A házelnök a lakossági fórumon zúgolódóknak azt mondta, ne hárítsák rájuk - már a Fideszre - a felelősséget a sok bedőlt devizahitel miatt.

Kövér László Csepelen tartott lakossági fórumot. A főként nyugdíjas hallgatóságnak először azt mondta:

Németország egy 30 év múlva csak a nevében lesz német. Ha egyáltalán meg nem változtatják, mert hát ha sérti a migráns hátterűeket, hogy ezt a nevet viseli az a terület, amit valaha a németek tettek naggyá.

A fórum végén devizakárosultak kérték számon a fideszes házelnöktől, hogy miért nem adtak több segítséget a károsultaknak – írja a HírTV.

Kövér László beszólt a devizahiteleseknek: semmi közünk nem volt ehhez!

Fotó és nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

– Azt mondja a kormány, hogy megmentette a devizásokat. Ön szerint tényleg meg vagyunk mentve?

– Nézze én nem állítom, hogy mindenkit sikerült kimenteni, különböző jogi meg különböző élethelyzetek vannak.

A házelnök végül azzal zárta le a beszélgetést, hogy nem ők voltak kormányon akkor, amikor sokan vettek fel devizahitelt:

– Nehogy már ránk tessék azt a felelősséget hárítani, amihez semmi közünk nem volt, nem is mi voltunk kormányon.

– És nekünk mi közünk ahhoz?

– Ön vette fel a hitelt. Ennyi. Minimum ennyi

- jelentette ki Kövér László.

(HírTV)

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Annyi a bibi, hogy a fidesz kreálta a devizahitelt...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
Jogos. Aki 25 évre vett fel 20-30 millió hitelt mert az ugye annyira jó meg új autó, stb. az ne másra akarja áthárítani a saját butaságát.
simmering73
30 év múlva Magyarország már a nevében sem.
Hellcat
Annyi a bibi, hogy a fidesz kreálta a devizahitelt...
advocat
No. 2001.-ben ki is volt a miniszterelnök? Ha 2008. őszéig jó volt a devizahitel, akkor ki a fene gondolta, hogy 2008. nyarától (kb. 140.- volt a frank) Orbán újabb kormányzása idején a 280-at majdnem üti? Hamarabb kellett volna lépni, és nemcsak a haveroknak kedvező áron töröltetni. Mert akinek egyébként volt pénze akkor is megérte felvenni a hitelt. Aki meg tényleg egy kicsit olcsóbban szeretett volna pénzhez jutni, az sajnos szívott. A jelentős rész nem gondolt arra, hogy a frank ára ennyire felmegy. Kiszámoltuk. Kb. 190.- ig jobb volt a forinthitelnél. Szóval az elégedetlenkedőket meg ezért nem érteni. Sajnos ez a kapitalizmus. Ha nem volt jó az MSZMP, most szívhatunk. C'est la vie!
cs.n.
Semmi közük, persze. Csak ők írták és szavazták meg a lakossági devizahitelezést lehetővé tévő törvényt, ezt: mkogy.jogtar.hu/?page=show&docid=a0100093.TV
advocat
Jut eszembe. Lacika igazi MSZMP-s. Azt is letagadja amiről szinte mindenki tudja, hogy úgy nem igaz. Amúgy sem!
kissé felnőttem
a csillagokat is letegadja semmi ? akkor miért a képviselőkével kezdtek??? kissé feledékeny ám. ujságirók kitiltogatása az bezzeg megy
tudode
Lassan EZEK a Soros kitartottak eljutnak oda, hogy a szocik a hibásak AMIATT, HOGY ŐK MEGSZÜLETTEK!
.
A megfelelő jelző illene RÁJUK, de csak annyit azért, hogy NEM MOND IGAZAT, mert félrevezetnek mindenkit, aki valamennyit NEM KONYÍT A TÖRVÉNYHOZÁS lépéseihez.
.
Tehát:
.
Az 1999. évi, 2000-re szóló
.

