Veszélybe kerülhet a kistelepülések élelmiszer-ellátó rendszere, amennyiben nem születnek a hazai kis- és közepes vállalkozásokat segítő intézkedések a kereskedelem napi fogyasztási cikkeket forgalmazó területén.

A tavaly elszenvedett többezres boltszámcsökkenés, a folyamatos piaci koncentráció a költségvetésnek is egyre nagyobb hátrányt jelent – mondta a Magyar Időknek a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Nagy bajba kerülhetnek a falusi kisboltok

Neubauer Katalin jelezte, emiatt több konkrét javaslattal fordultak a kormányhoz.

A vásárlási szokások markánsan átalakultak, amit a piacnak megfelelő tempóban követnie kell. Hátrányban vannak viszont a kevésbé tőkeerős kisvállalkozások, amelyek közül tavaly ­4600-an szüntették be a működésüket. Folyamatosan koncentrálódik a piac, míg különösen vidéken a helyi boltok árbevétele csökken, kiadásaik pedig nőnek

– mondta a főtitkár.

(Magyar Idők)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A ,,kisboltok,, 5 év alatt az eredeti létszám alig 1/4 csökkent vajon miért, mert NINCS PÉNZE AZ EMBEREKNEK, és a kisbolt nem tudja felvenni a versenyt se árban, se választékban a multikkal !!!
Az hogy kiverték a kezükből a cigi árusítást volt az utolsó döfés !!!
A környéken volt 3 kisbolt, ma egy vegetál nagy nehezen, általában 1/2 év a nyitva tartásuk, aztán becsukják, később más újra próbálkozik, és ő is erre a sorsra jut ...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
A ,,kisboltok,, 5 év alatt az eredeti létszám alig 1/4 csökkent vajon miért, mert NINCS PÉNZE AZ EMBEREKNEK, és a kisbolt nem tudja felvenni a versenyt se árban, se választékban a multikkal !!!
Az hogy kiverték a kezükből a cigi árusítást volt az utolsó döfés !!!
A környéken volt 3 kisbolt, ma egy vegetál nagy nehezen, általában 1/2 év a nyitva tartásuk, aztán becsukják, később más újra próbálkozik, és ő is erre a sorsra jut ...
Zeta
@papa.49: 600 lelkes kisfalubam élek.
Általaban ezekben a falvakban , ezek a boltok a falu valamelyik prominens személyiségé! A kocsmával együtt. A cigi beköltözött a kocsmába.
Korábban volt aki új bolt nyitásával próbálkozott , hamar beadták a kulcsot.
Az árak a falusiak jövedelméhez képest nagyon magasak, legalább 1/3 al a közeli kisvároshoz képest. A lakók, busszal vagy a szomszéd kocsijának béŕbe fogadásával segítenek az árak merséklésén. Viszont aki be jár vásárolni az nem kaphat hitelt!
Közmunkán kivül más lehetőség nincs. Ha felveszik vmelyik kisvárosi gyárba, a busz költséget az első hónap végéig csak "baráti" kölcsönböl tudja állni. A városi kisboltok rajzát nem látom, de gondolom azok is a multik árai miatt mennek tönkre. A falusiak sokesetben a saját áraik miatt. A közmunkabérből két áfát nem tudnak fizetni!
lusta
A másik koporsószög az on-line kassza. A kis falusi boltokban a kockás füzet volt a menő.
magyarbakancs
@lusta: Kockás füzetben annyit írtak tartozást amennyit akartak.
Ahol élek volt úgy ,hogy három bolt volt minden hova tartoztak és senki nem adta meg sehova a tartozást.
tönkre is ment mindegyik.
ittott
igen ez egy emberbarát kormány. mindent az emberekért tesz. a JÓ emberekért. no de ki a jó?
egyébként eszetlen társaság.
Eladott Ország
Mióta tudjuk, hogy a reformok működnek, az ország jobban teljesít és a magyar gazdaság
gyakorlatilag az egész Európai Unió (amelynek még tagjai vagyunk) teljesítményénél jobban
