A miniszter szerint kisiklások nem tesznek zárójelbe sok más sikeres programot. A Magyar Nemzet tudósítása szerint Balog Zoltán emberi erőforrásminiszter keddi meghallgatásán tartotta magát ahhoz a korábbi kijelentéséhez, ami szerint nagyra tartja Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzatban (ORÖ) élén végzett munkáját - dacára annak, hogy a cigány vezető ellen (a Híd a munka világába programmal összefüggésben) 1,6 milliárd forint értékű csalás miatt zajlik nyomozás. „A kijelentésemet megvédem és fenntartom: volt olyan négy év, amikor nem volt botrány az Országos Roma Önkormányzatban (ORÖ), és akkor úgy hívták az elnököt, hogy Farkas Flórián. És akkor ennyi” – húzta alá korábbi mondatait Balog, aki elismerte, hogy vannak „kisiklások”, ezért is rendelt el 12 vizsgálatot regnálása alatt, de ez még nem teszi zárójelbe a Farkas által elvégzett munkát és a több száz sikeres programot. A miniszter szerint egyébként cigányként „kétszer olyan becsületesnek kell lenni, mint a...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: karma1
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@1magyar: Asszem, ha nyiltan elkuldenek, o azon is bavatagon vigyorogna,..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
Ez a Balog már olyan szinten tolja a pofátlanságot, hogy valóban függőlegesen lenne a helye.
Pálinkás Pál
Mi mást mondhatna egy cigány??? Meg kell védeni a tezsvíírt!
Nessy
Ha jól értem Balogh tiszteletest, akkor a fideszes sikkasztás nem bűn, az el nem követett ellenzéki "károkozás" börtönnel büntetendő!
Ez már szövődmény! Keresse fel kezelő orvosát!
kereső
@Nessy: Ez a NER, a nemzeti együttlopás rendszere.
colibri
Balog kijelentése/i már több, mint pofátlanság! Szerintem is nem is a fidess, sokkal inkább a cigány tesvíriség tartja őket össze.
eszegfu
Én is szeretnék magamnak egy 1,6 milliárdos "kisiklást", mert az ezt megelőző 4 évben jól dolgoztam, nem csaltam, nem sikkasztottam!! Ennél pofátlanabb indoklást még életemben nem hallottam! Akkor ezek után a Nav is kisiklásnak minősiti, ha most mondjuk ÁFA-t csalok, hiszen az elmult időkben minden rendben volt, tehát nem kell fizetnem és nincs büntetés sem?! Hajrá magyarok, hajrá M.o.,!:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.