A Magyar Nemzet értesülései szerint eredetileg aznap utalták volna el a Humán Operátor Zrt-nél a diákok bérét, amelyik nap Czeglédy Csabát letartóztatták, a számlákat pedig zárolták. Czeglédy azonban pá nappal hamarabb utalt.

Eredetileg június 13-án utalta volna el több ezer diáknak a bérét a Humán Operátor Zrt., de ugyanaznap indult el ellenük a nyomozás költségvetési csalás és egyéb bűncselekmények miatt, és aznap vették őrizetbe a céget vezető Czeglédy Csaba szombathelyi szocialista képviselőt, az MSZP ügyvédjét. 

A Magyar Nemzet cikke szerint azonban a diákok többsége azonban kapott mégis fizetést, mert Czeglédy június 9-én elindította az utalásokat azért, mert pár napra külföldre utazott, ahonnan 12-én este jött meg. 

Magyar Nemzet: aznap utalták volna a pénzt, amikor elindultak a házkutatások a Czeglédy-ügyben

Czeglédy Csaba október 13-án a Szegedi Járásbíróságon

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A lapnak az eredeti 13-ai utalás és a korábbi, 9-ei tényleges utalás tényét megerősítette Czeglédy ügyvédje. 

Ha ezt akkor, június 9-én nem teszi meg, akkor mintegy négyezer diákmunkás nem kapta volna meg a bérét a cégtől. Mivel június 13-án már kora reggel megkezdődtek a házkutatások a Humán Operátor Zrt. telephelyein, irodáiban, Czeglédy Csabát pedig őrizetbe vették a nap folyamán, nem tudott volna intézkedni az utalásokról

- mondta el a lapnak Hankó Faragó Miklós.

Az ügyvéd szerint a korábban indított utalás miatt csak mintegy 10-30 ember lehet az, aki nem kapta meg a fizetését (a NAV ugyanis zárolta a számlákat szinte azonnal).

A kormány, bár a nyomozás még most is zajlik, már országgyűlési határozatban hirdette ki a tettest, Czeglédyt, és arról is írtak, hogy 1000 embert – diákokat és nyugdíjasokat – kell megsegíteni a Humán Operátor Zrt. ügye miatt. 

A Magyar Nemzet cikke szerint jelenleg 11 főről tudni, akik a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségéhez (DiákÉsz) fordultak jogi segítségért.

"A DiákÉsz elnöke, Fiák István legutóbb azt nyilatkozta: azért beszélhetnek 11 károsultról a Humán Operátornál (HO), mert az ügy elején még csak ennyien kérték a DiákÉSZ segítségét. Fiák szerint ötezer diákot foglalkoztattak az iskolaszövetkezetekben, míg a munkaerő-kölcsönzőben tízezren dolgoztak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal zárolásai idején, azaz idén tavasszal. Ő maga például – egy zárt Facebook-csoport számát ismertetve – minimum nyolcszáznál több károsultról tud, szám szerint 882-ről" – olvasható a cikkben. 

A Magyar Nemzet megkereste Fiák Istvánt, hogy van-e ennél pontosabb létszám, ami rendelkezésre áll, de nem válaszolt a megkeresésre.

Czeglédy Csaba ügyében – aki ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt indult büntetőeljárás, jelenleg előzetes letartóztatásban van – Gyurcsány Ferenc feleségét is kihallgatták. Ez azért történt, mert az általa vezetett Altus Portfólió Kft. 2016-ban és 2017-ben háromszor nyújtott rövid lejáratú kölcsönt a Humán Operátornak, összesen 160 millió forint értékben. 

Magyar Nemzet: aznap utalták volna a pénzt, amikor elindultak a házkutatások a Czeglédy-ügyben

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Dobrev Klára szerint amúgy a kihallgatása egészen más célt szolgálhatott, erről a Magyar Nemzetnek a következőt mondta: 

A nyomozás szempontjából semmilyen jelentősége nem volt a kihallgatásomnak. Él bennem a gyanú, hogy az eljárásnak egyetlen célja volt: fényképek készülhessenek arról, hogy Gyurcsány Ferenc felesége kihallgatásra megy egy büntetőügyben a NAV-hoz (...)

Szerintem nem véletlenül ellene zajlik ez az eljárás, hiszen ő volt talán a leghangosabb, legtöbbet szereplő ügyvéd, aki a szombathelyi Fidesz, a Lázár János vagy az Orbán Viktor elleni perekben aktívan részt vett.

