A magam részéről, a további megkövezések előtt, megvárnám a feljelentéseket, a vizsgálatokat, és a bűnösség megállapítását. Hogy aztán jöhessenek mindazok a politikusok, vállalati hatalmasságok, világi, és kevésbé világi hatalmasságok, akik szóba jöhetnek elkövetőként. Nem feledkezve meg természetesen azokról sem, akik nem túl nagy ellenállást fejtenek ki egy vezető közeledésével szemben. Amíg abból vélt vagy valós hasznuk származik. Mert így lenne kerek a világ. A moralitás mindkét oldalának górcső alá vonásával. Mert a „szereposztó dívány” közkeletű fogalma mellett a pozíciók, lehetőségek „kifekvése” sem ismeretlen kifejezés. Az ezt kétségbe vonó széplelkeknek javaslom, hogy töltsenek el pár évet a való világban. Rá fognak jönni, hogy gúnynévként nem csak a „pinabubus”, hanem a „büroprosti” sem okvetlenül ismeretlen.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

GeoCravker
@wagabund: A puszilgatós jelenet is előfordul egy másik előadásában (ill. 2016-ban még előfordult.
Amellett, ha sorban elolvasod a különböző cikkeket a témáról, úgy színesedik.
Először csak Marton térdelt mellette. Később már a barátja mellette ülve maszturbált. Gumiemberek rulez. Közben Lilla csak pityergett (kettejük közt, vagy nem kettejük közt -- közleményfüggően).
Nem szól arról, hogy ki akart menekülni a helyzetből, de erőszakkal tartották vissza a kocsiban. Ami a Margit híd budai hídfőjénél állt úgy, hogy a művésznő látta a Parlamentet eközben.
Ilyen hely arrafele vagy a Dunaparton van, ahol elég nagy a forgalom ahhoz, hogy feltépett ajtókra, sikoltva menekülni akaró nőkre felfigyeljenek. Vagy a Szalay utca vége fele, ahol a villamosvégállomás miatt pláne feltűnő lehetett. (térkép rulez).
A történet annyi ponton inkoherems, ellentmondásos, illetve zavaros és röptében alakuló, hogy nem csodálom: Lilla nem akarja a kivizsgálást, és kapva kapott az alkalmon, és Marton bocsánatkérésén. A sztoriját egy jobb ügyvéd valószínűleg megcincálta volna annyira, hogy ne bírja ki a vizsgálatot.
Az arctalan nem-feljelentők kezdeményezte eljárásra felajánlani a tanuskodást, kis kockázatú mondás volt. Meg nem is kötelezi semmire.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@GeoCravker: Egész nap bútorokat tologattam - meg tologattattam -, mert át akarom rendezni a lakást, és a seprűim is foglaltak voltak.
De már ideje útra kelnem. Nyugat felé nézz, bár sok a felhő, de hátha... a seprűm gyors, igyekezz, ha bizonyítékot akarsz. Ha lemaradsz, ne nyavalyogj, de tudd: amit nem látsz, még létezhet :)
karma1
@Mirabilis: Ugyanezen sipakolok en is: MIERT csak 20 ev mulva, es akkor is IGY, egy bulvarsajto utjan kijelentett esettel inditok valaki ellen???
Ezt en mar soha nem fogom megerteni!
Azt nem fogadom el, hogy azert, mert a weinstein ugy felbatoritotta. Nagyivben szarom le, hogy mi tortenik Amerikaban, melyik celeb fingja el magat, akkor nekem kellene hanyattesnem a szagatol? weinsteinnek ehhez a magyar kozeletben, abban a politikai legkorben,. ami most otthon van, semmi koze nincs! Azt is nagyon jo lenne tudni, hogy hogy kerul a kepbe schilling? Tudott-e rola mar a kezdetekkor, vagy csak a weinstein-fele botrany utan mondta el neki lillacska, es akkor buzditotta arra, hogy alljon ki a sztorival az emberek ele? Vagy hagyta schilling, hogy a felesege babusgathassa 20 even at ezt a sztorit, o meg ugy elhetett vele, mint egy nagyur, es a hazassaguk alatt vegig azt ereztethette Lillacskaval, hogy "nem baj, hogy ilyen trauman mentel keresztul, de itt vagyok en, a nagy rendezo, aki majd vigyazok az erzelmeidre, es nem doblak el magamtol, mert en nekem igy is jo vagy" ?
Mert most, Marton bocsanatkerese utan nagyon ugy nez ki, hogy Lilla megkonnyebbult, viszont elojott a control freak ferj, es o nem fogadja el ezt a bocsanatkerest! Ezert kerdeztem, hogy talan Lilla nincs az ertelmenek a teljes birtokaban? Nem tudja eldonteni, hogy az o erzeseinek eleg-e Marton ilyen bocsanatkerese, vagy sem? Miert kell Lilla neveben prokatorkodnia?
Rengeteg a kerdes, es technikailag rengeteg az ellentmondas is.
Marton nem egy artatlan angyal, jo sokszor meglepett olyat, amit nem kellett volna, de talan nem ez lett volna vele szemben az eljaras.
Rendorseg, birosag? Akar 20 ev mulva is?
GeoCravker
@Mirabilis: Engem lehülyéztek és szőrszálhasogatónak tituláltak, mert azt merészeltem írni, hogy a konkrét ember konkrét elítélése bíróság dolga. Nem népítéleté
wagabund
találtam egy videórészletet, melyben a színpadon egy kanapén meztelenül ül Sárosdi Lilla, mellette két férfi, akinek egyszerre maszírozza a farkát...és nevetve azt mondja a közönségnek:
-semmi baj, ez a színészet...

