Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában beszélt arról, hogy a Soros Györgyhöz köthető civilek hálózat már pártszerű, és beleszólnak a magyar választási kampányba. A miniszterelnök szerint Sorosnak sosem a száját kell nézni, hanem mindig a kezét, mert a "spekuláns az olyan ember, aki tehetségesen lyukat beszél az ember hasába". A nemzeti konzultáció kapcsán a kormányfő kiemelte: Magyarország jövője dől el a bevándorlás kérdésén.

A miniszterelnök úgy fogalmazott:

a Soros-hálózat pártszerűen működik, el akarja mozdítani és meg akarja gyengíteni azokat a kormányokat, amelyek a muszlimok betelepítésével szemben fellépnek.

A kormányfő ezért arra számít, hogy Magyarországon a Soros-hálózat propagandát fog folytatni, meg fogja erősíteni a civil szervezeteket, emberek százait és ezreit fogja fizetni, a választás időpontjára pedig úgynevezett civil központokat fog létrehozni az ország különböző részein, amelyek pontosan úgy működnek majd, ahogyan a kampányban a pártok szoktak.

Orbán: Soros beszállt a magyar választási kampányba

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Orbán Viktor azt is mondta, Soros György az Európai Parlamentben (EP) már átvitte az elképzelését, ahonnan megindult a nyomás az Európai Tanács irányába, hogy az uniós miniszterelnökök is erősítsék meg az EP döntését, és induljon meg a betelepítés.

Úgy érvelt: a magyar kormánynak onnantól kezdve kellett foglalkoznia Soros Györggyel, hogy:

hatalmas gépezete (...) egyszer csak befogta a látómezejébe a bevándorlás kérdését, a pénzügyi spekuláns pedig közzétette tervét, és annak végrehajtása érdekében mozgósította hálózatát.

Hozzátette:

Ez innentől kezdve Magyarország léte, nem léte típusú kérdés

A miniszterelnök szerint Soros Györgynek

sosem a száját kell nézni, hanem mindig a kezét, mert a spekuláns az olyan ember, aki tehetségesen lyukat beszél az ember hasába.

A Soros-hálózat le akarja bontani a kerítést, nem akarja, hogy a nemzeteket határok válasszák el, azt akarja elérni, hogy a magyarok örüljenek a tőlük különböző kultúrájú emberek érkezésének, és adjanak nekik pénzt – fejtette ki, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy "mi egy másik jövőt akarunk". Ezért az állam minden lehetséges eszközét hadrendbe kellett állítani, ennek része a "Soros-gépezet" összetételéről, működési rendjéről, befolyásáról szóló titkosszolgálati jelentés is – közölte.

Arra a kérdésre, mennyi lesz ebből megismerhető, a kormányfő azt felelte: óvatosnak kell lenni, mert egyetlen ország sem szívesen tárja fel az "erőfeszítéssel megszerezhető" információkra vonatkozó képességét. Idézte ugyanakkor a jelentésben szereplő egyik dokumentum mondatát: a Nyílt Társadalom Alapítvány tavaly augusztusi jelentése szerint támogatták a migráció területének befolyásos szereplőit, beleértve az agytrösztöket, politikai elemző központokat, a civil társadalom hálózatait, hogy alakítsák a migrációs politikát, befolyásolják a migráció szabályozását meghatározó folyamatokat.

Orbán: Soros beszállt a magyar választási kampányba

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A "Soros-terv" létéről szóló vitát Orbán Viktor "olvasási problémának" minősítette, hiszen – mondta – maga Soros György tette közzé azt a dokumentumot, amelyet tervnek nevez.

Sikeres a nemzeti konzultáció

A "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultációról szólva a miniszterelnök arról beszélt: Magyarország jövője dől el a bevándorlás kérdésén, és úgy látszik, az embereknek erről világos álláspontjuk van.

Szerinte egyébként a konzultációs kérdőív kitöltése "erőfeszítés", ugyanis el kell olvasni, meg kell érteni, akarni kell kitölteni, "esetleg meg kell beszélnie az embernek a feleségével vagy a barátaival", majd postára kell adni.

