Elsöprő többség támogatta Magyarország mielőbbi csatlakozását az euróövezethez – legalábbis a GKI Gazdaságkutató Zrt. konferenciáján, ahol kutatók, üzletemberek és politikusok fejthették ki nézeteiket. Az Európai Bizottság illetékes igazgatója szerint „az euró bevezetésének potenciális előnyei jóval meghaladják annak potenciális hátrányait”. Hasonló alaphangot ütött meg Regős Gábor, a Századvég csoportvezetője, aki intézménye stabil álláspontjához tartva magát megállapította, hogy az eurót „a lehető legkisebb költséggel és a legnagyobb haszonnal kell bevezetni”, ám ő is úgy véli, figyelni kell, mit lépnek a velünk azonos csoportba tartozó államok. Majd némi meglepetést keltve megjegyezte, hogy szerinte az euró átvétele „szakmai és ne politikai döntés legyen, lehetőleg konszenzussal”. Heltai László, az LMP gazdasági kabinetjének vezetője szerint megannyi ügy fontosabb az euró bevezetésénél. Velük szemben az MSZP, a DK, a Momentum, az Együtt és a PM az euró elkötelezett hívének...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus
smittmária fiának pártja nem akarja az Eurot? Vajon miért is nem?
peterkelemen
Ez igaz, de az is, hogy az EUnak már régen be kellett volna fagyasztani az összes uniós pénzt vagy kibaszni Magyarországot a picsába legalábbis felfüggeszteni amíg alapvető dolgok például szétverték a jogállamot és a média 99%-a Orbánék kezébe került. Megszüntették az Alkotmányt helyébe egy összetákolt Orbán-féle Alaptörvény létezik. Elmegy a picsába az EU illetékesei is ezekután, mert ebből is világosan kiderül, hogy nagyívben szarnak az emberekre és nem tartják be a legalapvetőbb szabályokat sem. Korrupció minden téren ezért tud Orbán is érvényesülni, aki Európa második legkoruptabb g.ecije.
kopacsijanos
@peterkelemen: @peterkelemen: kedves faszopó kommunista elvtárs igaz nem az enyém hanem a rohadék kutya kommunistáké!Nem tudtad a haza nem eladó! igaz a kommunisták már másodjára adnák el a hazánkat!!Most talán nem fog sikerülni!!
Sámannus
@kopacsijanos: ezért vették meg a muszlimok már fél várost és sz.rják a spanyolviaszt helyettetek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.