Soros György nyíltan, személyesen is beszállt a választási küzdelembe – jelentette ki Hollik István. A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő arra a ma megjelent háromrészes videósorozatra is reagált, amelyben Soros György üzent Magyarországnak. 

A kormánypárti politikus kifejtette:

kiderült, Soros György hálózata vidéki irodákat tervez nyitni, azaz a vidéki Magyarországon is kampányolni kezdenek azért, hogy elfogadtassák Soros György politikáját és tervét.

Ehhez közösségeket fognak építeni vidéken, és ezen keresztül akarják befolyásolni az érintett városokat és lakóikat. Hozzátette: elmondásuk szerint Pécsett és Debrecenben lesz ilyen iroda, és azt is tudni, hogy a "spekuláns" több százezer dollárt oszt szét ezekben a hetekben a kampányirodák megnyitására.

Egyértelmű, hogy ezzel a lépéssel Soros György célja, hogy növelje birodalmát, a befolyását Magyarországon. Ezért megerősíti a hálózatát, még több helyen, még több embert, még több pénzt vett be – mondta Hollik István.

Emellett Magyarország ellen kampányt is indít, csak azért, mert nem akarunk bevándorló országgá válni, és nem vagyunk hajlandóak elfogadni azt az utópisztikus gondolatot, melyet ő a nyílt társadalom eszmerendszerének nevez. Megjegyezte:

a nemzeti konzultáció után a Soros-birodalom minden szereplője megmozdult hazánk ellen.

Soros György az ügynökszervezetei, az Európai Parlamentben a brüsszeli lobbistái, szövetségesei, alapítványai, és az általa "kitömött" hazai és külföldi médián keresztül támadja Magyarországot.

Kitért arra is: jövő héten Soros brüsszeli emberei ismét meghallgatásra citálják Magyarországot, ahol a Soros által pénzelt szervezetek – a Társaság a Szabadságjogokért, illetve a Helsinki Bizottság – szakértői fognak hazánk ellen vádaskodni. Azt is tudni, hogy az EP-ben készül a Magyarországot elítélő Soros-jelentés is, s a hírek szerint magyarországi ügyvédjeit is magához rendelte, hogy a támadás lépéseit megtervezzék.

A forgatókönyv része, hogy arra akarják ösztönözni az unió vezetőit:

a következő költségvetési tárgyalásokon gyakoroljanak nyomást Magyarországra, a magyar kormányra, míg el nem fogadja a Soros György által támogatott bevándorláspárti politikát.

Ugyanakkor azt ő is tudja, ahhoz, hogy e téren változás legyen, el kell mozdítani az Orbán-kormányt.

Hangsúlyozta:

óriási erők és pénzek mozdulnak meg Magyarország ellen, ezért minden erőre szükség lesz, hogy meg tudják védeni hazánkat, a magyar emberek biztonságát.

Kérdésre kitért arra a most megjelent háromrészes videóra is, amivel szerinte egyértelművé vált, hogy Soros György személyesen is beszállt a választási kampányba.

Teljesen nyilvánvaló, hogy mi a célja, és ezt ki is mondja: meg akarja buktatni a kormányt, mert az a Soros-terv, és a migránsok betelepítésének útjában áll

- közölte a KDNP-s politikus.

Hollik István rámutatott:

ennek érdekében Soros György még hazudni is képes, hiszen azt állítja, hogy ma Magyarországon rosszabb a helyzet, mint a kommunizmus alatt volt.

"Ez felháborító, kikérjük magunknak" – fogalmazott.

Kijelentette: még a legdurvább ellenzéki kritikák sem állítják, hogy Magyarország ne lenne szabad demokratikus jogállam.

Magyarország ma egy olyan ország, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, bárki leírhatja amit gondol, a legnagyobb hírportál ellenzéki, a legnagyobb kereskedelmi csatorna ellenzéki. Miről beszél Soros György?

- tette fel a kérdést.

Forrás: MTI

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Ennyi szart össze hazudni bazdmeg...Jó lenne már végre ha a kdnp önálló pártként indulna a választásokon. Kurvára unom az álszent hülyeségeiket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Nemcsak, hogy Magyarországot, de már a vidéki Magyarországot is megtámadta.
Egyébként olyan országban, ahol 8-ból 1,5 milliós támogatottságú kormány megbuktatására készülnek, az nem is olyan ijesztő. Legalábbis a valós többség ezt nem venné zokon.
bencemacska
"Teljesen nyilvánvaló, hogy mi a célja , és ezt ki is mondja: meg akarja buktatni a kormányt,"

Legalább egy ember van, aki ezt akarja, Hála neki!!!

