Az idei év első kilenc hónapjában 7981 lakás épült, 51,5 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján a később építendő lakások száma 28 411, 32,7 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Másfélszeresére nőtt az új lakások száma az első három negyedévben

Fotó: Pixabay

A kisebb településeken az átlagosnál magasabb, 73,7 százalékos volt az épített lakások számának emelkedése, míg a nagyvárosokban elmaradt attól. Budapesten 17,8 százalékkal épült több lakás, mint a múlt év első háromnegyedében, de a kiadott új lakásépítési engedélyek és bejelentések száma több, mint kétszeresére, 103,5 százalékkal 10 952-re emelkedett.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 4 négyzetméterrel, 97 négyzetméterre nőtt – tette hozzá a jelentés.

(KSH)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ez is csak egy méretes hazugság nem egyéb !!!
Nincs mit dicsekedni a 9 hónap alatt felépült majd 8000 lakással !!!
Vidéken mag teljesen áll a építési piac, magánházakat nagyon ritkán, társasházakat többet látni hogy építenek, amik utána évekig várnak a lakókra !!!
lusta
A siker mérőszáma. A lengyeleknél csak szeptemberben több mint 7 ezer lakást adtak át.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.