A választ nem Sorosnál, hanem Felcsúton keresik, mint mondják, ők maguk is "menekültek" lesznek a saját hazájukban.

„A fejétől bűzlik a hal – foglalja össze évszázadok népi bölcsességet a mondás. Ha Őcsény a hal, mit árul el ez nekünk a politikai elitről? Kinek állhat érdekében félelembe és szorongásba taszítani egy egész országot? Milyen tervről akarja elterelni a figyelmet a sorosozás?” – írja a Migration Aid menekültsegítő csoport oldalán megjelentekről a HVG.hu.

Őcsény után egyenesen Felcsútra visznek menekülteket

A menekülteket segítő civil szervezet nevében Siewert András azt írta a szervezet oldalán, mától ő is menekült, és hozzá hasonló társaival útnak indulnak – ahogy ő fogalmazott, menekülni fognak – az országban. "Szeretnék a szemébe nézni azoknak, akik tőlem és a menekülttársaimtól elvitatják a jogot, hogy szabadon járjunk-keljünk az országban” – írja.

Kinek áll érdekében rettegésben tartani az országot? – kérdezi a Migration Aid

Akciójuk kiváltója az elmúlt pár napban Őcsényben fellángolt menekültellenes hangulat, amikor jogszerűen, menekültként az országban tartózkodó gyerekek táboroztatása ellen lépett fel agresszívan a helyi közösség. A Migration Aid volt az a szervezet, akiknek a helyi panziótulajdonos felajánlotta, üdülhetnek nála itthon menekültstátuszt kapott gyerekek, családok. Cserébe a helyiek halállal fenyegették és kiszúrták a kocsija kerekeit.

Valakik migránsokról hazudtak éjjel, hazudtak nappal

De nincs ebben semmi rossz, hisz – Lázár János szerint – ilyenek vagyunk mi, magyarok, Orbán Viktor pedig egyenesen üdvözölte, hogy az őcsényiek ilyen karakán módon ki mertek állni néhány háborúból menekült gyerek ellen, hisz "annyit hazudtak már a magyaroknak migránsügyben" valakik, hogy nem csoda, ha az egész ország retteg.

„Messze kerültünk a menekült kérdéstől, látszólag. Pár száz csüggedt, elüldözött, menekültként nyilvántartott emberrel riogatva tart sakkban egy egész országot a kormánypropaganda. Őcsény példája intő jel: a helyzet súlyosabb, mint gondoltuk” – írta a szervezet erre reagálva.

Kép: Felcsút címere, Wikipedia

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@RonaGyuri: Viszont sok hulye birka van aki zabalja.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyarbakancs
Magyarországon egy bevándorolt leszármoszatja kereszténynek ,és ember barátnak állítja be magát.
Miközben gyűlölködik ,
reagens
@quadrocopter: Te tedd ide, hohgy nem volt szándékos!
quadrocopter
@reagens: Egyelőre még csak ott tartunk, hogy nem bizonyítottad az állításod! Amit én jeleztem, az csupán eseti vélekedés konkrét tényadatok hiányában, melyeket nem tettél ide!
reagens
@quadrocopter: Ugyanis én közismert mtényre hivatkoztam.
tudode
Hát ezeknek áll érdekében FÉLELEMBEN TARTANI, már akik nem látnak ÁT A SZITÁJUKON!!!
.
Tanulságos ez a négy videó, kik is KAPARÍTOTTÁK MEG az országot!
Az egyiken előkészíti a felcsúti a Kossuth tériek támogatásával a belváros szétrámolását, átverve még a Kossuth térieket is, a másikon jót röhögnek a haverokkal együtt amiatt, hogy HÜLYÉRE VETTÉK AZ ORSZÁGOT!, de a volt fideszes polgári körös lebuktatta őket, hogy KIK IS ŐK!!!
.
1. Kossuth tériek és a FIDESZ - 2006. október 6. (Youtube-ról törölve, az eleje hiányzik)
indavideo.hu/video/Kossuth_teriek_es_a_FIDESZ_-_2006_oktober_6_Kossuth_ter
.
Mondjátok hangosabban mondja a mb .szervező, hogy ORBÁN IS MEGÉRTSE (a videó vége felé).
.
2. Kövér László 2006-ban a Kossuth téren hergel, ma pedig fizetett forradalmárokról hablatyol
www.youtube.com/watch?v=UCyPSjfKkxI&t=35s
.
Kósa is bemutatkozik arról, hogy NEM KÜLÖNB A TÖBBI falusi gyereknél!!
.
3. Semjén Zsolt a Kossuth téren (2006. október 10.)
www.youtube.com/watch?v=NmaWkCPRqrs
.
A nyikhajok, akik lángba borították a fővárost, 4,33-tól. Így röhögnek ki bennünket az FALUSI "URAK"!!!
.
4. Jobbik vs Fidesz, Pörzse vs Bayer
www.youtube.com/watch?v=k9wYAaMf_MM
.
ŐK IGÁZTÁK LE HAZUG KORMÁNYZATI PROPAGANDÁVAL (Kövér szava szerint), csúcsra JÁRATVA az ORSZÁG félelemben tartását, ELTERELVE KISDED JÁTÉKAIKRÓL A FIGYELMET!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.