Megjegyezte:

az eddigi konzultációk közül a mostani a legsikeresebb, amiből az következik, hogy az emberek szerint ez a kérdés a leginkább húsbavágó, a jövő szempontjából a legfontosabb.

A bevándorlás pedig nem pártkérdés, hanem nemzeti ügy, hiszen ha beengednék a migránsokat, nemcsak a fideszeseknek kellene együtt élniük velük, hanem minden magyarnak – mondta.

Arra a felvetésre, hogy az EP-képviselők közül többen is szorgalmazzák az uniós források megvonását Magyarországtól a bevándorlásellenesség miatt, a kormányfő úgy reagált: minden ilyen javaslat szemben áll az Európai Unió alapszabályaival, ráadásul az EU hétéves költségvetését egyhangúlag kell elfogadni.

Magyarország és Kína között van egy "rejtélyes, régről jövő együttműködés"

A rádióinterjúban téma volt a hét eleji budapesti Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozó, amelyről szólva Orbán Viktor ismét megköszönte a fővárosiak türelmét a rendezvény lebonyolításával kapcsolatos közlekedési fennakadások miatt.

Szerinte nem egy diplomáciai eseményről volt szó, hanem a magyar gazdaság jövőjéről, és a találkozónak nagy jelentősége lehet a mindennapi gazdasági életben.

Hozzátette azt is, hogy Magyarország és Kína között van egy "rejtélyes, régről jövő együttműködés, amely ráadásul a magyarok keleti származása miatt még visszamegy hosszú-hosszú évszázadokra".

Szavai szerint

a magyar-kínai kapcsolat nem az ideológia, hanem a józan ész talaján áll.

A Budapest-Belgrád közötti vasútvonal "megnöveli Magyarország súlyát"

A Budapest-Belgrád közötti vasútvonalról a miniszterelnök azt mondta: másodlagosnak tartja, hogy a beruházás "forintban hogyan térül meg", mert az ország szempontjából az a fontos, hogy ez a szállítási útvonal Magyarországon keresztülmegy, "ez a tény önmagában felértékeli Magyarországot", megnöveli a súlyát.

A kínai finanszírozással kapcsolatban azt emelte ki, hogy így a vasútberuházás létrejöttéhez nem kell egy nagy forrást kiemelni a magyar gazdaságból. Jelezte egyúttal, hogy lesz még néhány ilyen nagy beruházás, és jó, ha a szükséges forrásokat nem egy összegben kell kivonni a gazdaságból, hanem kedvező kamatozású hitelből valósíthatók meg.

