Nagy Bandó András volt Rónai Egon vendég az Egyenes Beszédben, de a humorista olyan kijelentéseket tett az ATV műsorában, amitől mindenki elhatárolódott, írja a 444. Múltkor Kecskeméten voltam, tiszta véletlenül hallottam egy kórházi dolgozótól – és most olyat mondok, amiről, valószínűleg azt mondjátok, hogy abszurd -, hogy oda viszik Orbán feleségét mindig, amikor összeveri. A kecskeméti kórházban rakják rendbe – mondta Nagy Bandó, mire a műsorvezető visszaszólt, hogy ez egy régi mendemonda. A humorista egy költői kérdéssel zárta le az interjú ezen szakaszát: nem magyar mondás az is, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél? A beszélgetés idő közben lekerült az ATV honlapjáról, a 444-hez eljuttatott közleményükben pedig azt írták, hogy ez a csatorna saját döntése volt. Az ATV mindig és minden helyzetben tiszteletben tartja mások személyiségi jogait. Nagy Bandó András tényállításai súlyosan sértették egy politikus magánéletét és személyiségi jogait, ezért nem...

Forrás: 24.hu
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

137 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fergeteg
Menj a tetves kurva anyádba te rohadék Bandó
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Orbán és bűnbandája. Naná, hogy igaz. Hülye Rónai egy picit gondolkozzon már el: logikus, hogy senki nem meri azt mondani ott, hogy igen ez így van. Egyébként is ismerjük már ezt a bűnbandát a Vakkomondoros esetét és Kósa nőgyűlölő nyilatkozatait.
peterkelemen
Orbán nyúzza és irtja a magyar népet egy asszonyverés nála eleve hagyomány.
Hellcat
Üdv az illibsi demokráciában ahol a cigánykirály veri a feleségét...semmi meglepő, volt már vakkomondor miegymás.
karma1
Ronai Egon megprobal lojalis lenni a munkaadojahoz, de Nagy Bando nem szokott a levegobe beszelni, a mende-monda pedig nem sert szemelyisegi jogokat, mert azt az illetot be lehet perelni, aki ilyet allit.
Nagy Bandot nagyon szeretem, de lehet, hogy most messzire ment? (Illetve lehet, hogy rosszul valasztotta meg a forumot, amin ezt elmondta)
kukac50
Biztosan megkérdezte Orbán felesége,hogy Viktorkám nem veszed észre,hogy a Sorosozás,meg a migránsozás miatt már hülyének néznek az emberek?
Aláírta Orbán, de Magyarországon nem vezetik be az Isztambuli egyezményt,mert Orbánéknál szokás az asszonyverés!
tudode
A világhálóra ami felkerül, hiába törlik az eredeti helyéről, megtalálható u.m.
.
---- ATV - Nagy Bandó András (Egyenes Beszéd - 2017.12.19.)
www.youtube.com/watch?v=3zPiwdrPSeY
.
Ha van valóságtartalma ennek a videónak, ha nincs az bizonyos, hogy a CSALÁDJÁT "is" befolyásolja a sajátságos világlátása:
.
www.youtube.com/watch?v=dITdXtifu2s.
.
Sőt ami az EU-ban a választók KÉPVISELETÉT illeti sem fényeSS, ott sem bírnak vele:, feltűnési viszketegsége, v hatalmának fitogtatása, v egyéb miatt, VESZTÜNKRE
.
www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TA&reference=P8-TA-2017-0216&format=XML&language=HU.
.
Lehetséges, azt SEM TUDJA ennyi zűrzavar keltése után HOL A FEJE!.
.
A családja TÖNKRETÉTELE "magánügye", de az ORSZÁG, és az EU-ban való spionkodása miatt FELELNIE KELL előbb, v utóbb!!!
karma1
@Horizont: Dragam, orban mellol csak kihalni lehet - Aniko asszony csak akkor uszna meg a vereseket...orban ego'ja azt nem viselne el, hogy egy no otthagyja, 5 gyerek utan. Na meg hat o egy allam vezetoje, ugyebar...:o))))

(Most megyek hajcsizni, legyen szep delutanod!..:o))
F_Viktor
Várom az igazságot, várom, hogy NBA-t beperelje orbán.
Egy ilyen vádaskodást én sem tűrnék el, pedig nem vagyok közéleti szereplő... Ja, én nem verem a páromat...!
karma1
@GeoCravker: Mar nem erheto el... Termeszetesen,... Mondjuk nem vartam egyebet...
pásztor maldonado
Nem csak állítólag, hanem ténylegesen is NAGGGYON keveset látni a first ladyt, és akkor is NAGGGYON szarul néz ki.
