Szávay István jobbikos politikus, a párt nemzetpolitikai kabinetvezetője arra szólította fel Romániát, hogy tartsa be az 1918-as gyulafehérvári egyezmény magyarokra eső részét, és adjon nemzeti szabadságot az erdélyieknek.

A Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője arra szólította fel a román államot, hogy tartsák be az 1918-as gyulafehérvári határozatban tett ígéreteket és az ott élő magyarok számára biztosítsák a nemzeti szabadságot.

Szávay István a budapesti román nagykövetség előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, december 1-jén lesz 99 éve, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés döntött Erdély és Románia végleges egyesüléséről. Az akkor elfogadott határozat többek között kimondja, hogy az országot alkotó népeknek teljes nemzeti szabadság jár, mindenkinek joga van az anyanyelvű közigazgatáshoz, közoktatáshoz és igazságszolgáltatáshoz, minden nép arányos képviseletet kap a törvényhozásban és az ország kormányzásában – emlékeztetett a képviselő.

A politikus leszögezte, hogy Románia viszont a mai napig nem tartja be ezeket az ígéreteket. A közigazgatásban még mindig nem valósult meg a teljes anyanyelvhasználat, a román állam folyamatosan támadásokat indít az erdélyi magyar oktatás ellen, az igazságszolgáltatás pedig csak román nyelven működik – sorolta.

Románia a mai napig másodrendű polgárként kezeli a közel másfél milliós magyarságot, miközben folyamatosan gáncsolja a székely autonómiatörekvéseket – összegzett.

Szávay István úgy fogalmazott, megértik, hogy Románia számára december 1. ünnep, de azt kérik, hogy Románia is értse meg, hogy ezen a napon a magyarok nem tudnak ünnepelni, mert ez az "országvesztés évfordulója".

A Jobbik kormányra kerülésének esetén elsődleges fontosságúnak fogja tartani az autonómiamozgalmak támogatását – jelentette ki.

A képviselő véleményét kikérték arról is, hogy politikustársa, Rig Lajos a veszprémi választókörzetben induló, független Kész Zoltánt támogatásáról beszélt. Szávay István azt mondta, hogy Rig Lajosnak kiforgatták a szavait, ugyanis Kész Zoltán szeptemberben támogatást kért a Jobbiktól, de azt ők elutasították. Leszögezte, hogy mind a 106 egyéni körzetben önálló jelöltet állítanak, a veszprémi körzetben Varga-Damm Andrea lesz a jelöltjük.

Az esemény alatt a képviselő mögött a párt három aktivistája állt, akik egy olyan molinót feszítettek ki, amin magyarul és románul is láthatóak voltak a gyulafehérvári határozatnak a Szávay István által idézett részei.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Ez csak ígéret volt, nem törvény. A politikusok még a törvényeket sem mindig tartják be, egy ígéretet pedig még számonkérni sem lehet ilyen időtávlatban.
glorianna
Hűha, nem lehetne-é tanulni a múltból, és felemlegetés helyett legalább olyan ügyesen lavírozni a nemzetközi politikában, mint ahogy azt a románok teszik? Igen, lehet azt mondani, hogy köpönyegforgatók, hogy kivártak, hogy a győztes oldalra állnak, de valahogy az utóbbi 120-150 évben mintha eredményesebbek lennének...
Egyébként is ideje volna már a jelenre és a jövőre összpontosítani, a múltan merengés / háborgás / siránkozás jottányit sem vitt előre :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.