Valójában nem túl sok minden szól az ellen, hogy a Jobbik elleni eljárás egy nagyon is kiszámított taktikai húzás. Ha a Jobbik látszólag meggyengül, akkor a szavazói jobbára a Fideszt erősítik, és visszasepri magához a szélsőségekre szavazókat. Ha mártírrá válik, akkor a baloldalról kap olyan támogatást, amit egyébként soha nem kapott volna meg. Szintén kaszálva a szavazatok között. Miközben nem igazán van jele annak, hogy a Fidesszel rokon ideológiával éles szakításban lenne. Innen nézve az esetet valójában egy mesteri kommunikációs húzást látunk. Amely mellett jól látható, például a soros disznó internetre pakolásának esetében is, hogy a mindennapi politika kommunikációját igyekeznek az elaprózott közbeszéd szintjén tartani. Ha tetszik, a kocsma-kommunikáció, a bulvár szintjén. Ami elviszi a show-t a kormányzati korrupció, a köznapi antiszemitizmus, a gazdaság valós állapotának „kitárgyalása” elől. Amely eldönthetné a választást, illetve lehetőséget adna az alternatív...

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
picike1
katasztrófa ott kezddik a jelenről irjál ,addig élni is jó lenne én azt mondom
GeoCravker
@picike1: nem állítom, hogy értem, hogy mit is szerettél volna mondani. De hátha lesz helyes megfejtő...
picike1
@GeoCravker: semmit ugrott a lap ezt a nyugdijhoz akartam tenni bocs
karma1
Csak azt a modszert alkalmazzak most is, ami a gazdasagban mar bevalt: kineznek maguknak egy sikeres vallalkozast, uzemet, mindenfele modon ellehetetlenitik oket, es amikor mar teljesen elertektelenedett a dolog - vallalkozas, gyar, vagy csak egy kipecezett villa, kastely -, akkor azt szer'-hugye' megveszik, allamositjak, de inkabb sajat zsebbe, sajat oligarchahoz vandoroltatjak a ceget.
Most ugyanez tortenik itt is, olyan lehetetlen helyzetbe hozzak a Jobbikot, hogyha ok a hatalomra akarnak kerulni, akkor most mas modjuk nem lesz, csak ures zsebbel, kiszolgaltatva besetalni a koalicioba, ahol pont olyan megturt csapat lesznek, mint a kdnp.
Csak persze a csuti nyomoronc mar nagyon elvesztette a felelemerzetet es a teljes onkontrolljat: nem szamolt elegge azzal, hogy Simics fia Jobbikos, es hogy eppen ezert Simics eleg rossz szemmel fogja nezni azt, hogy Vonaek lefekszenek a hatalomert orbannak.
A masik ut pedig az lenne - amiben szinten orban szamolta el magat - hogy a Jobbik sokkal nepszerubb, mint amit a fidesz-hu statisztikai intezetek mernek, es pillanatok alatt osszejon a buntetesre szant penz, - akkor viszont orban sokkal nagyobb bajban van, mint azt el tudta volna kepzelni.
Szoval, a valasztasig hatralevo 5 honap igen sok meglepetest tartogat...:o)) Remelem, egyiket sem eli tul orban uralma...
GeoCravker
@picike1: O.K. semmi gond, csak valahogy nem tudtam értelmezni :-)
GeoCravker
@karma1: Orbán jó ideje azon fáradozik, hogy a széljobbal kikapartassa a gesztenyét. Besétálva abba a csapdába, amibe az önhitt idióták gyakran. Abba, hogy azt hiszi: úgy tudja kikapartatni a hatalmat, hogy majd utána. félreállítja a császárcsinálókat.
Hindenburg időben meghalt, de a történelemben a pretoriánusok óta (akik simán Néró ellen fordultak anno) senkinek sem sikerült ez a mutatvány. Vagy leszámoltak vele, vagy beállt a szélsőségesekhez.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.