Hétfőn, november 6-án startol a hármas metró északi részének felújítása, mely a tervek szerint egy évig tart. A Lehel tér és Újpest-Központ közt pótlóbuszok járnak majd, amire már most tudni, hogy nem fér majd föl mindenki.

November 6-án, hétfőn kezdődik a hármas metró – kék metróvonal – északi szakaszának (Lehel tér – Újpest-Központ közti megállók) felújítása, a pontos dátumot csütörtökön jelentette be Tarlós István főpolgármester, aki azt is hozzátette: várhatóan egy évig tartanak a munkálatok.

A projektindító rendezvényen Tarlós hozzátette: az északi szakasz felújítása mellett elkezdődik a teljes alagút korszerűsítése, amely várhatóan 2020 végéig tarthat.

A felújítás ideje alatt a metró hétköznap este fél kilencig csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik, esténként és hétvégenként a teljes vonalon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.

Buszsávok lesznek a Váci úton

A felújítás miatt a Váci út irányonkénti három sávjából egyet elvesznek, ezekből buszsáv lesz, amin a metrópótló buszok fognak közlekedni. Ám, ahogy azt még hétfőn bejelentette Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója, a pótlóbuszokra csak a metrón utazók kétharmada fog fölférni, a maradék egyharmadnak más járatokat és közlekedési módokat javasolna – erről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Mivel két sáv elveszik a Váci útból, az ottani járműforgalomnak két-két sáv marad, borítékolhatóan zsúfolt lesz a közlekedés. Az Index cikke szerint "megváltozik az Árpád hídra való feljutás, a felüljáró alatt ugyanis egy egyenesen közlekedő sávot is kialakítanak a buszoknak, itt jelentős torlódások várhatók."

Hétfőtől egy évig káosz – indul a felújítás a hármas metró északi szakaszán

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Kemenymate

A pótlóbuszok a Lehel térnél fordulnak majd, ott egy új közlekedési lámpa segíti a forgalmat.

A felújítás és a metrópótlás főbb információi

Tarlós az MTI híre szerint a projektindítón ismertette a főbb információkat a felújítás és a metrópótlás kapcsán:

- A buszok csúcsidőben átlagosan 45 másodpercenként fognak majd indulni.

- "Csacsiságnak" nevezte azt a felvetést, hogy több busz kellene. Szerinte hiába lenne több pótlóbusz, 45 másodpercnél kevesebb idő alatt fizikailag nem működne a lebonyolítás.

- Alacsonypadlós, korszerű buszok vesznek részt a metrópótlásban, amelynek ideje alatt a megszokottnál 90-nel több busz fog közlekedni Budapesten, ebből 60 darab a pótlás nyomvonalán.

- Tarlós szerint óránként akár 40 ezer embert tud szállítani a metró, a buszok a "fizikai határok feszegetése mellett" is ennek a létszámnak a 60-70 százalékát tudják elvinni. További húsz százalékot a BKV különböző villamosvonalakkal válthat ki, a maradék 10-20 százalék alternatív elkerülő útvonalak segítéségével bonyolítható le.

- A hármas metró Magyarország legnagyobb forgalmát lebonyolító vasúti rendszere, munkanapokon körülbelül 520-540 ezer utast szállít, többet, mint a teljes országos vasúti hálózat. A 17,3 kilométer hosszú metróvonalon húsz állomás van.

- A felújítást Tarlós szerint nem lehet észrevétlenül és kellemetlenségek, nehézségek nélkül lebonyolítani, mert az azt jelentené, nincs is szükség a metróvonalra.

A szocialista kormány és a 2010 előtti városvezetés a ludas

Tarlós István szerint a jelenlegi városvezetésnek nem hét, hanem szűk két éve volt a metróvonal felújításának elkezdésére, ugyanis 2015 nyarán vette át az Orbán-kormány a BKV "óriási működési" adósságállományát, amely teljes mértékben 2010 előtt halmozódott fel, és még 2015-ben is több mint 50 milliárd forint volt.

Amíg ez az adósságállomány fennállt, addig bármilyen kötelezettségvállalás – akár a tervezés is – fedezet nélküli kötelezettségvállalás lett volna

- mondta el a főpolgármester, hozzátéve: a szerelvények felújítása már egy éve folyamatban van.

A metró felszíni pótlásához szükséges út- és forgalomtechnikai munkálatok 2016 novemberében megindultak már, és mára lényegében befejeződtek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közreműködésével nemcsak a buszpótlás megszervezett, hanem "kiváltó alternatív" útvonalakat is meghatároztak.

Tarlós István elmondta, szeptember 4-én írták alá a metróvonal északi szakaszának megállóira és az alagút felújítására vonatkozó vállalkozói szerződéseket. Az állomások felújítására vonatkozó szerződés értéke 24,1 milliárd forint, az alagúti munkákra vonatkozó értéke 47,8 milliárd forint.

Az utazóközönségnek készült a korszerűsítésről egy részletes tájékoztató füzet, amely tartalmazza az átmeneti közlekedési lehetőségeket is.

Mostanáig 17 felújított szerelvény érkezett vissza, ezek közül 15 napi rendszerességgel részt vesz az utasforgalom lebonyolításában. A 18. felújított szerelvény várhatóan csütörtökön, a 19. november 9-én érkezhet meg Magyarországra – foglalta össze a szovjet/orosz metrókocsik állapotát a főpolgármester.

Azért nem a legleromlottabb középső szakasszal kezdenek, mert onnan bonyolult menteni

Tarlós István kitért arra is, hogy sokszor példaként hozzák fel a 2-es metró felújítását, de az "műszakilag csonka felújítás volt", öt évig tartott, csak nyáron dolgoztak, és a 2-es metróvonal majdnem csak fele olyan hosszú, mint a 3-as. A szerelvényeket nem is biztosították, azokat a 2010 után városvezetésnek kellett a rossz szerződéseket korrigálva biztosítani – mondta.

Azokra a felvetésekre reagálva, hogy miért nem a veszélyesebb középső szakasszal kezdik a felújítást, Tarlós István közölte: nem azért lenne még ésszerűbb itt kezdeni a felújítást, mert ez a legrosszabb állapotú szakasz, hanem, mert "havária helyzet" esetén ezen a szakaszon a legbonyolultabb a mentés, mert ez van a legmélyebben.

Mint kifejtette, azért kezdik a felújítást az északi szakasszal és az alagúttal, mert ezekre érkeztek "alátámasztható árajánlatok", és így az egész vonalra vonatkozó beruházás előbb fejeződik be, mintha nem csinálnának semmit.

A metróvonal további szakaszainak a felújítására új közbeszerzés indul – közölte Tarlós István.

(Index, MTI)

(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 4.0/Kemenymate)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.