Nem feltétlenül kék foltokkal, bár azt lehet sminkel eltakarni, hanem Q boldogtalanul.

Kérdezem én, minek az a sok pénz, ha kicsit sem boldog az ember?
GeoCravker
@karma1: Ami egyszer felkerült a netre, az ott is marad :-)
karma1
@pásztor maldonado: Mert azt csinalhat (orban) amit akar,... Ihat a vejevel kockas ingben hazipaleszt, csokolhat kezet az indiai kormanyfonek, allhat cipostol otthon az asztalra, mikozben felkoti az adventi koszorut - mondjuk en ugy zavarnam le a paromat az asztalrol, hogy surun kene neki a bocsanatot kerni a baromsaga miatt , persze ez nalunk meg tevedesbol sem fordul elo -, es pavatancolhat egy vilag elott - ERRE kell neki ez a sok penz, nem a boldogsagra...
Az elmebetegek csak akkor "boldogok", ha a fobiajuk, maniajuk beigazolodik...:o((((
karma1
@GeoCravker: Igen, csak az atlagember (monnyuk en), sajnos nem tud a videoba eletet lehelni...:o))))
karma1
@GeoCravker: Isten aldjon meg ezert...:o))))) Csak megerositett a Bando iranti tiszteletemben... Sajnos, en sem latom maskepp a dolgot...
GeoCravker
@karma1: Nagy Bandó gerince a "kocka" utcától töretlen :-) Nagy szó ez kicsiny hazánkban.
quadrocopter
Egy skizofrén, eleve ideggyenge, pszichés defektes reakciói kiszámíthatatlanok! Csak a típusos arcmimikáit kell megfigyelni!
A Gecitől kitelik, hogy veri azt, aki a földvagyonokat szerezte a maffiacsaládnak!
lusta
Ez Kecskeméten nyílt titok. Minderről vagy 2 éve már írtam. A kórházi kezelés után Szolnokra szokott a tekes társaság kíséretével menni a szüleihez.
ila51
Nagy Bandót a nagy sikerre való tekintettel törölték ?...nem tudom megnézni ...
bencemacska
Én a 2006-os választási veresége után hallottam - nem is akárkitől - hogy többször kellett a Kútvölgyibe szállítani!
Nem akartam elhinni.
nevemnick
Mindenkit a helyére kit oda, kit Grázba.
GeoCravker
@bencemacska: nyugodtan elhiheted :-(
Orbánon a paranoid skizofrénia tüneteinek nyolcvan százaléka végigpipálható (ami kívülről is látszik, mert a hangokat csak ő hallja).
Ezen belül viszont logikus a viselkedése
endresy.blogspot.hu/2012/07/miniszterelnoki-tunetlicit.html
nemfideszes
Elég csak megnézni Lévai Anikóról 10 évvel ezelőtt készült fotókat és a mostaniakat... és már nincs is szükség bizonygatásra... Anikó asszony arca, szeme mindent elárul... és persze annak is meg volt az oka, hogy a Gazsi gyereket miért kellett hazahozatni Afrikából, pontosabban, hogy miért is menekült el otthonról...
Katalina62
Azzal, hogy ekkora cirkuszt csinál az ATV csak azt éri el, hogy az emberek többet beszélnek róla! És egyre jobban el s hiszik, és nem Nagy Bandó miatt lesz egyre nagyobb hírértéke! Ide vezet a talpnyalás!
bencemacska
@Katalina62: ma, 11:27
Ne csodálkozz azon, hogy Óvatos az ATV, nemrég ismerték el a tulajdonost egyházként! OV összevonja a szemöldökét és már vissza is vonatja.
Az pedig az ATV végét is jelentheti!
bencemacska
@Horizont: ma, 11:34
...Mondja ezt egy gyógypedagógus (mellesleg MSZMP pártmunkás!) gyereke!!!
Mit mondjon az a gyerek, akinek az anyja 3 műszakban állt a (nem automata) gyártósorok gépei mellett!?
simmering73
Ha ez igaz, akkor ez nem egy politikus magánélete.
bencemacska
@Shikari: Ha nem vetted volna észre, Horizont idézett valakit!
Én meg kiterjesztettem a az idézet eredeti szerzőjének híveire!!!
bencemacska
@nyanya001: ma 12:23
Percekkel ezelőtt hoztam be, de nem a 444.-ről hanem a 168 óráról!
ila51
@Eladott Ország: 12:24...összeöltöztek ? ...ha már egyszer kimozdulnak
Jozefina
Elég viseltes a först lady!!! Nagyon visszavonultan él!!! És nem sűrűn látni őket egyött az biztos.
