A Soros-egyetem most már az ellene hozott törvényeknek is eleget téve, ismét teljes joggal működik Budapesten: megvan a feltételül szabott, de eddig hiányzó kampuszuk is New York-ban.

Együttműködési megállapodást írt alá a CEU – Közép-európai Egyetem a New York állambeli Annandale-On-Hudson-i székhelyű Bard College-dzsal. Ennek  alapján az ott folytatandó képzéseit a kormány – az intézmény elleni korábbi kirohanásaival éles ellentétben – kénytelen betudni az anyaországban folytatott oktatási tevékenységnek – értesült a HVG.

Vége: a kormány kénytelen aláírni a CEU szerződését

Ezzel a CEU sikerrel védte ki a Fidesz-kormány ellenük folytatott hadjáratának utolsó érvét is, mely szerint az olyan egyetem nem egyetem, amelynek „nincsenek falai” (vagyis nincs saját amerikai kampusza). Még a nagy nemzetközi tiltakozást kiváltó, Lex CEU-ként elhíresült törvény elfogadása után is sokáig úgy tűnt, hogy – ha nem akarja elveszíteni működési engedélyét – az intézménynek óriási anyagi és adminisztratív ráfordítással saját képzőhelyet kell létesítenie az Egyesült Államokban. 

Már csak egy pecsét kell hozzá

A megállapodás hivatalos aláírásának már csak egy adminisztratív lépése van hátra: az, hogy New York állam oktatási hatósága bejegyezze képzési jegyzékébe a CEU új, a Bard College-dzsal kötött együttműködésben indítandó képzéseit.

A kormány másik feltételét, ami szerint az amerikai szövetségi kormánnyal kellene megállapodniuk, az egyetem már teljesítette.

Nem hagyták, hogy ne Soros nevessen a végén

A magyar kormány viszont igen kellemetlen kommunikációs dilemmába került mindezzel: hogyan lehet „eladni” a hazai közvéleménynek, hogy miközben jelenleg Soros György maga a Nemzeti Konzultációval elűzendő patás ördög, addig továbbra is engedélyezik az általa alapított egyetem működését.

Kép és címlapkép: CEU logo, Wikipedia / GoldieTaylorka (Own work) [CC BY-SA 4.0], via Wikimedia Commons

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Az öreg Soros nem fogja abbahagyni a röhögést!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
Megvallom, üvdrivalgásban törtem ki, imádom, mikor orbánék kapnak egy méretes sallert! És annak is örülök, hogy marad az egyetem!
vladimir putin
Gondolom, hogy ezután ezt fogja harsogni a "független" köztévé, nem pedig az "Ördög bújt a Soros Györgybe" című Ludas Matyi szatírát.
Ja, nem, erre nem jut mégsenemse műsoridő az Őcsényi idióták részére nekik.
Így megy ez, kérem.
kisrigó
Orbán igazolva látja, hogy eredményes a gyűlölet kampányuk, no meg a (félre!!) tájékoztatásuk. Nem kérdés, hogy hány százalékkal fognak nyerni Öcsényben! Ez a "drága jó ember" megvédte a gyerekeink és az asszonyaink életét! Nosza, plébános úr celebráljon egy hálaadó misét, ha itt akar maradni továbbra is a faluban! Pedig a hamis prófétákat, az emberi lélekkel kufárkodó gazembereket Jézus is elűzte! Most is lenne dolga bőven!!
kukac50
Most a Soros nevet, Orbán és bandája meg nyakig szarba! Kellett ez Nektek Fideszesek?
Nessy
Már magyarázzák is, hogy elérték a magyar törvények betartását!
Nem gond, Orbán már igért magán egyetemet is a határon túliaknak. Majd valamelyik egyetemünk jó pénzért felvállalja azokat.
Ezzel egy a gond, hogy míg Soros a saját vagyonát költi, Orbán a mienket!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.