A Demokratikus Koalíció (DK) kizár mindenfajta, így a választási együttműködést is a Jobbikkal – jelentette ki a DK szóvivője csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Gréczy Zsolt közölte: (...)

Forrás: debmedia.hu
Feltöltő: KTL
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A DK elnöke ugyanazt folytatja, amit a 2014-es választás előtt megkezdett, amikor olyan állításokkal traktálta az embereket, hogy akár kétharmaddal is nyerhetnek. Nem tanult semmit a megsemmisítő erejű vereségből, ami semmi ahhoz képest, ami 2018-ban vár az Orbánnal kollaboráló álellenzéki pártokra. Akár összefognak, akár nem. Gyurcsány és pártja a demokratikus Magyarország legnagyobb árulója, mert ők tudták azt, hogy a Fidesz megpuccsolta a Magyar Köztársaságot, államcsínyt követett el. Azt hirdették, hogy bojkottálni kell a rendszert, nem szabad kollaborálni, nem szabad őket legitimálni, aztán az éves állami pártfinanszírozásért megtették. Ugyanúgy eladták magukat, mint a többiek. Azok mentségére szóljon, hogy nem is ígértek mást, csak mi lényegük, mert még azt sem tudják, mi történt, s mi a különbség a rendszeren belül és kívül lenni. Úgy tartoznak Orbánhoz, mint a fényhez az árnyék. Most inkább semmit nem mondanék a diktatúra közepén ahhoz a bevonuláshoz, ami a DK kongresszusán történt. Ez a párt nem kemény munkára készül, hanem kollaborációra, a diktatúra pénzén való életre, a képmutató semmittevésre. Az elnökük nem szolga, hanem császár. A szemétdombon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.