---- 1999. évi CXXV. törvény
a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről1
mkogy.jogtar.hu/?page=show&docid=99900125.TV
.
Vonatkozó §
.
--- 91. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy (többek között)
e) rendeletben állapítsa meg a fiatal házasok, a többgyermekes családok és más arra rászorultak méltányolható igényű otthonhoz jutásához szükséges helyi önkormányzati támogatás, valamint hitelek kamattámogatásának módját, továbbá ezek részletes szabályait.
.
Aztán megalkották a kormányhatározatot a VILÁGON LEGMAGASABB beetető ÁLLAMI TÁMOGATÁSRÓL, amelyet az őket követő kormány módosított "is" talán a következő KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNY vonatkozó fejezetében, mert a KELETINÉL, ÉS NYUGATINÁL is nagyobb terhet rótt az állam kiadásaira, hasonlóan a Paks-II évtizedekre való elkötelezettségéhez ennek a MATEMATIKA analfabéta miatt!!!
.
Kik is vontak KORMÁNYON 2001-BEN???
.
---- 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet
a lakáscélú állami támogatásokról
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0100012.KOR
.
Pártunk, és kormányunk vezére is RÁSZORULÓ VOLT??? Mert
.
--- Devizában fizette vissza lakáshitelét Orbán - de miből?
.
nol.hu/gazdasag/20111018-devizaban_fizetett_orban-1242391
.
hvg.hu/itthon/20111018_orban_hitel_torlesztes
.
www.origo.hu/itthon/20110917-blikk-orban-viktor-vegtorlesztette-otmillios-svajcifrank-hitelet.html
.
"""""Bár ő maga még frankban fizette vissza az adósságát, Orbán az interjúban
---- védelmébe vette azokat a parlamenti képviselőket,
----- akik a jövőben élni szeretnének a
-----180 forintos frankárfolyamon lehetővé tett végtörlesztéssel,
(AMIT A PÓRNÉP MÉG MA IS NYÖG nem T. házelnök)...
tudode
@tudode: .
Folyt. (A bevezetés, tárgyalás megvolt, de a BEFEJEZÉS HIÁNYZIK a hozzászólásomból.
.
(...) """"A miniszterelnök szerint a képviselőknek is joga lesz kedvezményesen, egy összegben megszabadulni az adósságuktól.""""
.
VAJON A DEVIZAHITELESEK IS 180 Ft-os FRANKÁRFOLYAMON TÖRLESZTETTEK???
..
Részemről a SÁNTA KUTYA ESETE áll fenn mondhatni az óta amióta EZEK BETETTÉK a lábukat az Ország Házába!!!
Jozefina
Kövér egy bunkó paraszt! Kik, ha nem ők avatkoztak bele törvényileg a bankok és a hitelesek közötti szerződésekbe??? Kik, ha nem ők engedélyezik a sorozatos kilakoltatásokat? És ők épp olyan hibásak a devizahitelek engedélyezésében, mint bármelyik párt, aki a parlamentben rontotta már akkor is a levegőt!!!
anka
@Horizont: - én 2002. januárjában vettem fel svájci alapú devizahitelt. - akkor még a fizessmaffia volt kormányon. - majdnem végig úgy fizettem ahogy kezdtem, a vége felé emelkedett mert akkor már újból a fizess volt!
Nem volt itt semmiféle devizahiteles' megmentés! Ami különbözet volt az árfolyamon az mind a kuszaszemhez ment. - az szépen tett róla, hogy a hiteleseknek ne legyen jó! - igen is a fizessnél szabadult el a kamat! - de ezt szerintem már mindenki tudja..., csak az nem aki nem akarja!
lusta
