Azonban az továbbra is világos, hogy ha a kormány, és benne Orbán Viktor olyan fenemód biztos lenne a támogatottságukban, akkor népszavazást tartana a kérdésben. Maga az a tény, hogy erre nem kerül sor mutatja: maga a hatalom sem hisz a saját szövegében. Valószínűleg okkal. Mert tegyük fel, hogy igaz az a szám, amit állítanak. Az a bizonyos 1,7 millió. Azt is feltehetjük akár, hogy csak azok küldték vissza, akik egyet értenek Orbánnal. Azt is tegyük félre, hogy a bolsevik módszertanhoz hozzá tartozhat a kisebbség nevében, mesterségesen előállított többség. Amit jól példázott a 2014-es választás. Az, amelyen a Fidesz kevesebb, 2,1 millió, szavazattal nyert parlamenti kétharmadot, mint amennyivel korábban választásokat vesztett. A 2014-es és a jelenlegi számokból azonban látszik: annyian sem küldték vissza a sorosozós badarságot, ahányan korábban beszavazták a Fideszt a hatalomba. Így könnyedén előfordulhat, hogy a mostani hosszabítás célja leginkább a korábbi támogatottság...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.