Tarlós szerint érthetetlen, miért döntött úgy a III. kerület vezetése, hogy nem adnak tulajdonosi hozzájárulást a római-parti mobilgáthoz.

Tarlós István főpolgármester érthetetlennek nevezte a III. kerület döntését, amely szerint az önkormányzat nem ad tulajdonosi hozzájárulást a mobil védműhöz, amíg el nem készül a római-parti telkek határában álló kerítések nyomvonalában haladó parti védmű lehetőségét vizsgáló tanulmányterv.

A főpolgármester kedden az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a III. kerület képviselő-testület és Bús Balázs (Fidesz-KDNP) polgármester akciója és azt követő kommunikáció teljesen érthetetlen.

Római-part: Tarlós szerint érthetetlen a III. kerület döntése

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Tarlós István azt mondta: ez nemcsak barátságtalan, de inkorrekt is a többi 16 kerületi fideszes polgármesterrel és a főpolgármesterrel szemben.

Felidézte: a Fővárosi Közgyűlésben támogatták Bús Balázsnak a tanulmánytervre vonatkozó javaslatát, továbbá az óbudai polgármester sem támogatta a Lányi András író, filozófus által készíttetett, a római-parti tervezett védmű part menti változatát ellenző javaslatot, és megszavazta, hogy a Nánási út-Királyok útja és a Duna-part közötti hetvenhektáros területet meg kell védeni.

Tarlós István elmondta azt is, csak akkor van annak értelme, hogy a parton egy drágább védművet építsenek magánterületeken, ha a civilek ezt a változatot elfogadják.

Az óbudai képviselő-testületi határozatot követő vasárnapi tüntetésen kiderült, "szó nincs róla", hogy a civilek ezt elfogadnák. A vita tárgya továbbra is az, hogy a Nánási út-Királyok útja nyomvonalon vagy a parton épüljön védmű – tette hozzá.

Tarlós István megjegyezte azt is, hogy a III. kerület éppúgy elutasította a Nánási út-Királyok útja nyomvonalát, mint a főváros.

A főpolgármester kifejtette: a kerítések nyomvonalában haladó védmű ugyanúgy parti lenne, mint a Dunához hat-nyolc méterrel közelebbi. Mindkettő megvédené a Nánási út-Királyok útja és a Duna-part közötti hetvenhektáros területet.

A kerítések nyomvonalában haladó védmű sokkal drágább lenne, magántelkeken vezetne, és a tulajdonosok a kártalanítás mértékén "bármeddig elpereskedhetnek" – mondta Tarlós István, rámutatva: ez a védmű a számítások szerint több mint 3 milliárd forinttal kerülne többe, mint amelyet hat méterrel lejjebb megterveztek.

A főpolgármester közölte, várhatóan egy-két hónapon belül elkészül a tanulmányterv.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Kovács Tamás)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Pistuka pedig megállapodott Tompikával, hogy minden rendben lesz a lakótelepével! =))
RonaGyuri
Pistuka pedig megállapodott Tompikával, hogy minden rendben lesz a lakótelepével! =))
human
Kellemetlen helyzetben a politikusnak mindig értetlenkednie kell.
Béla333
"Tarlós szerint érthetetlen a III. kerület döntése"

Ha nem érti, talán lesz egy tolmács, aki elmagyarázza!
justhpeter
Miért szivatják a pestiek Tarlóst ? Tán nem szeretik ? Akkor miért szavaztak rá ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.