Összevontak két külön ügyet a rendőrségen, most egyesítve vizsgálják, mit is csináltak a szcientológusok.

A szcientológiai egyház ügyében zajló nyomozás során felmerült a kémkedés bűntettének gyanúja is – ez derült ki abból a rendőrségi határozatból, amely a Magyar Nemzet birtokába jutott.

A kémkedés miatti nyomozást, amelyet a Budapesti Rendőr-főkapitányság átadott a Nemzeti Nyomozó Irodának, egyesítették kuruzslás gyanújával indított eljárással. Utóbbi miatt Tényi István tett feljelentést, mert szerinte szükséges képzettség nélkül végzik a szcientológusok kábítószerfüggők kezelését.

Kémkedésre és kuruzslásra gyanakszanak a magyar szcientológusoknál

Fotó és nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

A lapnak Lange László, a szcientológusok szóvivője azt mondta, hogy be szokták tartani a jogszabályokat, és ugyan az eredményeikről beszámolnak az amerikai szcientológiai egyháznak, de ezzel nem követnek el bűncselekményt. Szerinte a jövő évi választások miatt éri meg őket lejáratni.

Mint a Propeller megírta, múlt héten rendőrök lepték el a Váci úti székházat, később az adóhivatal nyomozói is megérkeztek. Mindeközben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság összesen 40 milliós bírságot szabott ki rájuk, amiért később a szóvivő közölte, kommunista módszerrel próbálják őket ellehetetleníteni.

(24.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.