Az egykori Csanád megyéhez tartozó települések polgármesterei üdvözlik, hogy Csongrád megye nevében újra feltűnik majd Csanád neve is.

Közös nyilatkozatban üdvözölték az egykor Csanád vármegyéhez tartozó települések polgármesterei az Országgyűlés keddi döntését, amely szerint a megye elnevezése 2020. június 4-től Csongrád-Csanád megyére változik.

Az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közlemény szerint a döntés az ezeréves örökség, a Csanád elnevezés és a hozzá kapcsolódó értékek és hagyományok megőrzését segíti.

Az egykori csanádiak örülnek, hogy Csongrád megye neve megváltozik

Fotó: MTI/Rosta Tibor

"Tisztelgés az egykor itt élt őseink előtt, akik hazánkért, népünkért oly sokat fáradoztak, ugyanakkor bizonyos elégtétel is azokért a sérelmekért, amelyeket elszenvedtünk a méltatlan és igazságtalan békediktátum, valamint az 1950-es, Csanád megye fölszámolásáról hozott határozat miatt" – írták.

Az Országgyűlés döntése értelmében az ősi, az ország számára lassan feledésbe merülő, de a térségeben élők múltját, hagyományait, értékeit szimbolizáló, és az előző generációk emlékét az utókor számára is megőrző Csanád név visszakerül Magyarország térképére. Ezzel együtt a magyar közvélemény figyelme is ráirányul mindarra, amit a magyarság számára Csanád, a csanádi térség és az itt élő emberek jelentenek – áll a tizennégy polgármester közös közleményében.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Rosta Tibor)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Miközben nyomorognak a magyarok. Ennél szemetebb poltikát, amit a FideSS művel még a nácik sem csináltak.
simmering73
Pontosabban azzal a címmel. A csongrád megyei seggnyaló polgármesterek örülnek. A nép meg magasívben leszarja.
namihami
Ez a drága jó kormány megint teljesített egy, a tömegek által követelt dolgot
Emberek százezrei vonultak tábláik alatt, hogy adják vissza a számukra oly fontos Csanád nevet. Kerül, amibe kerül, de ez kell nekik.
Életünket és vérünket a Csanád névért. És végre, ez is megvan. Most már semmi nem hiányozhat a tömegek számára.
papa.49
Az okmányok cseréjének költségeit az ,,örömködők,, állják ???
A hivatalos papírok, bélyegzők,programok meg kuka, hát mondhatom ,,nagy biznisz,, !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.