1magyar
Orbánnak mi oka lenne a feleségét összeverni, legfeljebb az apját?
bencemacska
@1magyar: ma:15:01
Láttál már olyant, hogy valaki erősebbet vert?
1magyar
@bencemacska: Nem, de most már nem erősebb, visszakaphatja.Jár neki és a hozzá hasonlóknak.
Eladott Ország
"Egy jó asszony mindent megbocsát
Mindig megbocsát nekem, most is megbocsát nekem"
www.youtube.com/watch?v=u4JIQhNAYqM
bencemacska
@1magyar: ma, 15:09
A másik két fiát nem verte!
Azok nem is panaszkodnak!
Eladott Ország
www.youtube.com/watch?v=7p2VVFbTeR4
Mi lett belőled, mi lett belőled?
Mi történt veled, hogy szégyenkezni kell miattad mindenkinek
Az interneten azt írják a babonás emberek
hogy eladtad az ördögnek a lelkedet
A szomszéd asszony is állítja, hogy nem ismer már rád
És depressziós miattad az a drága jó anyád
Az újságok a címlapokra nyomják a fényképedet
Ugye nem igaz mind, amit rólad terjesztenek
1magyar
@bencemacska: Az ilyen ember verheti minden gyerekét, de van amelyik gyerek nem beszél róla, de van aki kiadja magából.Sok gyerek megbocsájtja, sok még helyesli is aki nyilván tovább veri a saját gyerekét. De hogy lehet úgy szeretetet várni?
bencemacska
@1magyar: ma, 17:46
Nem tudom, mert -hál' istennek - nem volt részem benne!
Amennyire én ismerem - természetesen sajtóból, könyvekből - nem lehet szeretet hiánnyal magyarázni, mert valahányszor bajba került, rögtön kimentette őt az édesapja. Még felnőtt korában is!
Gyerekkorában állandóan átvitték másik iskolába, ha nagyon panaszkodtak rá vagy büntették őt a tanítók!
Azért nem volt a prágai balhéban - ahol Tompikát is letartóztatták - , mert az apja bezárta, hogy ne tudjon elmenni. Feltételezhetően ő tudott valamit, hogy mi történhet ott!
Hangsúlyozom, ezt csak a saját szövegei és a sajtó lejegyzései alapján tudom!
1magyar
@bencemacska: Szeretet nélkül, felelősséggel lehet gyereket nevelni.
wagabund
Nagybandó csak a Kecskeméti kórházzal, Orbán feleségével, és Orbánnal húzott újat...

ez hülyébb, mint győzike.
kokopelli
Nem értem a vitát! Az az ő "különbejáratú felesége" és kész! ;-)
..én is úgy csapkodhatnám a bejátati ajtót ahogy akarnám, de
kímálem! Neki még nem szólt senki a családban? Nyolc napon túl
gyógyuló tanács lenne?
Mézike
Anikó lelkileg van tönkre téve. a verés az fáj de csak darabig. Az állandó megalázkodás, a tehetetlenség...és mindaz amiben egy bántalmazott nő kénytelen élni jobban fáj mint a verés. Az ő helyzete még rosszabb, mert kinek a felesége? Kinek kell tűrni? Ahhoz hogy ebből ki tudjon lépni nagyon nagy lelki erőre van szüksége. Én azt kívánom neki legyen ereje.
mariaberta
Nagyon erős a pasas,,, különösen, ha a másik fél,egy NŐ és hogy az a feleség?Hát istenem,,, ha nincs komondor, a munka férjuramra vár. Mellesleg a nő- ez esetben a feleség.-, hogy lehet ennyire hülye? Anyagilag biztosan nem függne ettől az "erős pistától" .vagy ennyire szereti a verést?
mariaberta
Egyszer ugyan már visszakérdeztem... HAVASNAK NINCSENEK SZEMÉLYISÉGI JOGAI? VÁLASZT PERSZE M ÉG NEM HALLOTTAM, HALLOTTUNK
Eriksson
@mariaberta: Csak annyi amennyi az általa alázott személyeknek.
levarosbukta
@Eladott Ország: Szegény asszony, meg van rogyva rendesen. Bár ha jól belegondolok sajnálja a radai rosseb.
bencemacska
@Mézike: ma, 152:01
"Már a kilencvenes évek elején többször panaszkodott egy-két barátnőjének: - Nem bírom tovább, elköltözöm! Elviselhetetlen, hogy Viktorka mennyire nem vesz emberszámba!-"
Előfordult, hogy éjszaka menekült otthonról, a barátnőjénél aludt.