szárnyal, esetleg annyit tudunk ehhez hozzátenni: az utasítások ellenére a KSH-nál nem sikerült jól manipulálni a számokat. Pedig nyílt titok, hogy már a létminimum sem téma, tehát
következésképpen létminimum alatt sem élhetnek emberek. Ide vezetett a Fidesz-kormány által teremtett jogi, üzleti környezet, és az a mindent felülíró elv, amely a haverok, csókosok kezére játszott mindent, ami mozdítható volt. Beleértve a földeket, jól működő gazdaságokat. Az EU-támogatások hatékony felhasználása helyett tovább mélyítették a szakadékot, ami már évekkel ezelőtt is betemethetetlennek látszott. A rezsicsökkentés, a propaganda és nemzeti konzultációnak hazudott agymosás nem mentette meg a vidéket. Minden hazugság ellenére vidéken nincs fizetőképes kereslet az egyre romló szolgáltatásokra. A beígért egymillió munkahelyből stadionok lettek és térkövezett főterek a szociális katasztrófa árnyékában. Még cifrázhatnám, de nincs miért. A helyzet így is, úgy is aggasztó. És nekem ne jöjjön senki azzal, hogy vidéken a lakosság megtermeli magának a rotációs kapát, a húst, tojást, zöldséget és tusfürdőt, tehát minden rendben van. Egyáltalán nincs rendben.
eszegfu
Valóban a nagy üzletek tönkretehetik a kisboltokat. Viszont a másik oldala, hogy akármilyen drága is a kisbolt, a szegényebb réteg mégis itt vásárol, és -- ahogy többen is irták -- beirják a kockás füzetbe. Ha megérkezik a családi pótlék, nyugdij, stb., akkor mennek fizetni... szinte az összes pénzüket otthagyják...a kosarukban lévő árut már ujra nem képesek kifizetni. Ha van elég tőkéje a boltosnak csupán csak 1 hónapra, akkor biztos, hogy nem megy tönkre, még gyarapodik is. Legalábbis a mi településünkön ezt látom.
Levendula
@Zeta: Vajon ezt tudják a parlamentben ücsörgők?
Először azt akartam írni, hogy bizonyára nem tudják.
Szerintem mégis tudják.
De nem érdekli őket...
Zeta
@Levendula: tudják, szerintem legalább is. A polgi személyes barátja a térségi képviselőnek. De mindkettő érdeke , hogy szegények legyenek, tanulatlanok, félrevezethetőek. Néha, mikor az utcát felénk rendezik szoktam velük beszélni. Úgylátják, tudják ezek az emberek azok , akik adják nekik a munkát. Ezek nélkül nem is tudják mi lenne veük.
papa.49
@Zeta: Én egy kisvárosban élelek, kb. 10 ezer fős település, van Reál, van Lindl, van Spár és van kb. 3 kisbolt ... Na most a kisboltban mi is csak kenyeret, kiflit vásárolunk, mást nem igen, a többit a Ligl ben vesszük meg, miért mert nagyobb a választék, és olcsóbb is, pl. a sóskifli a Ligl ben nincs, a boltban van igaz majd kétszer annyiba kerül, én pedig imádom a sóskiflit !!!
Zeta
@eszegfu: hasonló a helyzet , mint nálunk. Tőkéje biztos van a polginak. Tehát gyarapodik is. Nálunk rendesen.
terlasz
@papa.49: Ezt most nem nagyon értem. Hogy kerülhet kétszer annyiba az, ami máshol nincs? Mihez képest?
papa.49
@terlasz: Ezt úgy értsd hogy a kifli a kisboltban 34 Ft. a sima is meg a sós is a Lidlben meg 18 Ft a kifli, de ott nincs is sóskifli ...
Desischado
Ha lenne az embereknek rendes jövedelmük, nem lenne gond. A közmunkás éhbérrel nem lehet mit kezdeni. Az éhenhaláshoz sok, a megélhetéshez nulla!
peterkelemen
Persze, hogy növekednek a terheik a kisboltoknak is hisz egy aljas, tolvaj, korrupt geci kormányt tart a nép a hatalomban. Ne csodálkozzanak! A magyarok fizetik a legtöbb és legmagasabb adókat egész Európában.
