A kormánypártokkal szimpatizálók aránya Budapesten is átlagos a közvéleménykutatók szerint.

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásának adatai szerint a Fidesz-KDNP előnye Budapesten is jelentős, a biztos szavazóknál 45 százalék szavazna a kormánypártokra, ha most tartanák a választásokat, a második helyért pedig szoros verseny alakulna ki az MSZP, az LMP, a DK és a Momentum között.

A Nézőpont szerint a Fidesz Budapesten is tarol

A Nézőpont Intézet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy Budapesten él a választókorú népesség ötöde, és az ellenzék is "kiemelt csatatérként" tekint a fővárosra.

Hangsúlyozták: a fővárosi felnőtt népessége 32 százaléka a kormánypártokkal szimpatizál, ez statisztikai értelemben azonos az országos szinten legutóbb mért 31 százalékkal, tehát a Fidesz-KDNP előnye Budapesten is jelentős.

A fővárosban az MSZP-vel 8, a Demokratikus Koalícióval (DK) és az LMP-vel 6-6, míg a Momentummal 4 százalék szimpatizál, ezeknél a pártoknál ez magasabb támogatottságot jelent, mint az országos, mert, mint írták, legutóbb az MSZP-t országosan 5, a DK-t 4, az LMP-t 3, míg a Momentumot 2 százalék támogatta.

Megjegyezték: a Jobbiknál fordított a helyzet, Vona Gábor pártjával országosan a teljes felnőtt népesség egytizede szimpatizál, Budapesten viszont csak 4 százalék.

Közölték: a legvalószínűbb listás eredmények alapján (ez a választási részvételüket biztosra ígérők potenciális pártpreferenciáját jelenti) a kormánypártok 45 százalékon állnak, ez szintén azonos az országosan mért 44 százalékos eredménnyel. Jelezték: a felmérés adatai alapján a második helyért lényegében négyes holtverseny alakult ki az MSZP 13, az LMP 11 és a DK 10 százalékos eredménye alapján, de a Momentumra is 7 százalék szavazna a fővárosban. Az említett pártok ebben az esetben is előnyben vannak országos támogatottságukhoz képest (a legutóbbi kutatás alapján országosan az MSZP a listás szavazok 10, a DK 8, az LMP 7, míg a Momentum a voksok 4 százalékára számíthat).

Hozzáfűzték: a Jobbik ebben a körben is rosszabban teljesít, míg országosan a listás szavazok ötödére esélyes, a fővárosban csak 6 százalék szavazna a pártra.

A közleményhez mellékelt grafikon adatai alapján a megkérdezettek 16 százaléka "kormányváltó rejtőzködő", 11 százalékuk "egyéb rejtőzködő", 8 százalékuk pedig nem szavazna. A válaszadók 5 százaléka, a biztos szavazók 8 százaléka egyéb pártot támogat.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása október 17. és november 12. között készült, ezer embert kérdeztek meg személyesen. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb budapesti lakosságra nem, kor és iskolai végzettség szerint. Ekkora mintanagyságnál a maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: Youtube

