A pártelnök szerint antidemokratikus és törvénytelen, ahogy a kormány próbálja elhallgattatni őket. Fél évet adott Orbánéknak, aztán jön az elszámoltatás.

A Jobbik törvényes úton kíván reagálni arra, hogy több helyszínen eltávolították a kihelyezett plakátjait – közölte Vona Gábor, az ellenzéki párt elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Beszólt Vona Orbánnak: a plakáttépkedés "a gyengeség jele"

Antidemokratikus és törvénytelen módszerrel hallgattatnák el őket

A politikus az "antidemokratikus hatalomgyakorlás mélypontjának" nevezte, hogy több, a párt tulajdonában lévő óriásplakátot eltávolítottak, szerinte ennek végrehajtására törvénytelenül utasították a kormányhivatali dolgozókat és a rendőrséget.

Ez a fajta akció a gyengeség jele – értékelte, hozzátéve: a kormány túllépett egy határt.

Vona Gábor azt hangoztatta: a Jobbik a "plakátháború" alatt mindig a törvényesség talaján állt, még ha törvénytelen módon is léptek fel vele szemben. Ezek közé sorolta a költségek nyilvánosságra hozatalát, azt, hogy plakátjaik rongálására nem rongálással, hanem jogi lépéssel válaszoltak, továbbá, hogy az Alkotmánybíróságnál keresnek jogorvoslatot az úgynevezett plakáttörvény miatt.

Felvetette, hogy az lesz-e a vége, hogy az Országgyűlés törvényt hoz arról, hogy csak a Fidesz kampányolhat, illetve csak Orbán Viktor lehet miniszterelnök.

Ez nem a plakátokról szól, hanem arról, hogy "Orbán Viktor egy lánglelkű fiatal demokratából egy kiégett despotává lett" – fogalmazott az ellenzéki pártelnök.

Beszólt Vona Orbánnak: a plakáttépkedés "a gyengeség jele"

Fél évet ad a kormánynak

Vona Gábor azt üzente: a kormánynak hat hónapja van hátra, ezt követően pedig megvalósítják az elszámoltatást, ami a korrupció mellett ki fog terjedni azokra a kormányhivatali és rendőrségi vezetőkre is, akik törvénysértő akcióra kényszerítik a dolgozókat.

Egy kérdésre azt is elmondta, hogy a plakáttörvény a bérelt helyekre vonatkozott, a Jobbik azonban tulajdonba vette a jelzéssel is ellátott reklámeszközöket és azokon hirdet.

További plakáthelyeket vásárolnak, továbbra se tudni, kiktől

A pártelnök kitért Simicska Lajos nagyvállalkozó ma délelőtti nyilatkozatára is, melyben közölte, a továbbiakban nem szerepeltet politikai hirdetést saját felületein. Vona szerint pártjával most értékelik a kialakult helyzetet és a napokban döntenek arról, hogyan tovább. Azt is megerősítette, hogy további felületek vásárlásról tárgyalnak magánszemélyekkel és cégekkel.

Vona Gábor egy másik felvetésre azt is tudatta: Zalaegerszegen pótolták az eltávolított plakátokat, jogászaik pedig még vizsgálják, hogyan tudnak törvényesen reagálni a történtekre.

Fotó: MTI / Krizsán Csaba

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Úgy gondolom orbánnal csak úgy lehet beszélni, (ill üzengetni, mert beszélni senkivel nem hajlandó) ahogyan ő beszél. Ezért a stílusért sajnos vonát nem érheti kritika!!??
justhpeter
@Pegero: Az sem baj, hogy a plakátügyben igaza van ?
Jozefina
Úgy gondolom orbánnal csak úgy lehet beszélni, (ill üzengetni, mert beszélni senkivel nem hajlandó) ahogyan ő beszél. Ezért a stílusért sajnos vonát nem érheti kritika!!??
3dwhite
De nàlatok még mindig erösebb sokkal + kormànyoz màr mióta.
Clavigo
@Pegero: Ha a bunkò stílusra érted,,igazad van. Orbànnàl nincs tahòbb,bunkòbb politikus a kõrnyéken..Itt Vona tényleg csak ipari tanulò a Recskagéphez képest.
Nessy
@3dwhite: Lehet, hogy erősebb, de a "kormányzást" inkább felednénk, ha lehetne!
Kivéve, ha "kormányzás" alatt a törvényesített lopást, csalást, valótlanság állítást értjük. Abban tényleg menők!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.