"És ezt lehet,maga OV is valahogy így tartja természetesnek. Egy alkalommal valamiről vitatkozva megkérdezte tőle valaki: - És ezt megbeszélted Anikóval?
Miért beszélnék én meg bármit is vele? Miért vonnám bele a dolgaimba?
AZ ASSZONY NEM ARRA VAN."
Az idézet egy 2002-ben megjelent kiadványból való.
Tudtommal nem perelték helyreigazításért!
Sámannus
A fehérvári huszárok után hazafelé már egy másik valóságban osztotta a maflást és a tockost.
Előbb vagy utóbb ő is valagon lesz rúgva.
tudode
Azért VALAMIT FEJLŐDÖTT A VILÁG!
-
Orbán Viktor apját ma megbüntetnék GYERMEKBÁNTALMAZÁS MIATT!
.
Sajnos "csak tíz éve tilos a pofon a gyermeknevelésben!
-
De az Orbán családban valami oltári zűrzavar lehet, mert AZT ÍRTA AZ ÚJSÁG, hogy
.
------Lévai Anikó: Viktor szerint a férfilélek mélységeit nem tudom megérteni
24.hu/kozelet/2017/08/24/levai-aniko-viktor-szerint-a-ferfilelek-melysegeit-nem-tudom-megerteni/
.
----- Orbán Gáspár színpadról gyógyít, térít és nyelveken szól
index.hu/belfold/2017/11/06/orban_gaspar_felhaz_egyhaz_kereszteny/
.
24.hu/belfold/2017/11/06/ha-dj-knek-van-joguk-az-akvariumban-lenni-jezus-krisztusnak-hogy-ne-lenne/
.
Ez a CSALÁD nem lehet példaképe senkinek!
lampa laz
A fentiek alapján nem véletlen, hogy Magyarország még mindig nem ratifikálta;
Az Európa Tanács Egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról, közismert nevén az isztambuli egyezmény-t. Eddig 37 ország írta alá. Bunyós csuti elzárkózik ettől mert, ha aláírnák le kell mondania a "boksz zsákjáról".
peterkelemen
Az álkeresztény fidesz+kdnp kormánynál néphagyomány az asszonyverés.
kokopelli
@peterkelemen: ...csak egy vak komondort kell tartaniok... ;-)
Mézike
@Horizont: Azt nem mondtam hogy angyal a szentem. De lesír róla hogy menne ha mehetne.
glorianna
@Mézike: Valószínűleg megvan az oka rá, hogy megül a fenekén OV mellett. A szerelem is tarthatott egy darabig, mert 5 gyerek nincs meg két nap alatt. Az ő dolguk, nekünk pont elég elviselni azt, amit OV a közügyekben művel.
Mézike
@Horizont: Igen olvastam.
Van annyira okos hogy tudja széllel szemben nem lehet ...
Grafix69
Most érdekes már a 3, címmel megy fel ugyan az a történet . Még a végén az lesz , hogy Nagy Bandó András a kecskeméti kórházba került.
bencemacska
@durbincs: tegnap, 18:50
"Lassan orbány faterját is előveszik ? hogy lehet hogy megúszta a 2 háborút ?
Lassan orbány nagy faterjkáját is ? .. hogy lehet hogy megúszta a 1 háborút ?"
Kicsit el vagy tájolva!
OV apja a II. vh-ban gyerek volt! (Alig valamivel fiatalabb nálam!)
A nagyapja háború előtti, alatti tevékenységére én is kiváncsi lennék. Tudsz valamit? Pl. honnan költözött Alcsútra?
Grafix69
@Horizont: Lehet felhívták , hogy még a végén elüti egy osztrák nyugdíjas persze most az a macerás létra nem lesz ott , mint a juhásznál aki megkapargatta a szemetet.
bencemacska
@Horizont: ma, 17:08
""Soros maffiahálózatával és a brüsszeli bürokratákkal szemben kell állnunk a sarat, meg az általuk működtetett médiával kell megküzdeni a következő kilenc hónapban” – fejtegette szombaton Orbán Viktor kormányfő Tusnádfürdőn, hogy mire lehet számítani a választási kampányban."
Apa, kezdődik...!
Le van vadászva a második.
Érdemes odafigyelni a kínai és a török (OV barátai) újságíró perekre!
Mézike
@Horizont: Mi lenne? Túl akarnak élni egy hazug országban.