(Címlapi kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
orbán csahosai orcátlanul és büntetlenül hazudnak a magyarok pofájába!!! Lényeg, hogy bilincsben mutogassanak MSZP-és embereket és persze ez ügybe Dobrev Klárát is igyekeznek besározni!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@cikicakk55: Ne is mondd.,, Ez annyira szomoru,... (Epp most megy itt a TV-ben egy egyoras musor arrol, hogy Parkinson - koros felnotteknek hogy probaljak megkonnyiteni az eletuket. Egy 29 eves designer holgynek rajzolnia kellene, de nem tud, es ket Microsoft mernok csinalt egy olyan gepet, ami segit a ceruzat vezetni, konnyen kezelheto... Hat nem egyszeru dolog...
Es a vallalkozas... Tuti, hogy valami "jobaratnak" koszonheto az ilyen "vizsgalat", es valoszinu nem is tartottak a ferjedet "nagy hal"-nak, csak nekik minden nevtelen bejelentes utan el kell jarniuk...
Sok aljas tortenet szol az APEH-rol es a NAV-rol, peldaul volt egy olyan szabaly is, ami ugy osztonozte az APEH dolgozoit, hogy minden felfedett adohatralekert a hatralek osszegenek 10 %-at az adoellenor megkapta. Ha tehat Ti tartoztatok mondjuk 200 ezer forint adoval, es ezt nem fizettetek be hataridore, akkor ebbol 20 ezer forintot megkapott az ugyintezo, mikozben Teged megbuntettek plusz 50 ezer forintra, vagyis Neked be kellett fizetned 250 ezer forintot, amibol 200 volt az adohatralekod, es az 50 ezres bubntetesbol 20 ezret megkapott az ugyintezo, 30-at meg zsebrevagott a semmiert az APEH. Nem csoda, hogy a legfirnyakosabb palit tette oda orban, de Simics is csak egy evig birta azt a szennyet.
A malacfeju tallainak meg minden mindegy, mert gondolkodnia ugysem kell, megkapja a parancsot, orbantol, es a kiszemelt embereket hazavagja. AKi egy kicsit is ellene szol a rezsimjenek, az mar megy is a lecsoba.
cikicakk55
Így van.Teljesen mindegy,mi a nevük a végrehajtás ugyan az a szennyes munka.Természetes,hogy a kishalakat kell elkapni és rajtuk példát statuálni. Nálunk is kiderült ki illetve mi volt a két éven belül 2 ellenőrzésnek. Volt egy cég,amelyik több mint 2 millióval tartozott Pistának.Pista viszont mivel neki nem voltak munkásai,kifizette az általa felfogadott emberek munkabérét,mert nem az a típus volt,aki azt mondja,hogy " Srácok! Engem sem fizettek ki,Várjatok addig még megkapom a lóvét" Így aztán volt,hogy nálunk jelentkeztek kenyérgondok,mert Ő kifizette azt amivel neki lógtak,sőt az adót is arra,amit meg sem kapott( de lehet,hogy az áfát.Nem voltam otthon a könyvelői munkában,de a vállalkozását sem nagyon ismertem.Nekem elég volt a saját munkám és a gyerekek.Lényeg,hogy ez a cég,hol ennyivel,hol annyival,de állandóan lógtak Pistának.Vége persze az lett,hogy csődöt jelentettek be maguk ellen,így benn ragadt náluk több mint 1 millió forintja a páromnak.Ezek a szemetek azonban új névvel a csődeljárás után új névvel új céget alapítottak,csak ott a testvér lett a tulajdonos.Mikor ezt Pista megtudta,el ment hozzájuk és számon kérte a tartozást.Természetesen mindent tagadtak.Legalább is mint új cég,semmi közük a régi tartozásához. Na utána kaptuk nem sokkal az első APEH ellenőrzést,majd nem sokkal azután,hogy az első nem talált semmit be jött a második is. nem hiszem el,hogy az akkori állapotok nem idézték elő a párom állapotromlását. Akkor már tudtuk,hogy parkinsonos,de még tudott autót vezetni és agyilag is toppon volt.agyilag az adatok és ilyenekkel most sincs gond.Tudod az a legszemétebb dolog,hogy az a cég azóta már 3 x csődöt jelentett maga ellen és már 4. cég működik ugyan azokkal az emberekkel.Egy alvállalkozó öngyilkos is lett,igaz neki több millióval tartoztak. Nekünk sem fájna a fejünk,ha nem lennének a kiskapuk,amin ezek az erkölcstelen alakok kibújnak újra és újra,mert akkor a 15 éves vállalkozásában felgyűlt tartozások kitennének a kamatokkal együtt pár milliót.Na...
magyarbakancs
@durbincs: nincs mit legközelebb is még cifrábbat te gané
szaboria1
Tállais NAV egyre jobban bedöl a saját csapdájába.
MAI HÍR A KURIA ELRENDELTE GYŐZIÉK LEFOGLALT TÁRGYAINAK VISSZA ADÁSÁT. A NAV NEM TISZTESSÉGESEN VIZSGÁLTA KI A KÜLFÖLDI ÜGYET.
kukac50
Ez a Fidesz taktikája,hogy tovább tudjon uralkodni! Aljasság!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.