Orbán Viktor a Kossuth Rádió műsorában beszélt arról, hogy a Soros Györgyhöz köthető civilek hálózat már pártszerű, és beleszólnak a magyar választási kampányba.

A Soros-féle hálózat benevezett a magyar választási kampányba – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Orbán: a Soros-hálózat pártszerű, és benevezett a választási kampányba

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Úgy fogalmazott: a Soros-hálózat pártszerűen működik, el akarja mozdítani és meg akarja gyengíteni azokat a kormányokat, amelyek a muszlimok betelepítésével szemben fellépnek.

Orbán: a Soros-hálózat pártszerű, és benevezett a választási kampányba

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A kormányfő ezért arra számít, hogy Magyarországon a Soros-hálózat propagandát fog folytatni, meg fogja erősíteni a civil szervezeteket, emberek százait és ezreit fogja fizetni, a választás időpontjára pedig úgynevezett civil központokat fog létrehozni az ország különböző részein, amelyek pontosan úgy működnek majd, ahogyan a kampányban a pártok szoktak.

Orbán Viktor azt is mondta, Soros György az Európai Parlamenten (EP) már átvitte az elképzelését, ahonnan megindult a nyomás az Európai Tanács irányába, hogy az uniós miniszterelnökök is erősítsék meg az EP döntését, és induljon meg a betelepítés.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Bruzák Noémi)

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Ez a szokásos sugalmazása a gecinek. Előkészíti a joggal való visszaélést. orbánc napról napra egyre aljasabb hazugságokat talál ki.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...képzeljük el, hogy valakik a német választások alatt ott kezdett volna vídékfejlesztésbe, civilizéfejlesztésbe, azzal érvelve hogy az a kormány nem megfelelő...
RonaGyuri
tegnap már valakiiknek idetette, most nektek is:
Bárány, könyörgöm bárány s nem birka

Ahogy szoktam: csak a rend kedvéért! =))

Természetesen azoknak a vakhitű ismerőseimnek ajánlom a b es kevésbé b figyelmébe akik mindenfele pártok színeiben es/vagy mentén jobban hiszek kedvenceiknek mint a saját szeműknek.
Az agnus dei egyértelműen Isten báránykáiról szól es nem BIRKÁK -ról. S főleg nem Isten barmairól! =))

youtu.be/HPBmFwBSGb0
justhpeter
A fideSS-kdnp nyolc éve pártszerűen fosztogatja és zülleszti az országot ée nem tetszik neki ha pártszerűen lépnek fel vele szemben.
nezelodo
Hát, ez érdekes kedves mini elnökünk, hogy "Soros György az Európai Parlamenten (EP) már átvitte az elképzelését" . Azt elfelejtette hozzátenni, hogy egy fővárosi díszpolgári címmel is bíró magyar állampolgárnak, Soros Györgynek sikerült meggyőzni a brüsszeli bürokratákat, és nem a mi vezérünk szavára hallgattak, aki nemzeti konzultációval, fülkeforradalmi kétharmaddal, mindenféle népi elsöprővel és egy sor diktátor barátságával rendelkezik.
Ha pártalapításra adná a fejét Soros milyen jogszabály tiltaná neki? Ja az amit ezután készítenek és rá szabnák... Gondolom ezzel minden külföldön dolgozó és ideiglenesen ott lakó magyar is elesne a pártalapítás jogától! Hej pedig milyen csinos kis magyar tömegpárt jöhetne össze pl Londonban.
terlasz
Fosik a szarházi gengszter és bevet miden trükköt, hogy hatalomban maradhasson.
Aki Én
@Shikari: @Csizmás Kond: Ha ez igaz lenne, akkor is HAZAI!!! civilekről van szó. Ha úgy tetszik, az ellenzékről. Mi ebben a kivetnivaló egy demokráciában?
Vagy miért nem akkor vinnyogtatok, mikor a fideszes brigádot finanszírozta Soros?
Vagy szerintetek akkor még soros hazai volt?
Vagy csak a mi rezsimünk támogathat határon túliakat? Merthogy Soros is magyar származású.
Vagy egyszerűen csak mindent benyeltek az egyszerűség kedvéért?
Aki Én
@Shikari: De ha maroknyian vannak, mitől fosol?
És mi a helyzet a cöffel? Az mennyire civil? Az a fidesz közpénzes kutyája. Azért miért nem hallatod a hangod? Megmondom: Mert megint qrva kettős a mércétek. Azért hőbörögtök, amit sokszorosan elkövettek.
namihami
Bizony. Tökéletes példája annak, amikor a derékkörfogat és az agytérfogat aránya egymással fordított arányban változik az eltelt időben. És ezen már egy radikális Norbi-diéta se tudna változtatni.
Klubtag
Tudomásom szerint a fidesz 1988. március 30-án nem pártként, hanem "szövetségkéntként" jött létre igen tiszteletreméltó célkitűzésekkel (hol vannak már ezek a magasztos célok???), igaz az akkori törvényi értelmezés szerint kétes jogalappal. Párttá és tényleges politikai szereplővé válásukban Soros György pénzügyi támogatása jelentős segítséget nyújtott. De, mint hiteles klasszikustól tudjuk a hála nem politikai kategória és ez így van rendjén, hiszen változik a világ, változnak a geopolitikai körülmények és átrendeződnek a személyes érdekek prioritásai is. Azonban a hazudozás, a riogatás, az életveszélyes militáns magatartás nem lehet elfogadható, mert egy nem egészen stabil személyiség lázálmai csak ezen keresztül igazolhatók.
Aki Én
@Shikari: Úristen, ennyi butaságot összehordani... Tényleg kétségbeejtő.
mackoka46
Ez a szokásos sugalmazása a gecinek. Előkészíti a joggal való visszaélést. orbánc napról napra egyre aljasabb hazugságokat talál ki.
kokopelli
@Aki Én: ..miért lenne kétségbeejtő egy politikai,gazdasági,és technikai poli-
hisztortól,hogy megfelelő díjazás "lenyelésével" minden ß@rt a fórumba rókázik?
Nincs egyedül! Vannak egy páran! Nem kell komolyan venni őket! ;-))))
Ez a különbség: "ez a te véleményed" a "fidesz véleményével" szemben !
Saját vagy a "falka" álláspontja!
Aki Én
@Shikari: Neked is a véleményedet hallhattuk, arra mondtam ,hogy döbbenetes. Azok után döntöttem úgy, hogy érdemtelen a veled való vita.
Aki Én
@kokopelli: Ezek még propagandista trollnak is ostobák.
kukac50
A Soros bérencek 13 millió forintért vásároltak 5 ezer Soros életéről szóló könyvet a mi adóforintjainkból! Ezek a kétszínű politikusok!
huKKK
@RonaGyuri: "jobban hiszek kedvenceiknek "

Miért?
huKKK
"Úgy fogalmazott: a Soros-hálózat pártszerűen működik, el akarja mozdítani és meg akarja gyengíteni azokat a kormányokat, amelyek a muszlimok betelepítésével szemben fellépnek."

propeller.hu/nagyvilag/3325697-belgium-ellen-tervezett-terrortamadast-egy-irakban-elfogott-szelsoseges

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.