Két operatív program teremtett milliárdos kereteket az állam és az önkormányzatok informatikai beszerzéseihez. Újabb, a magyar kormányköröket érintő, amerikai vonatkozású korrupciós ügy van kibontakozóban: a főszereplő a Microsoft, illetve néhány kormányközeli vállalkozó. A szoftverlicenc az új LED-lámpa: akik kevés munkával sokat akartak keresni kormányközelben, azoknak az utóbbi években az informatika egyik speciális ágazatában volt érdemes pozíciót foglalniuk. Az elsőként a 24.hu által megszellőztetett szövevényes ügyben a Népszava információi szerint az FBI kezdett nyomozni, és a szálak a magyar kormány legfelső köréig vezetnek. Itthoni fejlemény, hogy a Microsoft a napokban etikai okokra hivatkozva felmondta a magyar kormányzat számára szoftverlicenceket továbbforgalmazó, legnagyobb itteni partnerei többségének az értékesítési engedélyét. Úgy tudjuk, a vállalat és a kormány között elmérgesedő vita vezethetett oda, hogy a vezetését nemrégiben lecserélő Microsoft megtette ezt...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Milyen érdekes hogy pont a qrbán veje utazott LED lámpákban...és már nem az első korrupciós botrány amire az amcsik hívják fel a figyelmet.
peterkelemen
Orbán nem véletlenül Európa egyik legkorruptabb aljadéka.
Hellcat
Milyen érdekes hogy pont a qrbán veje utazott LED lámpákban...és már nem az első korrupciós botrány amire az amcsik hívják fel a figyelmet.
quadrocopter
"Nem tűröm a korrupciót!" Rebegte könnyes csipás szemekkel a Geci!
Úgy tűnik a jenkik sem tűrik!
papa.49
@quadrocopter: A mondat másik felét nem tetted hozzá ,,ha nem én csinálom,, mondá a csutigeci !!!
csipetke
Anyám!Ha már az FBI is ezek után nyomoz,akkor valami nagy bammeg van ott fönt.De szeretném látni ennek a nyomozásnak a végét!Ahogy bilincsben viszik el a nagyfejűeket...Isten bizony szebb lesz,mint Brezsnyev temetése...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.