Forrás: MTI

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Hát bazdmeg az egész fidesz kampány arra épül hogy szidják a sorost meg minden féle szar rágalmakat terjesztenek róla milliárdokért, amikre még a fideszes navra és a rendőrség is rámondta hogy kamu, és akkor amikor visszaszól akkor ÚRISTEN TÁMAD meg beleszól a választásokba...hát kurva jól teszi...ha ez kell a fidesz bukásához akkor hajrá...azért a kurva életbe a simicska csak most ismerte be hogy a viktátor diktatúrát épít...nem mintha ez eddig sem lett volna világos. Egyébként ha már itt tartunk, hogy külföldről szólnak bele a választásokba...külhoni magyarok is ide szavaznak...olyan dolgoba szólnak bele amihez nincs közük, nem veszik ki belőle a részüket és nem szenvedik a következményeit. Az meg hogy a fidesz is beszállt a környező országok kampányába...na szóval...más szemében a szálka megint.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyarbakancs
Ideológiai nyomorult.
Amikkor pénzelte a Fideszt Soros, mit nézet a kezét ,vagy a száját?
A maguk Sorosozása meg hányinger kelt a tisztességes emberben.
magyarbakancs
A Fidesz párt meg tolvajként működik. Keresztény áhítattal lop ,és hazudik.
cikicakk55
Orbán Viktor valamikor azt mondta,ne azt nézzük amit mond,hanem amit csinál Lefordítva,nem azt csinálja amit mond,tehát: HAZUDIK! Most Sorosról mond majdnem ugyan ilyet.Nem a száját kell nézni,hanem a kezét. Csak,hogy Soros a szájával is ugyan azt csinálja amit kezével.A FideSS meg jól kiforgatja. A menekültek 1300 fővel nem kerültek volna annyiba,összesen,mint amit Ők fejenként ellopnak az Uniós pénzből.Ráadásul állítólag az Unió fizetett is volna minden egyes menekültért. Én tényleg nem vagyok mingráns párti,mert sajnos saját szememmel láttam mit is tudnak csinálni,viszont láttam olyat is köztük,akik csendben békében bandukoltak a gyermekeik kezét fogva.Persze mi választhattunk volna közülük,de ezt már elcseszték.Pont a tegnapi híradóban mondták,hogy nincs már kvóta,más megoldást találtak ki.
Eladott Ország
Jól teszi. Tudtommal nem egypártrendszer van. A Fidesz állampártként működik, és pártállamként működteti az országot. De nem lesz mindig narancsuralom! Lóf*szt mama!
human
Orbánnak azokkal a szervezetekkel van baja, amik a kormányzat átláthatóságárét és a korrupció ellen küzdenek. Mivel a kormány nem látja el a feladatát ezen a téren (sem), ezért a korrupció elleni harc a civil szervezetekre hárul.
Eladott Ország
Orbán plakátokra költi a mi pénzünket, Soros a szegényekre költi a saját pénzét.
Miközben tovább folytatódik a kormány napi harca Soros Györggyel és állítólagos katonáival,
addig Soros György tovább harcol a szegénység és a szegregáció ellen Magyarországon. Noha ez jó esetben a kormány feladata lenne, hazánk esetében azonban elkél a segítség. A regnáló hatalomnak ugyanis úgy tűnik, továbbra sem érdeke a szegénység elleni harc, hisz annak megoldása nem egy egyszerű feladat. Inkább küzdenek azokkal, akik e valós problémára keresnek megoldást. Ugyanis, ha ezeket a csoportosulásokat sikerül megakadályozni abban, hogy ételt és ruhát osszanak a rászorulóknak, a szegénység és nyomor azonnal a négy fal közé szorul. Oda, ahol azt más nem látja, így szedheti tovább ártatlan áldozatait. Úgy tűnik Sorost jobban érdekli a vidék sorsa, mint Magyarország kormányát. Ő ugyanis a mások ellen vívott szélmalomharcok és értelmetlen viták helyett valóban cselekszik. Tényleges harcot vív a szegénység és szegregáció ellen, miközben a saját kormányunk azzal az Unióval küzd, melynek gazdasági sikereit köszönheti. Az ellen az Unió ellen harcol, mely nélkül ma talán már Ukrajna, vagy Albánia szintjén lennénk. Biztos, hogy Soros itt a probléma? Biztos, hogy ő az, akit ilyen elánnal köpködni akarunk? Érdemes lenne elgondolkodni ezen. Íme a CSOK-os valóság.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/11/szegenyseg30ee2ec2-3e11-4d7c-b72e-90077e7661ac-800x533.jpg
nezelodo
Hát, ez érdekes kedves mini elnökünk, hogy "Soros György az Európai Parlamenten (EP) már átvitte az elképzelését" . Azt elfelejtette hozzátenni, hogy egy fővárosi díszpolgári címmel is bíró magyar állampolgárnak, Soros Györgynek sikerült meggyőzni a brüsszeli bürokratákat, és nem a mi vezérünk szavára hallgattak, aki nemzeti konzultációval, fülkeforradalmi kétharmaddal, mindenféle népi elsöprővel és egy sor diktátor barátságával rendelkezik.
Ha pártalapításra adná a fejét Soros milyen jogszabály tiltaná neki? Ja az amit ezután készítenek és rá szabnák... Gondolom ezzel minden külföldön dolgozó és ideiglenesen ott lakó magyar is elesne a pártalapítás jogától! Hej pedig milyen csinos kis magyar tömegpárt jöhetne össze pl Londonban.
