Budapesten kezdik meg a kormány nemzeti konzultációs kérdőíveinek terjesztését, a hónap végéig az ország minden településen megkapják azokat a címzettek – közölte a kormányszóvivő az M1-en csütörtök este.

Kovács Zoltán elmondta: azt várják, hogy minél többen vegyenek részt a nemzeti konzultációban, töltsék ki a kérdőívet, írják le véleményüket. A magyar lakosság véleménye “komoly munícióként” szolgál a kormány számára.

A kormányszóvivőt kérdezték arról is, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökei az októberi Európai Tanács ülése előtt munkavacsorát tartanak.

Kovács Zoltán szerint a V4-ek soha nem voltak olyan egységesek és erősek, mint most. Fontos, hogy a V4-ek hangja markánsan jelenjen meg a vitákban, hogy megértessék: Közép-Európában van olyan perspektíva, amelyet érdemes lenne figyelembe venni, különösen amikor Európa jövőjét építik.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Soros inkább nevessen,mint mi sirassunk ezek által a nép nevében?
picike1
Sajnos Europa ugy lefog rongyolodni mint a kukás ruha ugy kell elképzelni a sok éhes befogadott száj miatt ,hogy visszaesünk a multba majd ez lesz .ezek az emberek nem fognak dolgozni de rombolni az sokat fognak.
@anka:
papa.49
Szarok én a konzultációjára, inkább a nyugdíj érkezzen meg pontosan, de őszintén megmondom azt nem hiszem !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.