Újra kellett indítani az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESzT) elnevezésű rendszert, mert nem bírt a hirtelen megnövekedett adatmennyiséggel. 

Két napra leállt az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESzT), erről Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) kialakításáért és fenntartásáért felelős főosztályvezetője beszélt az IME egészségügyi szaklap csütörtöki konferenciáján – olvasható a Medicalonline.hu cikkében.

A cikk szerint Szabó arról magyarázott a konferencián, hogy a november 2-án élesben elindított rendszer finomhangolása nem sikerült, és akkorára növekedett az adatforgalom, amit már nem volt képes kezelni az EESzT.

Két napra leállt az új egészségügyi elektronikus rendszer

Fotó: pixabay.com CCO

Az elmúlt két napban ezért leállították a felhőalapú kommunikációs felületet, de Szabó a csütörtöki konferencián már arról beszélt, megtalálták azokat a pontokat, ahol szűknek bizonyult a rendszer keresztmetszete, és javították, a főosztályvezető szerint csütörtök este újraindították az EESzT-t.

"A főosztályvezető hozzátette, hogy a helyi informatikai rendszerek továbbra is működtek, azokban az adatokat a korábbiaknak megfelelően rögzíthették a szolgáltatók. A MedicalOnline azt is megtudta, hogy sem a betegellátóknak, sem a gyógyszerészeknek nem lesz különösebb teendőjük a kétnapos leállás idején keletkezett adatokkal, ugyanis amint újra csatlakozni tudnak az EESZT-hez, azok maguktól betöltődnek a közös térbe, a felhasználóktól legfeljebb egy jóváhagyást kér a beolvasásra a rendszer" – olvasható a cikkben.

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@papa.49: Régi álláspontom, hogy az egészségügyi rendszer tökéletes, csak a zavaró tényezők kell kiiktatni, a BETEGET!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@Horizont: Orbán mikor megtudta, hogy még Luxemburg is megverte imádott focistáit :)
thumbs.gfycat.com/CapitalOrneryGordonsetter-max-1mb.gif
Zeta
Az egéyzsegügy , az sem biztos, hogy működik.
szaboria1
A héten voltam gyógyszert felíratni 3 hónapra a dokinénin meg sem kérdezte mire akarom egyből a papíralapút írták fel. Igaz én sem kérdeztem rá mi lesz azzal a beteggel akit otthon ápolnak mert az nem fog tudni elmenni saját maga a gyógyszertárba. Mert valamilyen igazolást csak kell kapni, hogy egy család tag kiválthassa. Mert még azt sem lehet tudni a gyógyszertárba alá kell e írni. Mert ugye kell a taj kártya plusz a személyi.
szaboria1
Nem tudom mit akar ez a kormány mindent egy rendszerbe akar tömöríteni. Pedig még mindig döcög a Központi számlázás is. Mivel én átutalásos vagyok nálam nem gond de aki papír alapon kapják a szlat. Se gáz se villanyról 2 hónapja de még szemétdíjról sem kaptak számlát. Igaz ma fedeztem fel a gáz 3 hónapra fog számlát küldeni az álltalány díjasoknak.
nezelodo
@Nessy: Gyerek nélkül kormányunk iskolarendszere is világraszóló sikereket érhetne el, (de szerényen beéri az európai élmezőnnyel), csak ott az a sok rossz büdös kölök...
simmering73
Egy teljesen értelmetlen f@szság ez az e-recept így, a nesze semmi fogd meg jól kategória. Ahogy gyógyszerészem frappánsan megfogalmazta: ezen valaki megint nagyot kaszált. És a valakinél sejtelmesen mosolygott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.