Simicska Lajos saját kezűleg graffitizte fel Veszprémben több saját, üresen álló plakáthelyére azt a híres mondatot, amit Orbán Viktorral való szakításakor mondott. Az esetet a Helyi Válasz nevű orgánum írta meg elsőként, és posztolta a festést és az igazoltatást is megörökítő képeket a Facebook oldalán. 

A Blikk információi szerint az eset ma hajnalban történt Veszprémben. Simicska Lajos az ötödik plakátot festette át, mikor a rendőrök lecsaptak rá. Az egyenruhások igazoltatták is a festegető nagyvállalkozót.

Az index.hu portál megkereste Simicska Lajos munkatársát, aki kérdésükre megerősítette:

valóban Simicska Lajos festette fel a feliratokat.

Simicska Lajos ellen saját cége, a plakáthelyeket kiadó Euro Publicity Kft. tehetne feljelentést rongálásért. Ez várhatóan nem fog megtörténni – írja az Index.

Simicska Lajos egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy a kialakult helyzetre figyelemmel közterületi cégei vezetőit arra kérte:

politikai és közéleti tárgyú hirdetés közzétételére vonatkozó megrendelést ne vegyenek fel, illetve ne teljesítsenek.

Simicska Lajos cégeinek plakáthelyein korábban olyan hirdetések jelentek meg, amelyeken gengsztereknek nevezik az Orbán-Mészáros-Habony-Rogán kvartettet. A plakátokon párt neve nem szerepelt. Később kiderült, hogy a Jobbik üzeneteit lefedő hirdetéseket a Simicska Lajoshoz több szálon kapcsolódó Nagy Ajtony Csaba rendelte meg – írja az index.hu.

Forrás: Index, Blikk, Helyi válasz

Fotó: Facebook/Helyi Válasz

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Lajos, a graffiti helyett borítsd már azt a bizonyos bilit...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bencemacska
@Horizont: Ez nem csak Ov vs. Simicska miatt elképzelhetetlen, hanem Pintér múltja miatt is.
Simicska egész életében a "nem támogatott" kategóriába tartozott, azért csatlakozott Orbánékhoz a Bibó Kollégiumban.
3 évvel idősebb náluk, mert nem vették fel egyetemre az apja miatt!!!
( Még a kollégiumot is ellopták tőlem!)
terlasz
@Horizont: Nem is hivatalos verzióra gondoltam...
bencemacska
@Horizont: ma, 11:37
Ma benéztem a Wikipédiára. Gyerekkorát és fiatalkorát törölték(?). Csak azóta létezik, amióta kapcsolatba hozható OV-val!!! Gazdasági tevékenységéről viszonylag sok maradt. Pl.
"A lemondás után (1999), majd a Fidesz két újabb ellenzéki ciklusa alatt nőtt igazán nagyra a Simicskához közvetlenül vagy közvetetten kötődő cégbirodalom. Igaz, a különböző tulajdonlások rendszere olyan bonyolult és átláthatatlan volt, hogy egészen 2012 tavaszáig a sajtóban alig lehetett bizonyíthatóan írni Simicska szerepvállalásáról. A Mahir mellett ekkor kezdett felfutni az építkezésekben egyre fontosabb szereplővé váló Közgép, melyről már ez idő alatt is pletykálták, hogy Simicska cége, ám csak 2012-ben vált ez bizonyítottá.[16] A cégnek 2004-ben még alig 1,8 milliárd forint volt a nettó bevétele, ám ez a szám 2005-ben már 7,5 ..."
Korábban azt is lehetett olvasni, hogy OV apjának gazdasági vállalkozásait ő alapozta meg a "Székház" pénzből! (Ez ma már interneten nem látható!)
szaboria1
@bencemacska: Nem csak egy szék ház volt de a Csobánka utcai árát is jól eltüntették anno. Igaz ez több pártra is vonatkozik. Mert Antal nagyon sok ingatlant adott a pártoknak akik szintén megszabadult egy egy épülettől.
bencemacska
@szaboria1: ma11:59
Én kimondottan a volt Tisztiházra gondoltam, az vert fel nagy botrányt!

"Simicskára az ezt követő időkben a párt tanácsadójaként hivatkoztak,[9] hivatalos pozíciót azonban csak 1993-tól töltött be, amikor Orbán felkérésére a Fidesz gazdasági igazgatója lett.[9] Ehhez az időszakhoz fűződik a párt első nagyobb gazdasági botránya, a székházügy - igaz, ekkor már csak annyi történt, hogy a sajtó felkapta az ügyet, az események valójában még az előtt történtek, hogy Simicska hivatalos pozíciót vállalt volna a Fideszben. A kormány az MDF és a Fidesz számára titkos kormányhatározattal a nekik törvény szerint járónál jóval nagyobb alapterületű és rendkívül értékes ingatlanokat adományozott, amelyeket részben állami tulajdonú bankoknak adtak el igen magas áron.[10] A tranzakció törvényes volt, de sok kritika érte miatta a két pártot, és nagy sebet ejtett azon a képen, amely szerint a Fidesz nem működik együtt a kormányzó MDF-fel az üzletben, miközben a politikában támadja. Többek közt ezek is vezethettek ahhoz, hogy bár az 1992-93-as közvélemény-kutatásokat még toronymagasan a Fidesz vezette, az 1994-es választáson mindössze 7,7 százalékot szereztek, és ismét ellenzékbe szorultak."
A cégbíróság még ma sem tudja, melyik cég ki(k)nek a tulajdona lett!
Azóta nem szabad azt mondani fidesz cég, hanem csak azt, hogy fidesz-közeli cég.
Ezeket adta el aztán Josip Tot és Kaya Ibrahim!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.