Mézike
@Horizont: Ezt már évek óta suttogják . Szerte az országban. most nagy Bandó kimondta. Mást nem is várhatunk. Na + majd kiderül mit kap, kapnak ezekután...
bencemacska
@Horizont: m, 17:26
Osztom a véleményed!
Eladott Ország
Annyira sóher ez a csúti geci, hogy az asszonyt nem egy VIP kórházba viszi.Hiába lopott már több száz milliárdot. Semmi sem elég!
SystemError
A dolog nagyon egyszerű, meg kell keresni a kórház dolgozóit és első kőrben anonim interjút készíteni velük. Az biztos, hogy egy kórházban az ilyen nem marad titokban...
peterkelemen
LÉvai Anikó is megéri a pénzét. Anno még ő vezette be Orbánt a lopás világába.
Lepényleső
Az ország cirka földrajzi közepe,valamikor volt a bűnözők gyűjtőhelye? Mostanra lett a plasztikai
sebészet sasfészke? Ember kinézné ezt abból,aki a kereszténység védelmezője?
kokopelli
@Hellcat: Mit mond Orbánné este lefekvés előtt a "rettenetes Viktornak"?
"Mi van uram,csak nem haragszol rám,hogy ma meg sem versz!? ;-)
kokopelli
@peterkelemen: a szomszéd kiscicája több részvétet kapna tőlem,mint a
megvert "szőlőbányatulaj" Orbánné! Aki a disznók közé keveredik azt meg-
eszik a "korpákok"!
CsipkeRózsa
Ki tudja, hova lett peterkelemen? Éppen tegnap jutott eszembe, hogy teljesen eltünt a propellerről.
bence
Már nagyon régen volt mikor a TV nyilvánossága előtt is bizonygatta , hogy ilyen nem történt ! Azt mondta kérdezzék meg a feleségemet ! Na merte volna azt mondani , hogy igen !
szituációs gyakorlat
Az ATV tényleg elkezdett átalakulni.
A végcél, hogy ők is Orbán malmára hajtsák a vizet.
Ezt finom átvezetésekkel teszik, hogy ne látszódjon egyből a nyilvánvaló, és lépésről-lépésre hozzászokjanak az ATV fanok is.
Orbán beteg világa nem is annyira sátáni.
Orbánnak még nincs mindig igaza - de egyre többször -, míg végül azt látod majd, hogy Orbánnak MINDIG igaza van.
De te, amire ezt felismerhetnéd, már agymosott vagy, és emiatt már nem ismered fel mégsem.
Betagozódtál.
Betokozódtál.
Living in the box.

www.youtube.com/watch?v=QtAwF03MDN4

Dobozban nem csak testileg lehet élni, hanem szellemileg is.
A szellemi hajléktalanok dobozban...

Az ATV megszűnt létezni a számomra !!!
kulabombaafityiszre
@Pegero: tegnap, 23:21
Akkor menj a nagy igazmondó gazdád által eltartott valamelyik csak igazat író online tartalomra.
Ott egymás kedvére fényezhetitek az igazságot meghajlító vezéreteket.
simmering73
@kulabombaafityiszre: De a beteg állatja reagált rá. Remélem azóta már leszakadt a pofája.
tulipan
@simmering73: Ennek ugyan nem szakad LE A POFÁJA, hiszen EZ alkatilag ennyíire narancsos aljas!!!
tulipan
@Pegero: Az "állítólag" azt jelenti, hogy ezek a hülye, a narancsos agyatlanok úgy akarják beállítni, hogy csak akkor hidd el, ha magad is jelen voltál a helyszinen!!! -)
tulipan
@szituációs gyakorlat: Számomra az ATV akkor szűnt meg,amikor ez a álegyházi, nyalakodó, hazug pondró megvette!!!
egyember
Magyar (köz)mondás: Pénz számolva, asszony verve jó!
rosalinda57
KERESZTENY VISELKEDESNEK FELEL MEG MINDEZ ?
Sámannus
Mekkorát lehet ebből a mocsokból tunkolni!
kakambuki
Lehet hogy OV.-nak az van. NBA-nak meg mocskos pofája van (feltéve ha ő állította a cikkbeni dolgot!!) amelyet nem ártana szétverni egy kicsit. Pusztán azért hogy hogy megtanulja végre, legközelebb a saját nejével foglalkozzék nyilvánosan és ne (bárki!)máséval.