Klubtag
@Eladott Ország: ...és akkor vissza is kanyarodtunk 1989-hez...hát nem vicces...oda a 45 év alatt kínkeservesen létrehozott országvagyon, ugyanazok a 1945. előtti horhysta jobboldalt majmoló dzsentriszerű genetikai mutációk uralják hazánkat...azért azt nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid távon ismétli önmagát a történelem...
Hellcat
Hát bazdmeg az egész fidesz kampány arra épül hogy szidják a sorost meg minden féle szar rágalmakat terjesztenek róla milliárdokért, amikre még a fideszes navra és a rendőrség is rámondta hogy kamu, és akkor amikor visszaszól akkor ÚRISTEN TÁMAD meg beleszól a választásokba...hát kurva jól teszi...ha ez kell a fidesz bukásához akkor hajrá...azért a kurva életbe a simicska csak most ismerte be hogy a viktátor diktatúrát épít...nem mintha ez eddig sem lett volna világos. Egyébként ha már itt tartunk, hogy külföldről szólnak bele a választásokba...külhoni magyarok is ide szavaznak...olyan dolgoba szólnak bele amihez nincs közük, nem veszik ki belőle a részüket és nem szenvedik a következményeit. Az meg hogy a fidesz is beszállt a környező országok kampányába...na szóval...más szemében a szálka megint.
tudode
Itt van Soros György egyik nyilatkozata
.
Feltöltés: 2017. nov. 30.
------ Soros György a jelenlegi magyarországi helyzetről
www.youtube.com/watch?time_continue=9&v=hEu79vR3djI
.
Milyen világosan fogalmazza meg Soros György, hogy MIT TESZ EZ A POLITIKAI KALANDOR, SZÉLHÁMOS, stb. a SS-en megszerzett hatalmával.
.
Tisztelet Soros Györgynek, hogy nem csak KOTLIK A "tudásával megszerzett" PÉNZÉN, még ebben a korban is hasonlóan, ahhoz, amikor felkarolta ezt a ... a mai napig "is" SEGÍTI, támogatja AZ ELNYOMOTTAKAT, még ezzel az imposztorral szemben is!
Eladott Ország
@Klubtag: Csak a becstelenség, a korrupció, az uram-bátyám mentalitás, a rohadt ügyeskedés mindenfelé. Ki kell mondani, hogy ennek az urambátyám-féle világból itt maradt büdös bunkónak semmi köze az európai modellhez.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/07/orb-1024x512.jpg
Európához tartozásunk állandó megkérdőjelezése, az EU folyamatos köpködése és egységének aláásása mellett nem sok lehetőség marad számunkra. A kézcsókdosás büdösbunkó, fáradhatatlan bajnoka évtizedekre elmeszelte az országot. Ez a helyzet.
Pálinkás Pál
Pofázzál csak csúti...remélem jövőre elbuktok..és a világon bárhová menekülsz,visszahoznak elszámolni!!
human
Nekem nem lenne bajon ezzel a vasút beruházással, csak jó lenne látni milyen számításokra alapozzák a megtérülését, mert a megérzés itt kevés. Úgy tudom van valami tanulmányuk, de azt titkosították Orbánék.
Klubtag
@Eladott Ország: ...szinte ugyanazokat olvassuk saját tapasztalataink és meggyőződésünk kiegészítéseként...
bencemacska
A rendszerváltásba avatkozott be soros a te pénzeléseddel!
Ez az egyetlen bűne, hogy téged kivakart a "röfik" közül!!!
Hellcat
@bencemacska: Bizony az a soros egyetlen bűne, hogy ezeket az átvedlett komcsi szarokat támogatta anno...fiatal demokraták...lónak a fa...se nem fiatalok és végképp nem demokraták.
Eladott Ország
@Hellcat: Egy sóval lehet jellemezni a fideszt: politikai prostituáltak, kleptokrata beütéssel.
Pálinkás Pál
@human: Ez nagyjábol annyira lesz gazdaságos mint a csúti játékvonat!!
Pálinkás Pál
Tudod mangalica, vagyunk jó páran akik azt sem bánnák ha maga a patás ördög szállna be a kampányba..ha az a vége hogy buksz...persze az sem lenne baj ha magával vinne a pokolba!!!
kokopelli
@Pálinkás Pál:(11:52) ..jó lenne vele találkozni az utcán valahol
"külföldiában",egy nyolc napon túl gyógyuló betegség előzményekén!
Megkérdezni az öcsém,a bátyám és az egyik sógornőm kórtörténetét!
Pálinkás Pál
@kokopelli...amíg hatalmon van..csak álom,..még sz..rni is a TEK kíséri!!
bencemacska
@Eladott Ország: ma, 13:12
Nagyon jó kép!
Én egyetlen dologra lennék csak kíváncsi: honnan jött a háború után Felcsútra a nagyapja?
Akiket én ismertem azok közül, akik a háború után,mint idegenek megjelentek na feluban, ott kemény dolgok derültek ki később.
Nagyon sok náci élt pl. lopott "dögcédulával". Ezek zöme vagy kiderült '56-ban, vagy eltűntek még a forradalom első napjaiban Nyugatra!
bencemacska
@Hellcat: ma, 11:25
Mivel Soros amerikai - magyar kettős állampolgár, rengeteg pénzt költött a magyar társadalom elesettjeinek megsegítésére, miért ne szólhatna bele a választásokba? Ld vörösiszap katasztrófa áldozatai számára adott támogatás,
VAJON KINEK A ZSEBÉBEN LANDOLT???

