsebét tömik? Az üresen tátongó stadionokból, milliárdokért felújított luxus ingatlanokból? Mit fog csinálni a műkörmös, a fitness edző stb. a parlagon heverő több 100-1000 hektárnyi földterülettel, ha már nem kap utána sok száz milliós támogatást? Bérbe adják majd azoknak akik értenek is a földműveléshez és állattenyésztéshez? Ezzel csak az a baj, hogy pont ezek az emberek nem jutottak földhöz, így elszegényedtek? Nem valószínű, hogy annyi bérleti díjat tudnának fizetni a tulajdonosoknak, mint amennyi bevételük volt az EU-s támogatásból!
Mi lesz a nyugdíjakkal? A lenyúlt MANYUP pénzből egy fillér sem maradt. Évente 7000 gyerekkel kevesebb születik, mint a csúnya "család ellenség" Gyurcsány kormány alatt. Plusz a fiatalok is ezrével hagyják el az országot, miközben egyre több lesz a nyugdíjas! A munkavállalók jelentős része minimálbéren, vagy közmunka béren él. Azok után fizetett járulék pedig, már megbocsáss, de lóf@szra sem elég, nem hogy több millió nyugdíjas nyugdíjára.
nemfideszes
@gulyasgyula: Szóval ezeknél a rohadékoknál bárki jobb... aki helyre állítja a demokráciát, a jogállamiságot... akiknek nem a megosztás és a gyűlöletkeltés a legfőbb politikája... akik nem akarják megmondani, hogy ki a jó hazafi és a jó keresztény, vagy hogy éppen mikor mehetek vásárolni, vagy mikor nem, azaz nem pofáznak bele az élet minden területén az emberek mindennapjaiba... akik politikai hatalmukat nem kicsinyes személyes bosszúkra használják, lásd Ángyántól a Heinekenig... akik nem akarnak Putyin pincsérjévé válni, az országot pedig ismét Moszkvához kötni és nem a nyugathoz, amiről közel 50 éven át vágyakoztunk... akinek nem ez a legfőbb hitvallása:
„"Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed"…
quadrocopter
@gulyasgyula: Mert szerinted ma hány adófajta ás egyéb elvonás sújtja a vállalkozásokat?

-Vállalkozás: Közel 5000 kisbolt ment tönkre 2016-ban - HVG.hu
hvg.hu/kkv/20170515_Kozel_5000_kisbolt_ment_tonkre_2016ban
Tehát csak kisbolt!