Yoda69
@kakambuki: orban es neje is kozszereplo. Es mint ilyen siman lehet oket fikazni, amit turniuk kell. Eppugy mintahogy a tojasdobalast Gyurcsanyek ellen sem lehetett buntetni, mert az is velemeny nyilvanitas volt.
magyarbakancs
Fényképes bizonyíték vagy felvétel talán kellene egy állítás bizonyításához.
ila51
..., hát hogy érezze a törődést
Jozefina
Pedig heteró!!! Akkor hogyan is van???
kakambuki
@Yoda69: Végül is mindent lehet ma már. Lelkiismeret nem kell hozzá legfeljebb gyomorforgató pofátlanság. Én lazán beperelném az ürgét addig amíg csak egy koszos alsója maradna függetlenül attól hogy tényleg joga volt hablatyolni vagy nem. Tényleg mi köze hozzá??? Te pl. mit csinálnál ha közzé tenné a neten közös dolgaidat a feleségeddel???
Yoda69
@kakambuki: Peperelheti, jogaban all. Nem tette, mert nincs ertelme. orban tudja jol egy ilyen pert elvesztene, inkabb nem is nyomta.
Ismetlem kozszereploknek tobbet kell turniuk mint az atlagos polgarnak. Ha rolad vagy rolam terjesztene valaki hazugsagokat a neten, akkor jo esellyel megnyertheto a per, mivel mi nem vagyunk kozszereplok.
simmering73
Igenis közügy. Mint ahogy a betegsége is. Legalábbis a fejlett demokratikus országokban. Aki nem tud egy konfliktust kezelni a saját családjában csak erőszakkal, az hogyan állhat felelősen egy ország élén? Aki mentálisan sérült, az kezeltesse magát és ne engedjék felelős tisztségbe.
lusta
A verés sajnos tény. Mellesleg, ha az állítás hazug lenne és ez bizony az ország egyik jelenlegi legfontosabb emberét érinti, simán per lett volna belőle, súlyos következményekkel. Ha igaz, akkor a Soros-bérenc felcsúti kis pocakos zsebcézárra, ha nem, akkor Nagy Bandóra. Ezért nem lett pör belőle.
Grafix69
Én azt gondolom ha kipicsázná szegény Ancsát akkor nem kellene neki kórházba vinni , minek kellene megadni a lehetőséget , hogy kiderüljön . Simán hívhatna hozzá egy egész orvoscsoportot .
Lepényleső
Ki lehet az a szemét mocsok aki büntetlenül verheti a miniszterelnökünk drága feleségét?
Miképp eshet ez meg annak a családtagjával akit véd a tek.? Ezért vállalom én az önkéntes
legmagasabb adót a világon,hogy ne tudják megvédeni a miniszterelnökünk kedvesét?
kakambuki
Nagybandó szétvert pofáját meg Döblingben kezelik a keszekusza agyával együtt!
Eladott Ország
@kakambuki: július 18., 07:48; Úgy látom, hogy ez nem Nagy Bandó András pofája, te fideszes barom! Íme Orbánné egy otthoni kezelés után!
olkt.hu/wp-content/uploads/2019/07/K%C3%A9pkiv%C3%A1g%C3%A1s-103.png
fergeteg
Menj a tetves kurva anyádba te rohadék Bandó
legott
Egy biztos: Orbán felesége nagyon szarul néz ki - nem csak - a korához képest.
Mindene meg van, sugároznia kéne az arcáról a boldogságnak, a megelégedettségnek, a kiegyensúlyozottságnak, a jólétnek...
Ehelyett úgy néz ki, mint a saját öreganyja.
Az egyhetes kifordított-befordított mosatlan alsógatyám jobban néz ki, mint ez az ember (direkt nem nőt írtam, mert elsősorban emberek vagyunk, és a fideszes nácikra jellemző a nők semmibevétele, bántása).

EZEK NEM KERESZTÉNYEK - SOSEM VOLTAK AZOK ÉS SOSEM LESZNEK !!!
F_Viktor
@Szeparepa2: Szerinted O1V(én)G, a csüngő hasával képes lenne fizikailag kiosztani pár maflást?
Persze henceg, hogy fél életét edzőtáborokban töltötte (nem teszi hozzá, hogy 17 éves korában volt ez legutóbb), s bárkit fél napig cipel a hátán, de ez csak ugyanolyan hazugság, mint a többi minden napra 100 meséje.
Clavigo
@F_Viktor: El tudod képzelni,, hogy a hajdani megye 2- ből,,a Felsőcsutkai - Koszmegesz Fc .valaha is edzőtáborba vonult ???