Remélem te is mondtál egy részleges igazat, és nem idéznek be a rendőrségre az írásomért:

"Magyarország ma egy olyan ország, ahol mindenki elmondhatja a véleményét, bárki leírhatja amit gondol,..."
CsipkeRózsa
Hollik István: " ennek érdekében Soros György még hazudni is képes, hiszen azt állítja, hogy ma Magyarországon rosszabb a helyzet, mint a kommunizmus alatt volt."

Nem hazudik, igaza van!

Hollik: "a legnagyobb kereskedelmi csatorna ellenzéki. "

Azért nem nézhető vidéken, és a legtöbb szolgáltatónál sem adják. És a kormánymédia hány helyen nézhető, többnyire megduplázva, rossz műsorokkal ellátva, félretájékoztató, hazudó híradókkal?

Lehet, hogy Soros egyedül meg tudja dönteni a kormányt, vagy csak mi higgyük el, amit Hollik mond?
Nessy
Hollik hazudj, de rajt ne kapjanak!
Elmondhatja a véleményét, ha engedik pl. az interjút, leírhatja a véleményét, legfeljebb ne jelentkezzen állami céghez munkatársnak!
Bár lenne Soros párt!
Hellcat
Ennyi szart össze hazudni bazdmeg...Jó lenne már végre ha a kdnp önálló pártként indulna a választásokon. Kurvára unom az álszent hülyeségeiket.
bencemacska
Mit gondolt ez a f...sz, meg a gazdaállata, hogy meddig tűri Soros ezt a sok aljas hazugságot, amit rá kentek?
Én csodálom a türelmét, hogy eddig várt!
colibri
Bárcsak igaza lenne és beteljesülne! De, mivel ez a szavahihetetlen álkeresztény Hollik mondja, ezért hiteltelen, rágalom az egész!
Sziszifusz
Soros György teszi (?) azt, amit a jelenlegi ellenzéki pártok nem.
Erre azért lehet szükség, mert a jelenlegi jelenlegi ellenzéki pártok csak, külön-külön működő gittegyletként, hatástalan bénázásra képesek.
bencemacska
Nem kritizálni kellene, hanem egy - két pártnak gyorsan zászlóra tűzni jelszóként!
quadrocopter
Rossz hírem van Hollik: nem csak Soros akarja megbuktatni a mocskos rezsimet vagyunk még páran!
Qqberci
Érzik már, hogy távolodik a húsosfazék... Hajrá, Gyuri Bácsi!...
kokopelli
KDNP?! Ha a Semmilyen Zsóti a parlamentben eltűnik az asztala alatt,mindenki
tudhatja,hogy a főnök nem akart kimenni a klotyóra!Ez a Hollik melyik fideszes
mellet ül ? Megint tele pofával beszélt?
mackoka46
A népnek nem kellenek ezek a jogainkat lábbal taposó sanyargató bűnöző dögök.
Gyuri Géderről
Ez a pöcs párt jajong! Félnek a bukástól, pedig legszívesebben bevezetnék az inkvizíció intézményét, hogy hatalmon maradhassanak a fidesz hátán.
papa.49
kdnp. mi az betegség, mert elég betegen hangzik )))))))))))))
mackoka46
@papa.49: Kurva Dögök Nemzethy 3,14csája.
papa.49
@mackoka46: Ez találó, JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ )))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
1magyar
Vidéken még nehezebb az emberek agyát rábírni, hogy idegeneket vegyenek szomszédjukká és tartsák el őket.
JAJMÁR
Ha Soros meg akarja dönteni, akkor meg is dönti. Na ès?
A kormàny Sorost akarja sorosozni ès ki is talàlta a sorostervet.
Mi nem vilàgos ködönöpè?
csipetke
Remélem,sikerül is neki...Láttam Orbánt a híradóban nyilatkozni,úgy tűnt,most jött rá,hogy visszanyalt a fagyi...Na de aki másnak,(vagy Sorosnak) vermet ás...
csipetke
@papa.49: Simán ki lehet belőle gyógyulni.Olyan,mint a nátha:jön,meg megy...
Borsodi
Már ideje lenne,hogy megbukjon a kormány,és királyunk!
kakaósbögre
naosztakkor mi van?én is meg akarom buktatni.
desiro
A Holl a Lik is be állt a hülyék gyülekezetébe.
Lepényleső
"a legnagyobb hírportál ellenzéki,a legnagyobb kereskedelmi csatorna ellenzéki. Miről beszél
Soros György?" Talán arról,hogy a legnagyobb embertömegen a legkisebb erőszakos banda
uralkodik?
Pálinkás Pál
Hollik tuskó...ha már a hazai ellenzék egy impotens barom,nem érdekel az sem ha kívülről buktatnak meg titeket..
tudode
Lököm, bököm, mindig a győztes párt imádkozósáska TÖLTELÉKEKÉNT nyomuló KDNP-sek!
Mit jelent az, hogy "meg akarja buktatni" bárki a csutit azok után, előtt, hogy NÉGY HÓNAP MÚLVA VÁLASZTÁS???
.
Oh pardon!
Az országnak szörnyűség, de a Fidesz-KDNP számára KIJÁRNA AZ A BÜNTI, hogy csinálják végig ezt az ILLIBERÁLIS IZÉT abból a célból, hogy SAJÁT MAGUKAT buktassák meg a BAROMSÁGAIKKAL, EMBERTELENSÉGEIKKEL úgy, hogy írmagjuk NE MARADJON az Ország Házában, és akkor ugyanolyan fonnyadt lesz Ssemmijen, mint 2006-ban, amikor KIJELZŐN MERÉSZELT "csak" a Kossuth térre összecsődítettekhez szólni.
.
Lássuk csak Semmijent milyen fonnyadt volt:
.
----- Kossuth tériek és a FIDESZ - 2006. október 6.
indavideo.hu/video/Kossuth_teriek_es_a_FIDESZ_-_2006_oktober_6_Kossuth_ter
.
Kár a Hollikért, és a többi megtévesztett FIATAL agymosottért, mert ELŐTTÜK AZ ÉLET, de ez az UTÁNOZÓ MAJOM BILLOG rájuk ég, mert BEFOLYÁSOLHATÓAK, nincs saját véleményük, lelkiismeretük MÉG EZZEL A TISZTELETREMÉLTÓ 87 éves emberrel, senkivel szemben sem!!!
dr. prédikátor
Hol lik hol nem lik!!!Van egy rossz hírem a számodra!!! A magyarok többsége is meg akarja BUKTATNI A CIGUS FECALICUST ÉS KORMÁNYÁT!!!
X-ray
hollik!
Ugye tudod, hogy vélekednek rólad a papok???
kukac50
El kell zavarni ezt a maffia tolvaj kormányt! Bármi áron!
JAJMÁR
Hàt, a bebetonozàs elavult technika, csak arra elég, hogy nehèz szabadulni belőle...