- Tömegesen mehetnek tönkre családi vállalkozások Világgazdaság
www.vg.hu/kkv/tomegesen-mehetnek-tonkre-csaladi-vallalkozasok-468986/
karma1
@nemfideszes: Kulon koszonom Neked ezt az osszegzest. Sajnos, minden allitas valos
gulyasgyula
@nemfideszes: @quadrocopter: @karma1: ..Semmi újat nem irtatok annyit tennék hozzá hogy vállalkozóként duplán érzem a rossz törvények hatását , mert begyürüzik és 30-40 % többet kell dolgozni ugyan azért a pénzért ..Vagy itt volt az alaptőke emelés aminek az volt a lényege hogy 2.5 millió után fizesd már be az adót ..Szegényebb , kezdő kisvállalkozók le is huzták a rolót ..Volt 4 kisboltunk , húsboltunk,, 120 m2 -es vendéglátó egységünk mindet fel kellet számolni de ez nem az Orbán büne ..Ahogy jöttek a plázák a városba úgy mentek tönkre a kisboltok már Orbán előtt is ..Én a Kádár korszakba kezdtem ott nem voltunk ennyi törvény változásnak kitéve ..A rendszerváltástól jobbat vártunk rosszabb lett ..27-év alatt van össze hasonlítási alapom ..Ne reménykedjetek Orbán után csak rosszabb jön , valami Bokros csomag féle ez már most borítékolható ..Akár ki jön helyette nem tud miből adni és a gazdaság is lelassul mert befektetők is kivárnak ..Vissza sírjátok még ezt a korszakot ..Sokkal jobban látom az országba történt változásokat mint bármelyik fotel forradalmár ..A jogról :: Azért nem kapunk Bősről áramot mert sok jogot kaptak egyes szervezetek felelősség nélkül ..Ja békés tüntető nincs 10-12 óra munka után mennék haza de a békés tüntetők el állják az utat , festéket dobálnak , félrészegek zajonganak éjfélig én már aludnák mert reggel 4 -kor indulnom kell dolgozni ..STB ? STB ..Mindenkinek megvan a maga baja csak van aki megpróbálja megoldani míg mások a kormánytól várják a jólétet ..Nézzetek szét az egész világ tele van korrupt politikussal és m esély sincs rá hogy változzon ..A politikusok csak ellenzékben tudják mit kell tenni , hatalomra kerülve elfejtik ..MOST IS EZ LESZ :::..
Grafix69
@gulyasgyula: senki nem kíváncsi a vagyoni helyzetedre , sem arra mibe buktál bele a politikai imádatod során . Senki nem kíváncsi arra sem , hogy milyen jó ember vagy , voltál az alkalmazottaiddal ,és arra sem kíváncsi senki mennyibe kerül neked az élet , arra sem , hogy hova mész nyaralni , mekkora a vagyonod stb . Ara mindenki kíváncsi , miért kell különböző nevekkel egy ilyen fórumon regisztrálni , ha amúgy rendes , becsületes polgárok vagyunk. ? Miért kell Szandokan?
gulyasgyula
@Grafix69: .,,ÉN meg azt kérdezem minek olvasod el a nem neked írt sorokat ??? A TE neved szép Magyar név sőt a fényképed is egész jól sikerült ..
kukac50
Ez reklám kép mutatja kik vezetik lopják szét az országunkat.
bence
@kukac50: ! Ennél a kormánynál aljasabb , nagyobb tolvaj , nem volt ötven év alatt az országban ! Aki még ezek után is ezeket pártolja , az csak azért teszi mert ebből a lopásból ő is gazdagodott !
kukac50
@bence: Normális ember nem is szavaz rájuk,csak azok akik sok pénzt kapnak.
Akinek 1 kenyér árával emelik évente a nyugdíját vagy kizárták a közmunkából,vagy gazdák akik30 birka után 700 forint támogatást kaptak azok biztosan nem a Fideszre szavaznak.
Bemesélik ennyi vagy annyi milliárd támogatást kapnak a gazdák de azt nem közlik,hogy 1 birka után 11-12forintot adnak.
bence
@Desischado: ! És akkor még az igazi arcát nem is ismered , de ne is ismerd meg ! Nekem már megmutatta !
bence
@kukac50: ! Akiknek ,most jól megy , azok mind a fidesz szimpatizánsai !
Desischado
@karma1: Drágám, a próféta szóljon belőled! Én azzal is kiegyeznék, -nem szivesen, de a szükség törvényt bont, - hogy megússza, csak segítsen orbánt eltakarítani. Reméljük, hogy neked van igazad!
Drágám, köszi, hogy így kiálltál mellettem! (simikéz) Az biztos, hogy igazat mondtál!

@gulyasgyula: Képzeld el, dolgoztam nagyon keményen, tizen-huszonévesen, három műszak, tizenkétórázás, de megfizettek! És jól írta Karma, hova menjek a beteg hozzátartozóm mellől?!És szerinted napi 24 óra nem elég munka?! És nincs semmilyen pihenőnap sem. Legalább az anyagiak miatt ne kellene idegeskednem, de orbán gondoskodik róla, hogy nehogy így legyen. Milyen kategóriába kel sorozni egy ilyen parazitát, aki a legnyomorultabbaktól vesz el, hogy odadja azoknak, akik nincsenek erre rászorulva? És te ezt a parazitát véded, mert neked hasznod van belőle, szép bizonyítványt állítottál ki magadról, az biztos! És szerinted az normális, hogy ilyen kevés pénzből kell tengődnöm?! És még hányan vannak rajtam kívül! Nem írom, le, mert disztingvált vagyok, de tudnék mit mondani. Karmát meg ne merd ekézni, a lába nyomáig sem érsz fel!

@bence: Ezek után el tudom képzelni! Megírnád nekem priviben, ha nem vagyok indiszkrét?
Egyébként csak remélni tudom, hogy nem minden gazdag, vagy jó módú adja el a lelkét Mammonnak.
bence
@nemfideszes: ! Ennél pontosabban nem is lehetett volna összeszedni orbán hitványságait !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.