Egy hétfő este kiadott közleményben a Fidesz bocsánatot kért a Magyar Helsinki Bizottság megrágalmazásáért. A kormánypárt az egyik 2015-ös közleménye miatt indított pert bukta el, amely azt állította, hogy a civil szervezet a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendelését teljesíti, és meghamisítja a 2014-es menekültügyi statisztikákat. Egyik állítás sem felelt meg a valóságnak, a bíróság egymillió forint megfizetésére kötelezte a pártot, és eltiltotta a jövőbeli jogsértésektől. „A véleménynyilvánítás szabadsága csak a bírálat, jellemzés, nézet és kritika szabadságát foglalja magában, de az alkotmányos védelem nem vonatkozhat a tények meghamisításra”

Forrás: 168ora.hu
Feltöltő: Equus
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Mikor a Fidesz bocsánatot kér

A klasszikus vicc elbújhat mellette

Mint tudjuk a tekintetes bíróság bocsánatkérésre kötelezte a Fideszt. Nem kis késsel, de megtették:

„2015. május 22. napján az MTI Országos Sajtószolgálata útján megjelent közleményében a Fidesz a következőket tette közzé: "A nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani. Hazugságaikkal szemben a tény az, hogy 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, tehát megélhetési bevándorló volt. Idén májusig a menedékkérők 17,3 százaléka érkezett háborús övezetből, vagyis az illegális határátlépők nagy többsége nem politikai menekült. Felszólítjuk a Helsinki Bizottságot, hogy fejezze be a hazudozást és legalább egy ilyen fontos és súlyos kérdésben ne a zsebeik Soros György pénzével való kitömésével legyenek elfoglalva!" A Fővárosi Törvényszék 65.P.22.573/2015/12. számú ítélete megállapította, hogy az alperes (Fidesz) megsértette a felperes (Helsinki Bizottság) jóhírneve védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a fenti közleményében valótlanul állította, hogy a felperes szervezet nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesíti tevékenysége során, és fekete-fehér adatokat is próbál meghamisítani, továbbá, hogy a hazánkba érkező menedékkérők számával, összetételével kapcsolatos adatokat is hamisított 2014. évre vonatkozóan, ezért az alperes sajnálkozását fejezi ki.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ”

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.