Rákaptak a magyar kannás borra a szlovákok: megduplázódott a fogyasztás.

Népszerűek külföldön az olcsó magyar borok
Fotó: Youtube/Bartos Cs. István

Az év első nyolc hónapjában a borexport értéke 20 százalékkal, a mennyisége pedig 31,5 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, csökkent a kivitt borok egységára – tájékoztatott Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, az Országgyűlési mezőgazdasági bizottsága szőlő-bor-pálinka albizottságának ülésén.

Kifejtette, hogy jelentős volt a növekedés azokon a piacokon, ahová alacsony átlagáron jellemzően lédig borokat exportál Magyarország.

A kivitt mennyiség főleg Szlovákiában, Csehországban és Németországban emelkedett. Szlovákiában például a mennyiség megduplázódott, az egységár ugyanakkor mintegy negyedével csökkent. A magasabb egységárat fizető piacok közül egyedül Nagy-Britanniában volt visszaesés az árban, ami a font gyengülésének tudható be.

A helyettes államtitkár elmondta azt is, hogy a Magyarországra érkező lédig tömegborok mennyisége 2013 óta csökken, a tavalyi 164 ezer hektoliter volt, az idén 125 ezer hektoliterre számítanak.

Gál Péter a borszőlő értékesítés és felvásárlás új szabályait pozitívan értékelte, kedvezőnek nevezte, hogy a szőlő felvásárlási áraiban a különbségek csökkentek.

Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke elmondta, hogy az elmúlt 2,5 évben az ellenőrzési díj bevezetése jelentősen csökkentette az import bor mennyiségét. A szőlő árát szerinte az import bor pozicionálja, ezért is szükség volt a piacszervezési intézkedésekre.

Rámutatott arra, hogy idén a tavalyihoz képest több és jobb lett a termés, viszont a szőlőárak vegyesen alakultak, Észak-Magyarország borvidékeinek árai szinte azonosak a tavalyival, jóval alacsonyabbak az árak a Kunságban, amely ugyanakkor hektárra vetítve rekordot döntött hozamban.

Demeter Zsuzsa, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) osztályvezetője a szőlő-, bor- és pálinka jövedéki adóját érintő szabályozás kapcsán elmondta: a szövetségek, gazdálkodók javaslatai alapján továbbra is vizsgálják a tárolási veszteség kérdését.

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke javasolta, hogy az idei év elszámolása két időszakból álljon, és időszakonként 3 százalékos veszteség legyen elszámolható, a havi veszteségnormát pedig csökkentsék 0,25 százalékra.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
De elretteentő példája a magar borászatnak a Durbints Sógor. Pont olyan, mint a nulla érékű ittenik elmebeteg ommentelő!:-)))
quadrocopter
Jobb helyeken az ablakmosó tartályt töltik fel vele!
lusta
Mi igen, de odakint majd megtudják. A lengyel Tescóban is lehet már kapni.
csipetke
Kannásbor?Nyóctablettás keceli betonkádas.A szomszédom is azt tolja xanaxszal.Aszondja,így olcsóbban jönnek a rózsaszín felhők...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.