Választó és választható.
Valamelyik párt - ha lenne elég esze - jelölné őt egyéni képviselőnek.
Én megyek akárhová aláírást gyűjteni!
papa.49
Mond te baromarcú csutigeci amit felolvasol azt te EL IS HISZED, MERT HA IGEN, AKKOR MENTHETETLEN VAGY, ha viszont te se hiszed el, akkor miért oltogatod a ország lakosságát ezzel a faszsággal !!!
Hellcat
@bencemacska: Hát egyébként igen...több joga van beleszólni mint egy külhoni magyarnak aki egy kurva petákot nem fizet ide.
lampa laz
"Sorosnak sosem a száját kell nézni, hanem mindig a kezét, mert a "spekuláns az olyan ember, aki tehetségesen lyukat beszél az ember hasába".

Aha, ez a mondatod mutatja, h a szaron kívül ragadt még rád még más is. Te is azt ugatod, h ne azt figyeljük mit pofázol, hanem, h mit teszel. Lyukat beszélsz a hasunkba, közbe kilopod a szemünket is, te patkány.
human
@Pálinkás Pál: Az eddigi ténykedései alapján én is úgy gondolom, hogy nem a gazdaságosság volt Orbán számára a fő szempont. Ahogy Paks2 sem arról szól, hogy 10 év múlva az lesz a legolcsóbb áramforrás és jaj de meg fogja érni. Szerintem ez az egész arról szól, hogy Orbán az orosz és a kínai hatalmak előretörésében bízik és szeretné majd, ha bírná a támogatásukat miközben szorgosan építi kis királyságát.
bencemacska
@human: ma, 16:24
Vagy Rodostót keres magának?!
ila51
csak a kezem figyeljétek ! csalok , lopok , hazudok
ila51
@human: ...együtt sírunk , együtt nevetek
human
@bencemacska: Szegény Széchenyi. Ha most élne ebbe is beleroppanna ami most van (vagy ugye megöngyilkolnák). Már csak azért is, ha belegondolunk most is ugyanaz a széthúzás van, mint Széchenyi idején.
reseva
Hol van az előírva, hogy csak a határon túliak szólhatnak bele a magyarországi választásokba.Egyébként ha tudja, hol osztogatja Soros a pénzét, szólhatna nekünk is, szívesen beállunk a "pártszerű" tevékenységébe, mivel Orbántól még nem kaptunk semmit.
Pálinkás Pál
@human: És nem utolsósorban ha menekülnie kell legyen hová,mert a világ civilizált felére nem mehet!
kissé felnőttem
Na tele lesz a gatya . a dinnésnek nincs annyi pénze hogy bevállalja a hátteret.
amugy egyhangu volt ám az elmult 27.
kissé felnőttem
@reseva: érdekes volt egy hónapja tán az ig ügy miniszter fogalmazása. amikor a gyurcsán beszólt, kábé alapfeltétel az életvitelszerü magyarországi lakcim de olyannyira körmönfontan magyarázta ne hogy igen avagy nem érződjön ki a szóképeiből. Mivel én sem pofázom bele mit főz a szomszédom ő eszi meg. Itt bakker ez biza másképp van,
beleszólaltatjál öket, mert amugy kevesek lennékek mi meg nyögve nyeljük .
human
@Pálinkás Pál: Arra az esetre, ha forró lesz a talaj a lábuk alatt már rég megvan az egész család és a haverok kimenekítési terve. Kazahsztán, Azerbajdzsán és egyéb keleti államok tárt karokkal várják őket és a bankszámlájukat.
bakegya
@human: meg lehet nézni Balatonberénynél ,milyen máshonnal kiszuperált sínpárokat fektetnek-csupa rozsda...
bakegya