www.youtube.com/watch?v=-nllJqIUeJo

sajnálom, de innentől kezdve ez a nő hiteltelen.
GeoCravker
@wagabund: A puszilgatós jelenet is előfordul egy másik előadásában (ill. 2016-ban még előfordult.
Amellett, ha sorban elolvasod a különböző cikkeket a témáról, úgy színesedik.
Először csak Marton térdelt mellette. Később már a barátja mellette ülve maszturbált. Gumiemberek rulez. Közben Lilla csak pityergett (kettejük közt, vagy nem kettejük közt -- közleményfüggően).
Nem szól arról, hogy ki akart menekülni a helyzetből, de erőszakkal tartották vissza a kocsiban. Ami a Margit híd budai hídfőjénél állt úgy, hogy a művésznő látta a Parlamentet eközben.
Ilyen hely arrafele vagy a Dunaparton van, ahol elég nagy a forgalom ahhoz, hogy feltépett ajtókra, sikoltva menekülni akaró nőkre felfigyeljenek. Vagy a Szalay utca vége fele, ahol a villamosvégállomás miatt pláne feltűnő lehetett. (térkép rulez).
A történet annyi ponton inkoherems, ellentmondásos, illetve zavaros és röptében alakuló, hogy nem csodálom: Lilla nem akarja a kivizsgálást, és kapva kapott az alkalmon, és Marton bocsánatkérésén. A sztoriját egy jobb ügyvéd valószínűleg megcincálta volna annyira, hogy ne bírja ki a vizsgálatot.
Az arctalan nem-feljelentők kezdeményezte eljárásra felajánlani a tanuskodást, kis kockázatú mondás volt. Meg nem is kötelezi semmire.
wagabund
@GeoCravker: igen. Eleinte sajnáltam a nőt, annak ellenére, hogy nem egy IQ bajnok. De ahogy előkerülnek ezek a színházi jelenetek, akár tőle/róla és a férje alakításai is, megdöbbentem.

Nem jut eszébe egyiknek sem, hogy a gyerekeik életük végéig nézhetik a szüleik dicső tetteit?

Azt meg pláne nem értem, hogy a férj miért is ilyen harcias? A meztelen szerepeiből kiindulva nem tenném...

...aztán évek múlva csodálkoznak, hogy a gyermekeik átnéznek rajtuk(ha nem nevelik félre őket)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.