Félmilliárd forintnál is többel támogatja az állam a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom belső felújítását.

Több mint félmilliárd forinttal támogatja a kormány a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom belső felújítását – közölte Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár advent első vasárnapján a Rába-parti városban.

Magyarország harmadik legnagyobb barokk templomának felújítására 2010-ben a második Orbán-kormány 100 millió forint támogatást nyújtott, amiből akkor a szentélyt újították fel, 2016-ban pedig nemzetiségi támogatási keretből 50 millió forinttal segítették a karzat felújítását és az orgona fölötti részt díszítő Dorfmeister-freskó restaurálását – emlékeztetett.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára hangsúlyozta: jövőre lesz 270 éve annak, hogy elhelyezték a szentgotthárdi templom alapkövét, az 535 millió forintos újabb kormányzati támogatásból reményei szerint az évfordulóra megújulhat a teljes templombelső.

Soltész Miklós szavai szerint a templom felújítása azért is fontos, mert Szentgotthárdon és környékén él a szlovén nemzetiség jelentős része, a támogatással őket is segítik a hitük gyakorlásában.

"Nekünk az a feladatunk, hogy Közép-Európában a kereszténységet megőrizzük, a keresztény Európán belül pedig az a feladat, hogy a nemzetek a nehézségeiket legyőzzék és széthúzás helyett inkább egymást erősítsék" – mondta az államtitkár.

V. Németh Zsolt (Fidesz) a térség országgyűlési képviselőjeként azt emelte ki, hogy Szentgotthárd az elmúlt években dinamikusan fejlődött, szavai szerint aki erre jár, az láthatja a fejlődést az intézményrendszeren, a város középületein és a megújult belvároson is.

Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló köszönetét fejezte ki a támogatásokért, amelynek szavai szerint minden forintja jól fog hasznosulni, a megújult freskókban, oltárképekben, padokban, a felújított orgonaszekrényben lesznek láthatók, nemcsak a helyi katolikus közösség, de a templomba betérő turisták számára is.

Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere közölte: szeretnék a barokk templom melletti egykori ciszterci kolostor épületét – ahol jelenleg a polgármesteri hivatal működik – megnyitni a látogatók előtt, bemutatva az épület építészeti és kulturális értékeit.

Rimfel Ferenc szentgotthárdi plébános elmondta, hogy tovább folytatják a templom megkezdett rekonstrukciós munkáit, melynek során restaurálják a templomhajó mennyezetén látható híres Dorfmeister-freskót, amely az 1664-es szentgotthárdi csatát örökíti meg.

(MTI)

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
- Romokban a magyar egészségügy! A kórházak kétharmada ... - Blikk
www.blikk.hu/aktualis/belfold/alkalmatlan-gyogyitasra-a-korhazak.../x5d2fdj
2016. febr. 15. - Budapest — Hatalmas botrányt keltett az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat belső vizsgálatának egyik nemrég kiszivárgott jelentése. E szerint a kórházak kétharmadát be kellene zárni, nem csoda, hiszen a várólista hatalmas, az orvosok túlterheltek, és mérhetetlen a pénzhiány.

- Soha nem volt még egyértelműbb, hogy romokban a magyar ...
24.hu/.../soha-nem-volt-meg-egyertelmubb-hogy-romokban-a-magyar-egeszse...
2015. dec. 10. - Tömeges felmondás a Szent Imre kórházban, omladozó falak a Szent János kórházban.

- Inkább ne legyél beteg: romokban az egészségügy - Pénzcentrum
www.penzcentrum.hu/.../inkabb-ne-legyel-beteg-romokban-az-egeszsegugy.10...
Inkább ne legyél beteg: romokban az egészségügy. hvg.hu; 2017. július 12. szerda 09:30. Változatos problémákkal néznek szembe a kórházak. Ez a cikk 90 napnál régebbi. Olvasása csak regisztrált felhasználóink számára lehetséges. A regisztráció ingyenes. Login név: Jelszó: Visszamegyek vagy ...

-Hangyainvázió a kórházban – Ez a világszínvonalú magyar... - Zárójel
zarojel.hu/hangyainvazio-a-korhazban-ez-a-vilagszinvonalu-magyar-egeszsegu...
2017. júl. 2. - Botrányos felvétel: az egyik magyar kórház bejáratánál hangyainvázió fogadja a betegeket. Stadionokra van pénz, az egészségügy ellenben romokban hever.

Van még...sűrű imával nem lehetne kiváltani a közpénz, b+?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Háááát, ha egyszer már semmi másra nem kell.
Az emberek, benn a kórházakban már unatkoznak az egyágyas, legmodernebb felszerelésekkel, tv-vel és egyéb 21.-századi gépparkkal ellátott intézményekben. Mostanra vágynak vissza a 6 ágyas, wc és tusoló nélküli szobákba, csak úgy , nosztalgikus alapon.
Az oktatás már szégyelli a legjobb oktatók elszipkázását a Yale-ről, MIT-ről és a többi, kissé (a mienkhez képest) nívótlan egyetemekről. A PISA felmérések eredményei már a világ többi diákjainak okoznak lelki töréseket, ezért a Fidesz mostanra a diákjaink oktatási szintje visszanyesésén gondolkodik.
Mindezek alapján még kevés is ez az 500 milla (meg ami felett csak átsiklunk), több kellene. Ja és néhány tucat stadion, mert az 500 fős falvak még mindig a libaszaros legelőn, gyepfűtést mellőzve kénytelenek a tizenötödik osztályos rangadóikat lejátszani.
nemfideszes
@Eriksson: "Mindenki saját sorsának kovácsa."... ez így van, csak az a baj, hogy ehhez előbb el kell hagyni orbánisztánt!
Nessy
Természetesen majd ha kész lesz, megnézhetem busás belépti díjért!
quadrocopter
@Eriksson: Viszont fideszes volt már akkor!
quadrocopter
Ha nem közelegne a választás, ott rohadna meg magtárként, ahol eddig is!
Kellenek a szavazatok, mert nagy a fosás, minden haweri közvél.kutatási eredmény ellenére is!
Eladott Ország
@Pálinkás Pál: tegnap 15:05 Vajon melyik? Amelyik visszaoszt. Ezért is menekültek el a szakemberek az építőiparból.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.