A strasbourgi bíróság szerint a magyar hatóságok eltussoltak egy brutális kényszervallatást. A magyar hatóságok megsértették egy roma származású férfi alapvető emberi jogait azzal, hogy eltussoltak egy rendőrségi fogdán történt kényszervallatást – mondta ki keddi ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). A férfit 2010-ben állították elő a gyöngyösi rendőrkapitányságra lopás gyanújával, ahol 12 órán át fogva tartották, a férfi állítása szerint pedig a kihallgatása alatt hat rendőr és két biztonsági őr brutálisan bántalmazta és megalázta azért, hogy elismerő vallomást kényszerítsenek ki tőle. A rendőrök azt mondták, hogy nem érdekli őket az sem, ha megdöglik, legalább egy cigánnyal kevesebb lesz. Az esemény lelkileg is megviselte a férfit, de a szabadulása után néhány órával kórházba ment, az ott kiállított lelet szerint pedig a koponyáján, az orrán, a lapockáján, a csípőjén, a karján, a kezén és a combján is voltak sérülések. A férfi feljelentést tett, de az...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Szakszerű - arányos - szükséges! Vagy mégsem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.