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
-Itten a Nézőpont Intézet beszél! Habony Árpi vagy rogán Antal úr bent van?
- Mit akar?
- Mennyi legyen?
-Mi mennyi?
- Hát a százalék?
- Maga jutalékot akar?
- Nem, nem, a keresztények istene őrizzen meg tőle, én a közvélemény kutatásokra gondoltam, h a lakosság hány %-a szereti Orbán NERtársat
- 110.
- Nem sok az?
- Akkor lassan vigyék fel annyira.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Orbanucusnak KÖTELEZŐ ezt a katyvaszt folytatni, mert ez az illiberális izé NEM VEZET SEHOVÁ
.
Erről van nagyba szó
.
--- Orbán Viktor üzenete a fiataloknak 2007-ből:
www.youtube.com/watch?v=NtKwEovr5Wo
.
Oszt' mi történt, mit tegyenek a fiatalok Orbanicus
..
---- OSTOBÁK - Keleti Nyitás (feat. Sector Gaza)
www.youtube.com/watch?v=ER9WuveFeBU&t=62s
.
Ezt a RÉMTÖRTÉNETET "végig kell csinálnia", ha becsinál akkor is VELE EGYÜTT AZ ORSZÁG!
.
Nincs visszaút!
.
Mézike
@Horizont: Ne legyünk már ennyire kicsinyesek! Ő hozta nekünk a fényt az éjszakába, szabaditotta fel népünket a zsarnok alól...tehát. orbán él, és élni fog! ja igen! és elhozta a szabadságot! Szabadon dönthetünk hogy számlát fizetünk, vagy élelmet veszünk. Arról is szabadon dönthetünk hogy a gyerek milyen iskolába járjon. Csili vili egyháziba, vagy esetleg a négy faluval arrébb a beázott , szétmállott, fűtetlen államiba. Te egyre több jut eszembe. Az se elhanyagolható amit az egészségünkért tesz. Szabad orvos választás. Vagy állami kórház vagy magán. Mi buták inkább várnánk az államira egy műtét erejéig akár egy évig. De okos vezérünk ezt azért teszi hogy inkább a jobban felszeret magán kórházaknak fizessünk. és a nyugdíj. Mi tagadás azt is megvédték. ...ellenem az biztos.:-)
simmering73
E (ál)hír hallatán a fideszbirkáknak sorozat orgazmusa lett. És be is szopják ezt a maszlagot? Beee.
namihami
Nézőpont Intézet? Ez a lánykori neve a Századvég Névre hallgató társulatnak? Nagyon hajaznak egymásra. Vajon a pénzen osztozniuk kell vagy mindkét társulat külön pórázról csahol?
CsipkeRózsa
Megvárom, hogy más közvéleménykutató milyen eredményt hoz nekünk.
kereső
Ha elfogadjuk, hogy igazak a számok, akkor azért az a 27% ilyen-olyan rejtőzködő nem semmi,és ebből 16% biztos szavazó,és nem fideszes.
kereső
@kereső: Biztos,hogy valami van a palacsintában,és az nem lekvár!-ezek az állandó megerősitések nap-mint nap.
quadrocopter
Ebből kirúgások lesznek! Mi az, hogy nem 80-100 %? Jövőre kevesebb lesz a potyalé ezért a bakiért!
advocat
Én szeretném, ha Orbán még 2063-ban is miniszterlenök lenne. Mert megérdemeljük!!!
Nessy
Melyik demens otthon lakóit kérdezték meg?
kereső
@quadrocopter: Pest a BŰNÖS város./Tarlóst menesztik?/
human
Hallgatom a rádióban a híreket. Színtiszta kormány propaganda 0% ellenzéki vélemény megjelenítéssel. Legalább annyi gerinc lenne bennük, hogy azzal a kijelentéssel, hogy "Soros legutóbb a magyarok ellen intézett újabb támadást" legalább ezzel szembe állíthatták volna az ellenzéki véleményt. De nem, ezek annyira gyávák, hogy hangyányi esélyt nem adnak az eltérő véleményeknek.
Equus
-Itten a Nézőpont Intézet beszél! Habony Árpi vagy rogán Antal úr bent van?
- Mit akar?
- Mennyi legyen?
-Mi mennyi?
- Hát a százalék?
- Maga jutalékot akar?
- Nem, nem, a keresztények istene őrizzen meg tőle, én a közvélemény kutatásokra gondoltam, h a lakosság hány %-a szereti Orbán NERtársat
- 110.
- Nem sok az?