F_Viktor
@Clavigo: El tudtad volna képzelni, 2011-ben, hogy a gázszerelőként veszteségesen vállalkozó pénztáros löle 7-8 év alatt a világ 1.200.-ik leggazdagabb embere lesz?
Hogy "161 ezer évig kellene dolgoznia egy minimálbéren fizetett magyarnak ahhoz, hogy Mészáros Lőrinc vagyonának megfelelő összeget keressen"?
blog.atlatszo.hu/2020/02/ismerd-meg-a-milliardosaidat-meszaros-lorinc-felkerult-egy-europai-gazdaglistara-is/
kokopelli
@F_Viktor: "Az USA a korlátlan lehetőségek országa!"..."Magyarország a korlátolt lehetetlenségek országa!"
(illen eccerű) (;-))))))))))))))))
kereső
Cáfolta valaki azóta Nagy Bandót? Vagy beperelték? Helyreigazitást kért már valaki? Nem? Érdekes.
legott
Felkeresem az Orbán családot, és kiirtom. Mindenkistül.
Most azt gondolod, hogy meg kell, hogy állíts.
Jó. ez természetes reakció.

Az a baj, hogy nekem is vannak természetes reakcióim.
Mindenkit megölök - szerintem ez természetes reakció.
Egyenként szedlek le.
Justitia
@fergeteg: Mindenki tudja, már csak azért is, mert köztudott és kézenfekvő, hogy Orbán Viktort a 2002-es, majd a 2006-os választási vereség után hetekig kezelték pszichiáterek. Ez egy teljesen adekvát dolog, amit az is bizonyít, hogy nagyon sokan tudnak róla. Nem ízléses persze erről beszélni, mi sem tennénk, de hát nincs mit tenni, ha az ország egy részének ez a véleménye, akkor nem kerülhető meg a kérdés. Állítólag a nagyobb titkosság kedvéért külföldön kezelték Orbánt, hogy kik és mennyiért, arról persze nem tudni, de jó is így, az ember vélt, vagy valós betegsége magánügy, ha Orbán valóban ideggyenge lenne, akkor sem lenne közünk hozzá.
És itt van ugye a Horvátországban vásárolt sziget. Én nem láttam a szigetet, a tulajdoni lapja sem volt a kezemben, még egy másolatot sem kaptam róla, következésképp, ha azt állítanám, hogy Orbán Viktornak van egy szigete Horvátországban, azt nem is tudnám bizonyítani. Épp ezért ezt nem is állítom, csak jelzem, hogy az országban sokan úgy tudják, hogy Orbánnak van egy szigete Horvátországban és olyanok is akadnak szép számmal, akik nem értik, miből futja az öt gyerek mellett még erre is a politikusi fizetésből.
Mint ahogyan arra sem mernék mérget venni, hogy Orbán veri a feleségét. Mások viszont biztosak ebben, jó helyről tudják, ide a rozsdás bökőt, mondják, ha nem így van. Nem mindig veri persze, és csak a szükséges mértékben - leginkább akkor, ha ideges, feszült, vagy éppen olyanja van. Például, amikor választást veszít, amire az elmúlt években nem egy alkalommal volt már példa. Ezt persze megint nem lehet bizonyítani, de nem is kell, elegendő arról beszélni, hogy vannak, akik ezt állítják, n nem is kevesen.
A fent jelzett problémákat persze én egyáltalán nem állítom. Csupán jelzem, hogy széles körben terjednek bizonyos vélekedések, amelyek éppen ezért olyannyira kézenfekvők, mint egy pszichiátriai kezelés Ausztriában, egy sziget Horvátországban, vagy egy jól irányzott, pedagógiai célzattal lezavart pofon a feleségnek.
Justitia
www.tejfalussy.com/files/OrbanLapjarolKitiltottakTarsasaga-170514.pdf
OrbanLapjarolKitiltottakTarsasaga-170514
Orbán lapjáról kitiltottak társasága
Az oldal kedvelése · 2015. június 30. ·
Egy Beteg Elme!
Orbán Viktor legelső kiborulása akkor történt amikor Gyurcsány a TV vita során az asztal
alá mosta!
Akkor darabokra törte a dolgozószobáját! Lévai Anikónak széttörte az állkapcsát! Előtte
Zacher Gábor kezelte, még ezt is tudom, de már nem bírt vele! Mikor ennyire megverte a
feleségét, akkor választhatott: vagy büntetőügy lesz belőle, vagy vállalja a gyógykezelést!