terlasz
@papa.49: Köszi értem, de lehet, hogy a kisbolt tejes kiflit árul. Aztán meg a multi megteheti, hogy jól beetet a kínálatuk 1 százalékéval és közben nem veszed észre azt, amikor jó drágán veszel valamit. A kisboltos sem akar lerabolni téged csak az árubeszerzésnél nincs alkupozícióban, mint a multi, aki kamionszámra veszi az árut közvetlenül a gyártótól.
Tudom ez téged nem vigasztal csak a hátterét magyarázom. Egyébként, van olyan is,hogy a multinál drágább bizonyos árucikk, mint a kicsiknél, de ez általánosságban nem mondható el.
division
@eszegfu: Az a baj hogy akik egymás mellett nyitnak kisboltokat elég szegényes fantáziával bírnak, mivel ahol van legalább két nagyobb bevásárlóközpont meg vagy 2 kisbolt csak a nem normális nyit egy harmadikat is. Ki van veszve a kreativitás úgy látszik a vállalkozók zöméből, és utána mindezért a kormány lesz a hibás:-))
eszegfu
@division: Nálunk ugyan nincs egyetlen bevásárló központ sem, sőt munkalehetőség sincs. Lehet, hogy "fantázia nélküliek", mert rányitnak a már meglévő boltokra, de én azt tapasztalom, hogy "az enni mindig kell" érv alapján csinálják. Továbbá az uj boltok kedvezményes fizetési határidőket kapnak a szállitóktól, tehát nem kell hozzá egy egész vagyon az induláshoz. Nálunk egy vállalkozó "vendégmunkások" szállásolásából élt és pl. ő nyitott rá az egyetlen boltra, ő birta anyagilag (mert máshonnan is jött a pénz), a másik bolt viszont alig 1 év alatt bezárt. De az is tény, hogy minél kisebb a település, annál rosszabbul megy a kisboltnak, mert kicsi az "eltartott" emberek száma. Azt nem állitom, hogy "mindezért a kormány a hibás", de azért a szakképesitést igénylő munkakörben (mégha nincs is meg az embernek, de ebben dolgozik)a mindenkori garantált bérminimumot + járulékait mégis csak nekik "köszönhetjük"... Gondold el, hogy 2010-ben a garantált bér 89.500, 2017-ben meg 161 eFt. Ha még hozzáveszem, hogy "alanyi jogon" adójóváirás nincs (pl. családi kedvezmény egy középkoru m.vállalónak már nem jár gyermekei kora miatt), egysávos SZJA van, tehát a 7 év alatti közel 2x-sére nőtt bérek nem nőttek nettóban a közel 2x-sére!
reseva
Mi az hogy tönkremennek? Évek óta mást se hallok, mint hogy a kkv-at támogatjuk. Mi lenne, ha nem támogatnák?
Rockxy
Az összefogás azt jelentené, ha volna ilyen, de nincs, hogy a tehetős magyarok a kisboltokban vásárolnának, nem a multiknál, vagy nemcsak a multiknál.
De amíg az összefogást az utcára vonulósdit jelenti, addig a sötétség fog uralkodni és marad minden a régiben. (hagyományőrzés az élet megrontója, a haladás kerékkötője)
Ludmilla
a kisboltok drágák.Helyben egy kiló cukor 300 fölött,a közeli városban 200 alatt..Választék nincs,a meglévő drága..Nekem közelebb van a városi szupermarket,mint a kisbolt,amellett mindent meg tudok venni,amit szeretnék,jóval olcsóbban...nem szeretnék visszatérni a kisboltba,ahol csak pult alól lehet hozzájutni az olcsóbb portékához...
Macskanő
@division: 12:17" Ki van veszve a kreativitás úgy látszik a vállalkozók zöméből, és utána mindezért a kormány lesz a hibás:-))"

Pedig a kormány megmondta, Soros tehet róla..:)))
kukac50
A kisvállalkozásokat nem segíti a kormány csak a multikat. Szeretünk menni a sarki kisboltba jobban mint a nagy helyekre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.