Valószínűleg a történelmi ismeretek tárháza az, ami a „nemzeti konzultációk” sorát eredményezhette. Hatalmi pozícióból megtartva. Vásárhelyi Máriát idézve ugyanis: „Néhány héttel Hitler hatalomra jutása után új törvényt fogadtak el a népszavazásról Németországban, amely gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a nép a társadalom életében legfontosabb kérdésekről népszavazást kezdeményezzen. Ehelyett bevezették a népi konzultáció intézményét, amelynek értelmében a kormány saját kezdeményezésére konzultálhatott a néppel bizonyos kérdésekben”. Amikor Szájer kiemeli a nemzeti konzultációkat, mint a Fidesz demokráciaképének jellemzőjét, akkor tehát nem tesz mást, mint azt, hogy külön hangsúlyt helyez a figyelmeztetésre: a Fidesz alapvetően fél a demokráciától, és olyan példaképek nyomdokain halad, mint a bolsevik Szovjetunió és a hitleri Németország. Mely őszinteséghez nyugodtan gratulálhatunk.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Elhagyta a fiúja és megzakkant ez a sunyi háttér-sumák?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Szájer legfeljebb saját magát leplezheti le! =))
peterkelemen
Kommunista és náci kevert diktatúra, amit Orbánék kiépítenek, de csúnya vége lesz arra mérget vehetnek!
quadrocopter
Elhagyta a fiúja és megzakkant ez a sunyi háttér-sumák?
cikicakk55
Semmit nem leplezett le.Minden valamennyire is épeszű ember tudta,hogy színjáték minden amit csinálnak.Én például nem tudtam,hogy Hitler ilyen törvényt alkotott. Soha nem szerettem a háborús dolgokat,így az alaptudásom a háborúk okairól,és annak kimeneteléről,vezéreiről elég hiányosak.Nem vagyok rá büszke,de nem is zavar.A munkám attól még el tudtam végezni,mert nem lettem történelem tanár. Annyi a hátrányom,hogy az ilyen témákkal kapcsolatban nem tudok beszélgetni.Ettől függetlenül 62 évesen is érzem,tudom,hogy amit a FideSS csinál az az állítólagos Kádár diktatúrán is túl mutat. Sokkal durvább,sokkal agresszívebb és sokkal több ember halálát okozzák. Aki akarja úgy is megérti,hogy nem csak a fegyverek által lehet meghalni,sőt amit Orbán csinál az a legkegyetlenebb halál. .Lassú,fájdalmas,évekig tart és egész családok életét teszi tönkre vele.
kereső
Azért az egészen érdekes,hogy Szájer szerint a fidesz= demokráciával,kitagadva mindenki mást ,aki nem fideszes,ill.nem ért velük egyet.Jön a demokrácia szó tartalmi kiüresitése?
GeoCravker
@kereső: Mert Orbán maga nép.Aki meg nem hiszi el, az áruló.
vagy mégis ő inkább a haza árulója? :-)
GeoCravker
@quadrocopter: Hogy mondhatsz ilyet egy velejéig keresztény jófiúról.?
kereső
@GeoCravker: hú,de sokan van,pedig még ez az egy is sok belőle.
tudode
Olyanok EZEK, mint a pletykás vénasszonyok, akik MINDIG KIPÉCÉZNEK MAGUKNAK valakit, nehogy má PARKOLÓPÁLYÁRA KERÜLJENEK ANNÁL, akire egy gondos gazda még a KUTYÁJÁT SEM BÍZNÁ!
.
Szégyenletes MEGÉLHETÉSI POLITIKUSOK, bocs! szekta!
relatív
Több alkalommal - és egymástól függetlenül IS - hangzik el a tiltakozás ( jelesül a magukat baloldalinak feltüntető körökben IS ), miszerint a jelenleg regnálók koholt közéletét nem lehet a fasiszta, nemzeti-szocialista ismert rendszerrel összevetni, de - sajnos - a kialakított gyakorlat mintha arra a gyűlölt rendszerre havazni bizonyos hátrányos mozzanatában.

( ... mert az egyes néprétegeknek kedvező ismert előnyökben a hasonlóság nem ismerhető fel ! ... )

Ha pártfüggetlen nézőpontból értelmezzük a mai magyar közéletet, akkor egyértelműen a hatalom tartásában való érdekeltség, és az ahhoz kapcsolódó egyéni harácsolási lehetőség biztosítására való törekvés az, ami jellemzi a regnáló törekvését, és ennek elérésére mint eszközt - nyilvánvalóan a saját kútfő hiányában - az ismert kliséket használják , sajnos láthatólag sikerrel... IS !

Mivel az eszközök a nép identitásának széleskörű kisajátítására alapul ( hazafiság, szocializáció... stb. ), az ellene való törekvés igen nehezen oldható meg sikeresen, így az ellenzék erős ' handicap ' - pel küszködik...
GeoCravker
@relatív: "miszerint a jelenleg regnálók koholt közéletét nem lehet a fasiszta, nemzeti-szocialista ismert rendszerrel összevetni, "
Dehogynem...
Nem is igazán értem, hogy miért félnek meghúzni a párhuzamokat, amik kiverik az ember szemét.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.