Az idei Stroke Napján született szűrési eredmények igen aggasztóak: A magyar lakosság átlag életkora és egészségesen leélt éveinek száma jóval elmarad az Európai Uniós átlagtól.

A statisztikai adatok tükrében kijelenthető, hogy a vizsgálatokon részt vevők közel fele a kiemelt kockázatú csoportba került be. Ez azt jelenti, hogy amennyiben nem változtatnak életvitelükön, akkor néhány éven belül nagy esélyük van arra, hogy szélütést kapjanak.

A WHO adatai szerint 2020-ra a szívbetegség és a stroke lesz a vezető ok úgy a halálozás, mint a rokkantság területén. Az előrejelzések azt mutatják, hogy a halálos kimenetelű események száma évi 20 millió fölé fog emelkedni, ugyanakkor 2030-ra várhatóan több mint évi 24 millió ember fogja emiatt elveszíteni az életét.

Jelenleg évente 1,4 millió ember hal meg agyér-katasztrófa következtében.

Tíz éven belül 20 millió fölé emelkedhet a stroke áldozatainak száma

Fotó: Napidoktor

“Minden évben, így idén is a Stroke Napot követően elkészült a szűrővizsgálatokon részt vevők értékeiből felállított statisztikai elemzés, amely megmutatja, hogy hogyan alakul a résztvevők egészségügyi állapota. Több, mint hatezer szűrést végeztek el a szakemberek. Az eredmények elkeserítőek, sokan csak most szembesültek azzal, hogy a mért értékeik elszomorítóak, s ha nem változtatnak az életvitelükön könnyen a szélütés áldozatává válhatnak”

– hangsúlyozta Dr. Szapáry László, a Magyar Stroke Társaság elnöke.

A szűrésen résztvevők átlagéletkora a nőknél 49 év, még a férfiaknál 38 év volt. A felmérések szerint a nők 24, míg a férfiak 19 százaléka él a rendszeres, átfogó szűrővizsgálat adta lehetőséggel. A szélütés egyik legfontosabb rizikófaktora a hypertonia, a nők 31 %-a , míg a férfiak 14 %-a tudott arról, hogy magas vérnyomás betegségben szenved, ugyanakkor 7%, illetve 9% volt az ismert cukorbetegek aránya. Arra a kérdésre, hogy a családjukban fordult-e elő stroke a nők 29 %-a, míg a férfiak 21 %-a válaszolt igennel.

Az is kiderült, hogy a résztvevők 40 százaléka elhízott. Az átlagtestsúly a férfiaknál 78 kg, a nőknél 66 kg. Szomorú tény, hogy a nők 42 százaléka, a férfiak 72 százaléka nem végez rendszeres testmozgást, nem fogyaszt elegendő, zöldséget és gyümölcsöt, rendszertelenül és egészségtelenül táplálkozik, a zsíros ételeket helyezi előtérbe.

Tíz éven belül 20 millió fölé emelkedhet a stroke áldozatainak száma

Fotó: Napidoktor.hu

Gyakorlatilag a koleszterinértéket tekintve minden második 26 év feletti férfinál magas vagy nagyon magas értéket mértek, míg a nők esetében leginkább 46 év felett tapasztalták a koleszterinszint ugrásszerű növekedését – ennek ellenére a 18–45 év közti nők esetében is minden harmadik résztvevő érintett volt. Összességében elmondható, hogy a magyar nők 36 százalékának és a férfiak 42 százalékának eredményei tértek el a határértéktől. Sokan nincsenek azzal tisztában, hogy az emelkedett koleszterinszint milyen romboló hatást tud végezni az ember szervezetében, amely elsősorban azzal magyarázható, hogy ennek a betegségnek nincsenek tünetei, nem okoz fájdalmat.

A vércukorérték mintegy 25 %-uknál volt magasabb a megengedett értéknél, amely elsősorban a túlsúlyos egyéneknél fordult elő. A szűrésen megjelent nők 8 százaléka, míg a férfiak 17 százaléka mutatott magasabb vércukor értékeket. A meglévő adatok további elemzése során fény derült arra is, hogy 24 embernél mértek kimagasló, extrém vércukorértékeket, amely már azonnali orvosi kezelést igényelt. A nők esetében a megkérdezettek 39 százaléka, a férfiaknál 36 százaléka dohányzik. Ez az adat elkeserítő, hiszen aki nap, mint fújja a füstöt, sokkal nagyobb az esélye, hogy szívinfarktust vagy stroke-ot kapjon. Arra a kérdésre, hogy szeretne-e bucsút inteni e káros szenvedélynek, a gyengébbik nem 33 százaléka, míg az erősebbik nem 19 százaléka válaszolt igennel.

Forrás: Napidoktor.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
...mert mi is lenne ha magyarul fejezné ki magát...
KisGenyo2
Akkor ez sem az a kór, ami visszafordítja az emberiség túlszaporodását... :-(
Amúgy jellemzően azok halnak bele, akiket más betegségben "nem hagy" meghalni az orvostudomány. Viszont aki meghal rákban, annak nem kell a stroke-tól tartania! ;-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.