A Republikon Intézet által készített felmérés szerint 54 százalékon állt októberben a Fidesz népszerűsége a pártválasztók körében. 

Közvéleménykutatást végzett októberben a Republikon Intézet, felmérésük szerint 54 százalékon áll a pártválasztók körében a Fidesz népszerűségben – ez május óta 9 százalékpontos növekedést jelent. A közvéleménykutatás eredményét a 24.hu ismertette.

Republikon Intézet: 50 százalék felett a Fidesz népszerűsége

Fotó: MTI/Kovács Attila

Az 1000 fős mintán, október 6 és 20. között végzett mérés szerint az MSZP zuhanása megállt, októberben 12 százalékos volt a szocialisták támogatottsága a pártválasztók között, vagyis Botka László miniszterelnök-jelöltségtől való visszalépése után nem sok szavazó pártolt el a szocialistáktól, még 1 százalékpontos növekedést is mért a Republikon – olvasható az Index cikkében.

Ugyanakkor a párt májusban még 19 százalékponton állt, vagyis vesztett a népszerűségéből 5 hónap alatt.

A Jobbik maradt 15 százalékon, az LMP 6 százalékon áll a pártválasztók körében, a parlamenti bejutási küszöb alatt a Momentum 3 százalékot, az Együtt 2 százalékot, a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt pedig 1-1 százalékot kapott. 

"A pártpreferenciák a teljes népességet tekintve sem mutatnak más képet. A Fidesz és az MSZP tudta növelni a támogatottságát a statisztikai hibahatáron belül egy-egy százalékponttal, 32, illetve 8 százalékra. A szocialistákat orrhosszal előzi csak meg a Jobbik a maga 9 százalékos támogatottságával. Az LMP az összes szavazót tekintve 4 százalékon, a DK 3 százalékon áll, a Momentumnak 2, az Együttnek és az MLP-nek 1-1 százalékot mértek. A Párbeszéd még az 1 százalékot sem éri el" – olvasható a cikkben.

Az Index szerint a Republikon felmérése is alátámasztja, hogy rengeteg a bizonytalan szavazó, a pártot választani nem tudók, vagy nem akarók aránya fél évvel az országgyűlési választás előtt még mindig a 40 százalékot éri el.

(Címlapi kép: MTI/Kovács Attila)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ez a szám is olyan, mint Rogán lakása! Mindennap nagyobb lesz!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@Béla333: Azért hál istennek a kormánypárti LMP-d is igen szarul áll!!! Bejuttok??? Szerintem nem!
Pálinkás Pál
Pár nap múlva már 130%-on lesz...valaki árulja már el,hol végzik ezeket a felméréseket,mert tölem még sosem kérdezték mi a véleményem a csúti korcsról,pedig sokfelé járok!!!
dr. prédikátor
Megvan az 120- 140% is! Úgy e geci fityfaszosok!!!
eszegfu
@dr. prédikátor: Ja! A huszi-tuszikkal, vagy a tuszi-huszikkal (nem tudom helyesen!) + a pirézekkel együtt!:)
dr. prédikátor
@eszegfu: Igen! és nem számoltuk hozzá a földönkívülieket se!!!
Sziszifusz
Ha engem kérdezne valamelyik közvélemény kutató, én is a Fideszre szavazóként nyilatkoznék.
Pedig biztos, hogy nem rájuk szavazok. Gondolom a ténylegesen kérdezettek nagy része is hasonlóan tenne.
Szerintem kérdéses az 50 %-os Fideszes népszerűség.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.