Kína között van egy "relytélyes együttműködés"-ja titkosítva utalnak ,mint az ALIJEV!-de valahogy a bahreniniek is csokival kínálták a "koronahercegnét",jaj hát mindíg van amivel meg tud lepni minket ez a géniusz,úgy szimplán magában beszélve,per-hecc nemzetlleg szuverén!!!
kisrigó
@human: A számításaikat nem teszik nyilvánossá, mert szerintem azt "számolgatják", hogy mennyit tudnak ellopni, hány csókos cég fog benyújtani túlárazott számlát stb. Nem érdekli őket, hogy az ország belerokkan az általuk felvett kölcsönök visszafizetésébe. Ők már kivették a "részüket", te meg buta nép fizess!
Gyuri Géderről
Be van szarva a vezír és csapata. Attól retteg, hogy a fizetett agymosott bérszavazók több lóvé reményébe elpártolnak.
Takarítsuk már el ezeket a népnyúzókat.
quadrocopter
Geci! Soros magyar állampolgár is! Nem tuttttad? Miért ne szállt volna bele a választásba?
Egyébként marhára kíváncsi - velem együtt - hogy ismét pofátlanul csalni fogtok-e a választókörzeti játékkal? (nem kérdés...)
1magyar
Beszállt,hogy megnyerje a fidesznek a választást. Az emberek nem hülyék, a saját gyerekeiken kívül nem nagyon akarnak mást eltartani.
tudode
Elvonatkoztatva attól, hogy KI ENGEDI MEG MAGÁNAK olyan szavakkal való vagdalózást, amelyet nem élt, nem éltek át, nevezetesen a TÁMADÁS, a HARC, a MEGVÉDJÜK, stb., stb. szavakkal való játszadozást akkor, amikor NEM LEHET FOGALMUK ARRÓL, HOGY ezeknek a szavaknak a JELENTÉSÉT azok érzékelik igazán, akik ÁTÉLIK még napjainkban is AZOKAT fizikailag, akiket pártunk, és kormányunk MIGRÁNSNAK titulál.
.
Addig FESTEGETIK AZ ÖRDÖGÖT, amíg a MI VISZONYLAGOS BÉKÉNKBEN el nem SÜLNEK a fegyverek, sőt az egyre nagyobb hatótávolságú új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakéták, SZÓVIRÁGOK HELYETT meg ne nyomja a gombot Észak-Korea SAJÁTSÁGOSAN félelemben tartva az egész világot, hiszen rossz belegondolni abba, hogy
.
------ Észak-Korea tényleg képes elérni Amerikát
index.hu/kulfold/2017/12/01/eszak-korea_tenyleg_kepes_elerni_amerikat/
.
Felelőtlen mindaz, aki DOBÁLÓZIK hadi szavakkal a VILÁGHÁBORÚ UTÁN 72. évvel.
.
Élnek még ebben az országban - Soros Györgyhöz hasonlóan -, akik átélték a II. világháború borzalmait!
.
Hogy érhetik azok pl. a tiszteletreméltó Soros Györgyöt "is", aki testközelből élte át az azzal járó borzalmakat, azt, hogy HÁBORÚ IDEJÉN "kijön az állat az emberből"!!!
.
Ezeknek a SZÓSZÁTYÁR ifjaknak talán még ólomkatonájuk sem volt, AMIVEL JÁTSZADOZHATTAK VOLNA!
mackoka46
Orbánc illiberál a rágalmazó geci mocsok. Hány meg hány embert elhurcoltatott és bebörtönöztetett ártatlanul. Ne hagyjuk, hogy mi legyünk a következők...
volvós
Nyugi, viktorka...Soros Úr milliárdos, és megvesz dekára az egész
putriddal együtt, oszt mehetsz a lecsóba TEkkkkkestűl!!!
cs.n.