Nem tudom mit akar a Soros, de ha olyan nagyhatalmú vilàgura ès mèg milliàrdos is, mint a fidesz hìreszteli, akkor úgy buktat , hogy vègleg. Minden harag nèlkül.
Söpör, mint a szèl.. . màr èn is fèlnèk a magacsinàlta dèmontòl a hollik meg nemlik helyèben. A szellem elhagyta a palackot.
karma1
@Nessy: Tenyleg, micsoda otlet! Miert ne lehetne Soros part??? Kivancsi lennek, hanyan csatlakoznanak hozza, es akkor az osszes ellenzeki part elmehetne a lecsoba,. viszont meglenne a teljes osszefogas, a demokracia erdekeben, amit Gyuri bacsi toretlenul tamogatott egesz hosszu elete'n keresztul...
karma1
@JAJMÁR: hollik meg az OPNI-t...:o))) (hagyta el...:o))))
JAJMÁR
@karma1: Èszrevehetően nincs a helyèn -:)
advocat
Nem kell izgulni. A Sorosozással alakul a négyötöd! És ez sajnos tényszerű. Ez kell a magyarnak. Zsidó, gazdag, stb. Igaz volt egy rossz befektetése is. Amikor Viktort taníttatta! Néha a zsidó is tévedhet. De ekkorát?
Eladott Ország
Soros György jól teszi, ha ezt a szarházi, tolvaj bandát megbuktatja. Sok sikert hozzá.
namihami
És ez a KDNP-t miért izgatja? Hiszen őket megvédi az Uruk. Féltő gonddal tartja a kezét felettük, mi bajuk eshet.
""Ha az Úr velünk, ki lehet ellenünk?""

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.