- Akkor lassan vigyék fel annyira.
nemkati
Azok közül az emberek közül, akikkel naponta, hetente találkozom, akik a családomhoz tartoznak, vagy munkatársaim, ismerőseim, barátaim, százból kettő ha támogatja a Fideszt. Akkor hogy van ez a statisztika?
human
@nemkati: A nézőpont mostanában nagyon kampány üzemmódra váltott és a szokásosnál is jobban túltolja a kormány támogatottságát. Ettől függetlenül a saját környezeted alapján ne ítéld meg a helyzetet.
nemkati
@human: Nem csak a Nézőpont mér ilyen elképesztő adatokat. Az igaz, hogy a környezetemben szinte mindenki hozzáfér a kormánytól független információkhoz is, miközben az országban nagyon sok helyen csak a Mészáros által tulajdonolt agymosó médiumokból tájékozódnak, de hogy itt, Budapesten is toronymagasan vezet a Fidesz, ez hihetetlen!
Equus
@nemkati: egyszerű töri ez... vajon Hitler Németországában ki merte volna megmondani egy kérdezőbiztosnak, h utálja a Vezetőt?
JAJMÁR
@nemkati: 20:46 Csupán annyit jelent, hogy értelmes ember értelmes emberek társaságát keresi. Amihez gratulálok :).
papa.49
Benéztétek rendesen, na innen jó nagyot lehet pofára esni fütyisz)))))))))))))))))))
JAJMÁR
Az agymosás sikere ijesztő. Hogy miért sikeres? Talán mert a magyar emberek nagy része csak magyar adásokat és újságokat olvas. Az meg nagyrészt a tudjukkié.
De a minap valaki kerek szemekkel közölte velem, hogy "nincs is Soros terv, bemondta a tévé" kacc .-D
Mert amit a tévé bemond, az úgy van :)
nemkati
@JAJMÁR: Köszi. :)
De nem minden ismerősöm társaságát én kerestem. :) A munkatársaimat vagy a szomszédaimat pl nem tudom megválogatni.
nemkati
@JAJMÁR: Csak ennyi? Be kell mondani a tévében hogy nincs, és már mindenki elhiszi? Hát akkor be kell mondani a tévében, hogy 0rbán egy g..i. Ki választana meg egy g..i-t? :)
JAJMÁR
@nemkati: Nekem is az a benyomásom, hogy a fidesznek mennie kell, de 4 éve is így éreztem. Persze, a baráti társaságom nagyrészt ugyanaz.
Viszont onnan kitekintve és közvetetten, meg a tágabb ismeretségben, már vannak idült fanatikusok :)
nemkati
@Equus: Mondjuk ezen én is filózok, hogy esetleg sokan mondják hogy a Fideszre szavaznának, aztán majd mégse? És vajon jó-e az, ha így van? Mert azt gondolom, hogy ezek a közvéleménykutatási eredmények megerősíthetnek sok bizonytalan fidesz-szavazót, hogyhát mégiscsak őket kell választani, ha ennyien akarják. Nem?
JAJMÁR
@nemkati: Van egy réteg, amelyik már annyira "fél", hogy felszabadítja a hír, hogy "boszorkányok" nincsenek.
magyarbakancs
A hatalom mindig elbutul ön magától.
Mekkora lesz a pofára esés?
advocat
És így lesz Orbán Viktor legalább 2063-ig miniszterlenök. Mert megérdemeljük!!!
karma1
@JAJMÁR: 21.48-ra: de legala bb vigasztaljon a tudat, hogy az illeto legalabb jo adot nezett (ha azt mondtak rajta, hogy nincs is Soros-terv...:o)))))
Jozefina
Egyszer szívesen résztvennék egy ilyen "közvélemény" kutatáson. Mikor, hogyan, kiket kérdeznek, vagy csak az irodában kitöltik az éppen aktuáli igényeknek megfelelő kérdőíveket!!!
Itsuka Nakimaga
@Horizont: Nem kérdeznek meg senkit. A Nézőpont felmérései köztudottan íróasztalnál készülnek, előregyártott végeredménnyel. Ők még az Antarktiszon is kimutatják a jelentős Orbán előnyt, ha így szól a megrendelés!
Az rendel, aki fizet. Hogy a miénkből - az mellékes...
Mézike
@Horizont: :-) Én a röhögésbe dögöltem majdnem bele...:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.