Nem olvastam végig, gratula mindenkinek, aki igen. Most ezzel akarnak még kb. 4 hónapot kihúzni választásig? Az agyhalottak addigra nem is emlékeznek rá, hogy volt ilyen konzultációs akármi. Miről szólt az előző nemzeti konzultáció, ami szintén oly' fontos volt, az volt mindenidők hűhája fél éve. Egy nemzetikonzultáló fel tudná idézni, mik voltak a kérdések? Guglizni nem ér!
zz
@1magyar: Mire gondolsz konkrétan? Mert ezeket is eltartjuk ám, pedig nem a gyerekeink... szerencsére!
Tavryni őrnagy
@cs.n.: Most is elvileg a Google-on vagyunk. Olyan kérdések voltak amikre normàlis ember csak egyféleképp vàlaszolhat.
Lepényleső
Roppant nagy különbség van kettejük között; amíg Soros a saját pénzével teszi amit tesz,addig
a bán a miénkkel játszadozik,azon hízik?
Eladott Ország
www.youtube.com/watch?v=tMW1eZ7AYfU
"Hát mi lett belőled, mi lett belőled, mi történt veled?
hogy szégyenkezni kell miattad mindenkinek
Az interneten azt írják a babonás emberek
hogy eladtad az ördögnek a lelkedet!"
1magyar
@zz: Igazad van, a milliárdosokat is mi tartjuk el, mert azok nem sokat dolgoznak, vagyis annyit nem amekkora vagyont loptak össze.
De ha a melletted lévő önkormányzati lakásba egy 6 fős néger család kerülne, annak sem örülnél.
qxy
Sorosnak sosem a száját kell nézni, hanem mindig a kezét, mert a "spekuláns az olyan ember, aki tehetségesen lyukat beszél az ember hasába"
Te Gyökér. Ha te igazat mondanál akkor a kezedet sem lehetne látni mert nem volna .Ennyire nem emléxel a saját hazugságodra te abortusz maradék.De most ha Soros meg mondta az meg is teszi. Neked véged.
Az hogy jönnek a migráncsok? Soros leszarja. harcok lesznek? az neki jó. Mert Monte Kukkoli is meg mondta . - Mi kell a háborúhoz? három dolog. Az meg adva van.
Nekem van egy elképzelésem miért van ez a migráncs hadjárat. De olyan hihetetlen hogy akár igaz is lehet
Pálinkás Pál
@human: Fene bánja...csak már tünnének el oda...a kazah bankszámlájával meg legyen majd boldog ott,civilizált helyen úgysem költheti majd el,remélem...
Eladott Ország
Ezt a páratlan tudást és munkabírást vazze még a lépcsőn menve is olvas. Beszarás!
szép új világ
Csak a pontosság kedvéért: Sorost a fidesz-kdnp vonta be a választási hecckampányba.
Jozefina
Nagyon jól tette. Remélhetőeleg ahogy hatalomra juttatta ezt az elvetemült bandát, úgy meg is tudja buktatni. Isten áldása rá!!!
kukac50
Jó lenne ha beszállna Ezt a bandát le kell váltani!
bence
Tudod viktor ?! Mindenki magából indul ki ! Attól , hogy ti loptok , csaltok hazudtok , még nem jelenti azt , hogy mások is ugyanezt teszik ! Arról beszélj miért adtál el bennünket az oroszoknak , kínaiaknak és hová tetted a több százezer milliárdnyi közpénzt , ami minket illetett volna mag ?! Ki adott neked felhatalmazást arra , hogy különböző országoknak milliárdokat adjál iskolákra , kórházakra akkor amikor ezekre a milliárdokra MI vagyunk rászorulva ?! Ukrán nyugdíjasok jönnek át 300 ezres nyugdíjakat felvenni , holott a mijeink még a 100 ezret sem érik el ! Na ezzel foglalkozzál viktor ne a Sorossal !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.