@tudode: Ez volt az első lépés. Zsiga bátyánk az MNB forint alapkamatot belőtte, mint egy drogos és bizony volt az 12,50% is. Mint írtam az MNB alapkamat volt ennyi, a kereskedelmi bankoké érthetően bőven a 20% fölött volt. Erről Köteles Laca persze mélyen hallgat. A másik a Szíjj Ártó Panama Pubi és Kupakos Lali huszár forintbedöntős nyilatkozatai voltak. 2010-ben a kormányrudat Bajnaiék olyan 190 forintos svájci frank árfolyamon adták át. Megnéztem a mostyani árfolyam 267,66 forint. Miről beszél ez a sorosbérenc szellemi rokkant?
tudode
@lusta: .
Mocskos, v annál feljebb, hogy nem csak az ÁLLAMPOLGÁROK BIZALMÁVAL, átverő show-jukkal VISSZAÉLNEK A HATALMUKKAL IS qvára!.
.
Ha jól emlékszem, volt VALAMI GYŰJTŐSZLA is, amit a devizaadósoknak később kell kiegyenlíteniük.
.
Lehet, hogy erről van szó???
.
----- Csúnya meglepetés érheti a korábbi devizahiteleseket
24.hu/fn/penzugy/2016/07/12/csunya-meglepetes-erheti-a-korabbi-devizahiteleseket/
.
(...)
.
"""" Két dolog határozza meg, hogy mikortól és mennyivel kell többet fizetni az árfolyamgátas volt devizahiteleseknek. A megnövekedett törlesztőrészlet kezdő dátuma az az időpont lesz, amikor lejár az adott volt devizahiteles árfolyamgátja, vagyis eltelt 5 év az árfolyamgátas szerződés megkötése óta. Ez lehet akár 2017 tavasza, de lehet két évvel később is.
Az emelkedés mértékét pedig az határozza meg, hogy mennyivel kisebb a megfizetett törlesztőrészlet a ténylegeshez képest. Ez ugyanis nem mindenkinél ugyanakkora mértékű."""
.
Oszt' itt van a KI TUDJA MILYEN "CSOK"-juk, amely lehet, hogy csak a gazdagoknak old meg valamit!!!
tutajos
Tudta?
A devizahiteleket 2001. nyarán az I. Orbán-kormány engedélyezte, a „2001. évi XCIII. törvény a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról” című jogszabállyal.
"Na, ugye!"
wpym
Igaza van: senkinek nem tartottak a fejéhez pisztoly, hogy devizahitelt vegyen fel. Ha aláírta, fizesse ki, ha nem tudja, így járt...
hetöndöe
Azt a kis apróságot sem említette Kötél Elvtárs,hogy egészen addig fizette mindenki a hitelét,míg 2010-ben be nem döntötték a forintot?
papa.49
@hetöndöe: ÍA nádfedeles milyen randán tud hazudni, de mit is várhatunk egy volt mszmp. főmunkatárstól MÁST NEM !!!
papa.49
@Horizont: Erre mondják a bankok azt ,,EZ NEM UZSORAKAMAT,, !!!
anka
@Horizont: - hát igen, minden részvétem azoknak akik ennyire ráfaragtak! - nem lett volna itt semmi probléma ha a fizessmaffia nem dönti be a forintot!
Azért az pofátlanság amit műveltek és művelnek mert ez uzsorakamat!!!
papa.49
@Horizont: És még rajtad kívül hányan, ha fog rajta az átok 100 ezer évig sütögetik a pokolban a pacákot )))))))))))))))))
Zeta
Úgy tesz , mintha nem ők vezették volna be.
Mintha maguknak nem csináltak volna lehetőséget az előtörlesztéssel. Ami csak nekik volt jó!
Szemetek.
papa.49
@Zeta: Mert a nagy többségnek nem volt pénze a törlesztésre, azoknak akiknek ez a hitel lehetőség adott egy házat, vagy egy lakást, esetleg egy Suzukit !!!
evacica
@anka: Nem baj de az árfolyam differenciából jól jár Matolcsy koma,és szórhatja a pénzt, számolatlanul a családjának a haveroknak és lehet urizálni is belőle! Mások nyomorán dőzsölünk!
anka