Akkor kerítette Zacher a grazi orvost. Ha visszaemlékeznek, akkor Orbán hónapokig el
volt tűnve. Egyszer véletlen hallgattam a klub rádiót, volt egy betelefonáló hölgy, ápolónő
volt azon a klinikán, ahol Orbánt kezelték. Szó szerint ezt mondta a hölgy: "ugrált az
ágyon és azt kiabálta: Én vagyok a miniszterelnök én vagyok a miniszterelnök!" Bolgár
György próbálta csitítani a nőt, hogy "ne tessék mondani ilyeneket", de a nő hajthatatlan
maradt, azt mondta Bolgárnak: "Már miért ne mondanám, hát láttam a saját szememmel,
hiszen ott dolgozom!" Az sem elvetendő dolog még, ami Veér Andrással történt: miután
felállította a diagnózisát Orbánról, azonnal leváltották az OPNI vezetéséről és perek sorát
varrták a nyakába és ellehetetlenítették! Az ominózus feleségverés után az is érdekes,
hogy az a kormányőr, aki az ajtaja előtt állt, nyomtalanul eltűnt, azóta sem lehet tudni róla
semmit És nagyon sok emberrel történt véletlen baleset Orbán közelében! Hát nem
furcsa? S hogy ki profitál ebből? Azok, akik pontosan tudják az elmeállapotát. Azt is
tudják, hogy ezt az embert majdan nem lehet felelősségre vonni.
"Jogvédő (tehát pl. nem a hatvani rendőrbűnözést védő) munkatársaimnak és nekem -
köztük Domján Tibornak - halmozottan titkosszolgálat-közeli személyek korábban azt
állították, hogy Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó többször került kórházba amiatt, hogy
Orbán Viktor agyba-főbe verhette és...
Rockxy
igenn!
a zorbán elverte a feleségétt, mint jég a vetésst!
mostmáraztán mongyonn lee!
csak úgy....
@Rockxy: nem te írtad régen a dalszövegeket bikiniben a beatricsének?
division
Minek is kellett elővenni ezt az ősrégi rágalmazó cikket?
csak úgy....
@division: a dokik 8 bapon túl gyógyulót említettek és nem rágalmazást!
division
@csak úgy...: "Múltkor Kecskeméten voltam, tiszta véletlenül hallottam egy kórházi dolgozótól – és most olyat mondok, amiről, valószínűleg azt mondjátok, hogy abszurd -, hogy oda viszik Orbán feleségét mindig, amikor összeveri. A kecskeméti kórházban rakják rendbe"
Ez aztán nagyon hiteles.
csak úgy....
@division: te azt hiszel amit akarsz,nem zörög a haraszt ha nem izél a paraszt! ...,persze ha gyurcsánynéról lenne szó, azt te gondolkodás nélkül!
tudod,te nem az eszed miatt lehetsz sikeres válalkozó, mert aki arra szorul,hogy éjjel
01:21 kor még védi a nemzethes ura renoméját,közben azt meséli magáról,hogy sikeres válalkozó..., te mikor válalkozol és mire ha te is reggeltöl -estig itt hinted a bölcsességet mint a shikari?
csak úgy....
akik kiléptek és kilépnek az isztambuliból,azok miért ne pitscházhatnák ki a zasszonyt ha az idegállapotuk kakukk?
kokopelli
A szüleinktől hallottuk anno a viccet a mozdonyszőke házaspárról!
_..hát mit vétettem ma édes uram?Haragszol rám,hogy ma meg sem versz??
division
@csak úgy...: Én egész nap? Te összekeversz magaddal meg pár "magas" IQ - s mindent tudóval (Eladott kórsággal az élen). Este, éjszaka nézek fel szinte mindig (akkor sem minden nap, mint pl. Eladott kórság), amikor több az időm, ugyanis évek óta nem fekszem le hajnal két óránál hamarabb, így van beállva a biológiai órám. Amúgy meg miből telik felnézni a mai világban akár nap közben is néha? Vagy lemaradtál a digitális fejlődésről?:-) Pedig komoly szerepe lesz, már most mondom, mert az idei tanév sem fog sokáig tartani az iskolákban.
Justitia
@durbincs: nem itt lakók - mars Csökött - falvára ?:
Peller Anikó
Na jó de ki verte össze? És mi volt a bűne amiért összeverték? Mert a semmiért nem vernek össze senkit csak az oroszoknál meg akik félig fehérek. Tudod ott ahol lukas a csenkó barátunk, vagy csak nemsokára lukas. Nade hátha a lukas matyi háromszor veri vissza.
advocat
Éljen. 3 éves a hír.

Nagyszerű, az uborkaszezon. Vagy csak ennyire futja?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.