Hiszen "annyit hazudtak már a magyaroknak migránsügyben", hogy nem csoda, ha rettegnek. Igen, éppen ezt mondta.

A miniszterelnök szerint semmi kivetnivaló nincs abban, hogy Őcsényben tiltakoznak a menekült gyerekek táboroztatása ellen, mert szerinte annyit hazudtak már a magyaroknak "migránsügyben", hogy nem hiszik el, hogy csak gyermekek érkeznének.

Valakik annyit hazudtak már

A tallinni uniós csúcsra érkező Orbán Viktor magyar újságíróknak nyilatkozva arra kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy Tolna megyei Őcsényben a helyiek tiltakoztak az országban legálisan, menekült státuszban tartózkodó gyermekek táboroztatása ellen, kijelentette: "semmi kivetnivalót" nem talált benne.

Orbán: nagyon helyes, hogy az őcsényiek hangosan kiálltak a menekültek ellen

Nem akarnak az emberek migránsokat befogadni, "nem akarnak az országba és nem akarnak a falujukba". "Annyit hazudtak már nekik migránsügyben, hogy nem hiszik el, hogy csak gyerekek fognak jönni" – közölte.

De tényleg, olyan sokat hazudtak már

Mint mondta, "a magyar ember szereti a gyerekeket", és az elesetteket mindig szívesen segíti, de "annyit hazudoztak migránsügyben, hogy ha azt mondják, hogy gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar: először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban".

Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket – jelentette ki a kormányfő.

Mi is történt Őcsényben eddig?

2017. szeptember 26: miután kiderült, hogy a kis Tolna megyei falu egyik panziójában legálisan az országban tartózkodó, hivatalosan is menekültnek számító családok üdülnének egy-egy hétre, a helyiek közt kitört a pánik. Falugyűlést hívtak össze, halállal fenyegették a panzióst és kiszúrták a kocsija kerekeit.

2017. szeptember 27: az országos sajtóvisszhangot kapott eset annyira cikissé vált a falunak, hogy a polgármester belengette a lemondását.

2017. szeptember 27: bár ezt igazából nem is úgy gondolta, a balhé ürügyén inkább a politikai ellenlábasaival akart leszámolni. Ekkoriban szólalt meg a panzió tulajdonosa is, akinek humanitárius gesztusa – a kormány eddigi gyűlöletkampányának hatására – az egész ügyet kiváltotta. Mint elmondta: a falusiak a terrortól való félelmükre hivatkozva terrorizálták őt – de most akkor vajon kik a terroristák...?

2017. szeptember 28: mindeközben a második falugyűlésen hoppon maradt a polgármester: a képviselő-testület elfogadta a lemondását.

2017. szeptember 28: Lázár János szerint sem a gyűlöletpropaganda tehet arról, aminek Őcsény a legvilágosabb kórképe: hogy az ország szándékosan tudatlanságban tartott lakossága mára retteg mindenkitől, aki idegen.

Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda, Szecsődi Balázs

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

staro2
Válasz 2 variációban:
1. Jövőre Őcsényben 10000 fős stadion épül
2. Szégyen, hogy ez az emberszabású miniszterelnök lehet valahol Európában!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kiscsillag66
@staro2: Talán túlzás az emberszabású!!!
kiscsillag66
Ő volt, aki a legtöbbet hazudta ezekről az emberekről! Ilyen rövid az emlékezete???
kukac50
Elismerte,hogy hazugság az egész migráns téma,remélem ezután nem pofáznak ilyeneket!
Nincsen Soros ügy sem, az is hazugság,ellenben Putyin ügyről lehet beszélni.
Orbán utasította az egyetemi vezetőket Putyin kitüntetésére,az majd dicsekedett volna,hogy uniós országtól kapott kitüntetést.
evacica
Szégyen, hogy Magyarországnak ilyen ember a miniszterelnöke! Krivánom neki, hogy kerüljön ő is ilyen helyzetbe a családjával, hogy megtudja milyen az mikor az ember az életéért menekül a hazájából! Még ő tartja magát keresztény hívő embernek? Egy lelketlen kapzsi hatalommániás senki! Szégyellheti magát, de mi is hogy eltűrjük, hogy a nyakunkon élősködik!
bence
Mondja ezt az , aki maga is ősei révén ki tudja , hogy milyen módon került a hazánkba ! A pofámról sül le a bőr , hogy ez az alak a HAZÁM miniszterelnöke !
nezelodo
Nem tudom mit szólna ennek az elhíresült falunak az a pár hangadója, akik a közösségben is bizonyára oly hasznos munkát végeznek, ha Rogán számadó juhásza, meg a Habony kisbojtár odaterelné a falujukba Orbán igen színes összetételű nyáját, akik pénzért vették meg a magyar állampolgárságot, és Orbán barátságát. Ez bizonyára rendjén lenne náluk és a zavaros fejükben, legfeljebb az ellentmondást nem tudnák feloldani, az orbáni uszító duma, meg a valóság között.
Ilyenkor eszembe jut, hogy az öreg Busch elnöknek is volt Simicskája, üzlettársa, tán még barátja is, Oszama Bin Laden személyében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.