@evacica: - igen..., és még a mai napig is azt szajkózzák, hogy megmentették a devizahiteleseket! - maguknak a milliárdokat! - és ha belegondolunk, az a sok kilakoltatás és harmadáron megszerzett ingatlanok, ami nem fedezi az adós felturbózott adósságát.
NA EZ a SZEMÉTSÉG!
Zeta
@papa.49: de emlékezz rá , a devizahiteles mentés azzal kezdődött, hogy a képviselők , 190?- foritos áron végtörleszthettek. Magukra szabták a törvényt, akárcsak a lopasaikhoz szabták a törvenyeket.
Arról mért nem beszélt, Kövér mszmp elvtárs, hogy hány ezer lakás vár ellopásra?
papa.49
@Zeta: Igen de ki tudott törleszteni akinek amúgy is volt pénze ergo nem volt a hitelre rászorulva , aki meg abból tudott volna feljebb lépni mind rábaszott !!!
vladimir putin
Az a helyzet, hogy bármit mondhat akár még a Bajszos Szar is, mert a média a Disznószar kezébe került, így az a pár ezer ember, aki erről tud, nem befolyásolja a fidesz húszharmados nyereségét.
(ezért később majd fel lesznek akasztva, (már amelyiket majd sikerül elkapni), de a fideszes az a mának él)
babp1982
Az MSZP kormány alatt 210-ben még 185 Ft volt s Svájci frank a maffia kormány hatalomra került és a Görögországi csődközeli helyzethez hasonlította Magyarországot a frank 285 lett rögtön akkor miről beszél ez a szaros rőzse bajszú? Persze az emberek többsége hülye és megeszi ezt a szar dumát!
karma1
@kissé felnőttem: 14.09-re: Nana, hogy kitiltotta az ujsagirokat. Kepzeld el, amint az ujsagirok ugyanerre emlekeztetnek oket, amit Te es @nem tibi is belinkelt...
De ezek annyira sotetek, hogy fel sem fogjak, hogy MINDENNEK nyoma van, ami a neten egyszer megjelent. Marpedig megjelent...
rosalinda57
@Zeta: Hány ezer lakás lett a kormányközeliek tulajdonába átmentve a devizahitelesek helyett, akik közül sokan a mai napig albérletben kénytelenek meghúzódni vagy még ott sem ! Addig , amíg ezek bent tespednek abban a lakásban , amely a mai napig az övé kellene, hogy legyen !@papa.49: Nem csak az akinek volt pénze "tudott" törleszteni, hanem az is törlesztett, akinek a bank kényszerértékesítés keretében rányúlt a lakására ( ez vagyok én ) ls így lakásától elválasztva elmehetett albérletbe, holott egy élet munkájával szerezte meg a lakását.
Desischado
@Horizont: Drágám, csatlakozom! De az otp amúgy is a leguzsorásabb bank, az utolsó lenne, akihez mennék! csányi meg ilyen módokon szerezte a milliárdjait. De 900 000 ft-ra majd 4 milkót követelni, hát azt mondom, hoy Shylock nyugodtan mehetne csányihoz meg az otp-hez tanulónak. Ez uzsora a javából!
Köteles meg persze, hogy mélyen hallgat arról, amit ők a forinttal, meg a devizával csináltak! Mit vártok, talán még be is ismeri a bűnösségüket? Nem is ő lenne, ha nem sunyiskodna, és hazudna, ez a bélféreg!
Zeta
@papa.49: írtam, hogy lehetőséget kreáltak maguknak az előtörlesztésre.
Annak idején meg hozta is a sajtó az előtörlesztők névsorát!
Még büszkélkedtek is a törvénnyel!
Mért nem dicsekszenek az azóta elárverezett, és még elárverezendő házak tízezrével. Csak nem a választások miatt?
Sámannus
Ez a mocsok letagadja a csillagot az égről.
Nem baj ki lesz porolva a gatyátok, ha el jön az ideje.
papa.49
