Egy év alatt 4,8 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma az országban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint.

A nyilvántartott álláskeresők száma 4,8 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 268 400 álláskereső szerepelt, közel 14 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Az NFSZ a honlapján közölte: az év kilencedik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,9 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,9 százalék.

Szeptemberben 49 300 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 12,5 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 0,8 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 11,2 százaléka, 30 000 volt pályakezdő.

Szeptember 43 200 volt a 25 év alatti és 63 800 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 16,1, illetve 23,8 százalékot tett ki.

Az álláskeresők 27,8 százaléka – 74 700 ember – tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 9,8 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Az NFSZ adatai szerint az év kilencedik hónapjában 142 200 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 41,7 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 47,0 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 42 800 új betölthető álláshelyet jelentettek be szeptemberben, ezek 56,0 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 23 900 volt, amelynek 74,4 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

Szeptemberben 134 300 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 88 000 betöltetlen maradt.

Az év kilencedik hónapjában 345 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül az egyéb pénzügyi közvetítést, a monetáris közvetítést, a bútorgyártást és hulladék-anyag hasznosítását, területileg pedig Budapestet, valamint Heves és Csongrád megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 4,2 százalékos volt a 2017. június-augusztusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 195 500-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékponttal csökkent.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
Ma egy vidéki városkában jártunk. 11 !!! közmunkás söpörte a járdát. Mentek libasorban. Elöl ment a "munkavezető", mögötte a tizenegy közmunkás, egyforma seprűvel...
papa.49
A ,,semmit mondó adatokkal,, nem lehet semmit kezdeni, mindenesetre tény nagyon sok munkáskéz hiányzik a szolgáltatásból, és a kereskedelemből, a háziorvosi rendszerből, az ápolókból, a tanárokból !!!
Levendula
Ma egy vidéki városkában jártunk. 11 !!! közmunkás söpörte a járdát. Mentek libasorban. Elöl ment a "munkavezető", mögötte a tizenegy közmunkás, egyforma seprűvel...
a helység kalapácsa
Az a sok bullshit statisztika. adat..

Húzz innen a picsába, ha jót akarsz magadnak..
Én is elmegyek innen vén faszként, és nem a pénz miatt, hanem a békesség miatt.
Elég volt ebből a prosztó magyar őrületből!
A fideszes kutyákon kívül, senki nem kíváncsi rátok, ti NYOMORULTAK!
Equus1
@papa.49: hiány van az angolt, németet és franciát jól beszélő, targoncavezetői jogosítvánnyal rendelkező raktári segédmunkásból is... a nettó 500 Ft-os órabérű, cigányul beszélő biztonsági őrökből is...
Készült-e felémrés, h ténylegesen mennyi a munkanélküli a regisztrálás nélküli, de munkaképes korban lévő és dolgozni is akaró polgárairól az államnak?
Aztán hányan élnek a létminimum alatt?
Aztán hányan vállalnak munkát kényszerből?
Vhogy másabb lenne a kép.
Sámannus
Ha igazat akarnak mondani akkor több munkahelyet kellene mondani, vagy többen mentek világgá. Pillanatnyilag az utóbbi a valószínűbb.
papa.49
@Equus1: Viszont hozzánemértő jogászból túlkínálat van !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.