Miután Szabó Zoltán, az Index újságírója és tartalomfejlesztési vezetője nyilvános Facebook-posztban írta meg, hogy összeverte egy brutális biztonsági őr a király utcai KFC-ben, az Index felháborodott munkatársai és mások virtuális pofonokat osztanak ki a cégnek a Facebook oldalán.

Egy hozzászólásból úgy tűnik, hogy régóta nem volt panaszkönyv a helyen:

„Mikor utoljára itt jártam pár hete, egy hölgy kérte volna a panaszkönyvet ami már akkor sem volt, de az üzletvezető sem volt bent. A dilettáns kollégának aki próbálta volna "megoldani" a helyzetet a vendég mondta el mit szoktak ilyenkor felajánlani a probléma esetleges kompenzálására.”

Rengetegen megírták a cégnek, hogy soha többé nem mennek a KFC-be, de volt aki gazdasági szemszögű mélyebb elemzésbe bocsátkozott:

„A panaszkönyv kitöltése, egy ügyfél-kommunikációs tréning és a biztonsági őrök kulturált, a vendégek érdekeit védő személyzetre cserélése olcsóbb mint egy kártérítési perrel tarkított publicisztikai válság. Faszok.”

Vannak, akik úgy veszik viccesre a figurát, hogy közben megállapítják, hogy egyáltalán nem vicces. És sokan csak simán poénkodnak rajta:

„KFC = Kentucky Fight Club”

„Három törött, rántott bordát kérek...”

„Tessék mondani verés nélkül is igénybe lehet venni az akciókat?”

A mémek is már szorgosan készülnek:

(444)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Nem a migránsoktól kell megvédeni Magyarországot és Európát hanem elsősorban a velejéig romlott és aljas Orbán Viktortól és bűnbandájától.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Azt azért nem mondanám, hogy nem megyek többször a köföcöbe azért, mert az egyik üzletükben egy vérsuttyó a vezető, és anál-társa az alul művelt ,,biztonsági" őr.
peterkelemen
Orbán gyűlöletkeltő propagandájának végtermékei: Őcsény most meg ez és még hány lehet ami nem kerül be a hírekbe. Csak én magam tudok 5 olyan esetről, ami igen durva és Orbán miatt történt.
peterkelemen
Nem a migránsoktól kell megvédeni Magyarországot és Európát hanem elsősorban a velejéig romlott és aljas Orbán Viktortól és bűnbandájától.
volvós
Csak nema méhszaroslölő akarja megvenni???
Mert akkor előtte le kell amortizálni az amerikai
üzletláncot a görények !
Donáld Tramp
Ki nem sz@rja le ezeket a gyorskajáldákat !?
Donáld Tramp
@peterkelemen: Nyertek a Migriutálók Osztrákiában... Most idehánysz !? Nem találsz más platformot ? De muszáj jelen lenned, neked ez kell, a Gyurcsótánynak... Megyek hányni
Villon
@peterkelemen: A kettőnek nem sok köze van egymáshoz.
Yoda69
"Aki idejon, tisztelje a kulturhankat". O.V.
Desischado
Ide vezet a gyűlöletkeltés, sajnos. orbán mérge termékeny talajra hullik, szomorú.
Zsoel
Én 2007. január 23-a óta látogatom a KFC-t (egy barátom ismertette meg velem a gyorséttermet, egy jeles alkalmat követően, ezért emlékszem a pontos dátumra, és éppen a Király utca sarkára mentünk). Számtalanszor (v)ettem ott, az ország különböző pontjain; amíg Pesten élten, a Király utcai étteremben is rengeteget jártam, az átépítés előtt és után is. Soha semmiféle atrocitás nem ért, mindig normális kiszolgálásban részesültem - ha nem is mindig gyorsan -, és az ételre sem volt panaszom. Valahogy bűzlik nekem ez az egész sztori.
Yeromos
@Zsoel: Miért bűzlik? Neked soha nem volt problémád a KFC-vel, nem akartad elkérni a vendég könyvet, ezért az üzletvezető nem küldte rád a verőemberét.
Ha a "kedves vendég" egy kicsit többet ivott és balhézik, akkor sem lehet az az elintézés módja, hogy egy izom agyú bunkóval megveretem.
almalibre
Nekem erről az esetről egy régi népművelő kollégám jutott eszembe, aki néhány pohárka után egy kötekedő sgfejjé vált…
Én nem hiszek abban, hogy megvernek, ha kéred a panaszkönyvet…
Fradigege
Én még sosem láttam biztonsági őrt egy gyorsétteremben. De ez meg már milyen? Ilyet nem tehet. Simán rá lehetne húzni a vízeslepedőt. Fel kell gyújtani azt, ahol lakik. Az ilyennél nem működik a liberális fellépés.
Itsuka Nakimaga
@peterkelemen: Én már azzal is kiegyeznék, ha Magyarországot valaki megvédené a magyaroktól...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.