@Zeta: Tudom az én házam is akkor ment el 2012. ben mikor már havi 150 ezret követelt a bank !!! Most ne jöjjön senki azzal, hogy meg kellett volna gondolni, én meggondoltam a havi 200 ezres fizuból, meg a szintén havi 150 ezres mellék állásból kényelmesen tudtam törleszteni az induló 80 ezres összeget !!! Csak mire 2012 lett nem volt állásom mert a cég ,,leszálló ágba,, került, a mellékfoglalkozásban is nagy hanyatlás volt mert a cégek csődbe mentek, vagy elkezdtek spórolni a javítások halasztásával !!!
A törlesztő meg ekkor emelkedett fel a duplájára, meg ekkortól volt 1 fizetési felszólítás 9800 Ft. és ezt kiküldték minden hónapban !!!
papa.49
@rosalinda57: Mink is hasonlóan jártunk ezért élünk most a nejem szülei házában !!!
Zeta
@papa.49: igen, ismerős ez az oldal is. Mi is végig csináltuk.
kokopelli
Én mint nem résztvevő az ilyen lutrikban,azt kérdeztem az unokahugomtól,("közgáz
techn.-t.vagy mit végzett, és egy pár szemesztert a közgázon),hogy tud-e olyan időpon-
tot vagy időszakot említeni,ahol a Forint a DM-hez,€-hoz,a schweizi Frankhoz képest
erősödött?Én még emlékeztem a 12-15 Ft-os DM-re és a CHF szilárd kötődésére!
Miért gondolta ő 2002-ben,hogy az addigra pincébe csúszott Ft erősödni fog? Az volt
a válasz,hogy reménykedett.és különben is az volt a biztosítéka,hogy dolgozott,és hogy
a bratyójék is segítettek! Ergo "halovány alfarhangja sem volt!" Sok ismerősöm próbálta elmagyarázni.Mint az Józsi a folyóparton,aki töpreng és a Pista arra kéri,hogy mondja
el a problémát,mert majd ő elmagyarázza!!
-Elmagyarázni én is tudom,de nem értem!... ;--)
papa.49
@kokopelli: Én nekem nincs pénzügyi végzettségem de a hitel felvétel előtt többeket megkérdeztem egybe hangzóan állították max. 20 % lehet az árfolyam emelkedése 2007. augusztusa, és mi lett 100 % erről ennyit ...
Elintézte nekünk a kupalaja, a gúnárnyakú miska, és a szargyártó, hogy a dögvész essen beléjük !!!
kokopelli
@papa.49: ...akkor azok "tözsdeguruk" voltak! Az igazi un. financzsenik is csak
"totóznak ill. lottóznak"!...de nem a saját pénzükből! Hál'istennek én jól álltam
mindig anyagilag,amihez szintén szerencse kellett,de egy petákot nem adtam a
hasonló kölcsönökre ki! Feléltem és jól éltem!
"Eccerélünk eccerélünk,senkivel se nem cerélünk!" ;--)
cserélünk!
szettevette
@Hellcat: Figyi! Ez hülyeség, amit írtál. Ez még a Gyurcsány kormány idejében volt, hogy mindenkinek adtak hitelt, csak vigye. És mindenkit rábeszéltek a svájci frankosra. Úgyhogy tényleg nincs hozzá közük. Nézz utána, mielőtt baromságot írsz!
Hellcat
@szettevette: Ezt bebuktad...Olvasgass picit kik a felelősök. A devizahitelt 2001-ben az I. Orbán-kormány engedélyezte.
Yoda69
koverkocsog hazudsz! Vagy memoria zavarod van. A deviza alapu hitelt a fideSS vezette be regnalasa alatt. Behulyitettek vele az embereket. Akik szepen lassan bedoltek a tundermesenek, mint teszik ezt most is a CSOK-kal meg miegymassal. Annyi viszont igaz hogy a kovetkezo kormany alatt futott csucsara a hitelezes, de ha ti nem hulyititek be a nepet, akkor most nem lenne tobb szazezer csalad tragediaban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.