A kormányszóvivő szerint leáldozott a liberális világnak, "értelmetlen, sehova nem vezető politikai korrektséggel" nem lehet politikát csinálni és a valóságról beszélni.

A liberális világot temeti Kovács Zoltán kormányszóvivő
Fotó: MTI

Kovács Zoltán a PestiSrácok.hu-nak adott karácsonyi interjúban azt mondta, a jövő évi országgyűlési választásokon a kormánypártoknak nem is feltétlenül az ellenzékkel kell megmérkőzniük, hanem az azok mögött álló informális és gazdasági hatalommal, amely kimeríthetetlen erőforrásokkal bír, és amely "el akarja takarítani az útból" a migrációt akadályozó és ellenző magyar kormányt.

Kérdésre válaszolva a kormányszóvivő az év sikereként a magyar gazdaság teljesítményét említette, megjegyezve, az "nem szenzáció, mert kemény munka és kormányzati teljesítmény van mögötte". 2017 meglepetésének pedig azt nevezte, "az ellenzék még mindig nem jött rá, hogy a valóságról kellene beszélni, és akkor könnyebben jutnának el a választókig".

Az év botránya pedig szerinte talán az, hogy milyen szexuális zaklatások történtek. Kiemelte, erről a problémáról már évtizedekkel ezelőtt beszélni kellett volna és ki kellett volna alakítani az egészséges mechanizmusokat. Úgy fogalmazott: értékalapon közelebb van hozzánk az a rendszer, amellyel ezeket ki lehet védeni.

"A balliberális oldalon showelemként kezelik a szexuális zaklatásokat és leszámolásos formát öltenek az írások. Nem vagyok biztos benne, hogy ez segít az ügynek. Az aktivista és mozgalmár álláspont nem jó ómen a probléma megoldásához"

- mondta Kovács Zoltán.

A "nyugati migránstámogató politika" változását firtató kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy "a valóság végre áttörte a hallgatás és a félrebeszélés falát, és kezdi megmutatni magát".

"Magyarországnak és a magyar kormánynak is köszönhetően sikerült lebontani azt a falat, amely eltakarja a valóságot az európai közvélemény szeme elől. Ebben tagadhatatlanul van szerepünk. A valóságról mi kezdtünk el először beszélni. Ezzel sokat tettünk, van még feladatunk, de az idő nekünk dolgozik" – közölte a kormányszóvivő.

Megjegyezte, Nyugat-Európában nem nagy erősség a belátás. Hiába van valakinek igaza, annak elismerése nem egyik napról a másikra történik. Ez zajlik most is – tette hozzá.

"A félrebeszélés falát ledöntöttük, a brüsszeli és nyugati politikusok most másik falat építenek, vagy éppen paravánt húznak a valóság elé"

- válaszolta arra a kérdésre, számít-e az uniós migránspolitika változására.

Kovács Zoltán a jövő évi országgyűlési választásokról szólva kijelentette: "2014-ben azt hirdettük, hogy folytatjuk, a 2018-as választásoknak pedig az a tétje, hogy folytathassuk".

Kitért arra: hét év szisztematikus kormányzati munkájával, kockázatokat vállalva és kockázatos döntéseket is hozva nagyon komoly eredményeket lehetett elérni a nemzeti alapú kormányzásban, amely Magyarország és a nemzet mozgásterét alapvetően megváltoztatta. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi világban, a globalizációban a nemzet a legjobb megoldás és így egy nemzeti kormány.

"A közeljövőben ugyanis azt a konstrukciót is ki kell építeni, amely engedi, hogy a természetes és elkerülhetetlen globalizációs folyamatoknak a részévé váljunk, de gondoskodik arról, hogy a hagyományaink, az alapértékek, amelyek életünket irányítják működőképesek maradjanak"

- fogalmazott.

Kovács Zoltán azt mondta, egy kormánynak az a jó, ha egy felelős, jól működő ellenzéke van. Hogy ki hogyan számol el a lelkiismeretével a baloldalon vagy a Jobbikban, az csak rájuk tartozik, és majd a választó ítéletet mond mindenkiről – jegyezte meg a kormányszóvivő, aki úgy fogalmazott: "mi tiszta lelkiismerettel megyünk bele a küzdelembe, hiszen a kormányzati teljesítmény, az elért politikai célok azok kiteríthetőek az asztalra".

Miután Orbán Viktor miniszterelnök a lázadás évének nevezte az ideit, a kormányszóvivő egy kérdésre válaszolva a magabiztos remények éveként beszélt 2018-ról.

A jobboldali sajtó ellenzéki orgánumok általi megbélyegzéséről, a propagandistázásról szóló felvetésre azt kérdezte: amikor az ellenzéki médiumok az ellenzék üzeneteit juttatják el a nyilvánossághoz, akkor azt minek nevezzük?

Kijelentette: ha egy kormány az üzeneteivel a sajtón keresztül el akar jutni a nyilvánosságig, az nem propaganda, hanem a politika alapvető természete. A politikacsinálás alfája ugyanis, hogy a saját érvek, információk, üzenetek, közlendők a nyilvánosságban is megjelenjenek. Aki nem tud erről gondoskodni, az nem tud jó politikát csinálni – fogalmazott.

Hozzátette: "az emberek nem hülyék. Az emberekkel a valóságról kell beszélni és meg kell kérni őket, hogy mondják el a véleményüket. A kormány pontosan ezt teszi. A propagandázás mantrázásakor is a valóságérzékeléssel van probléma, semmint azzal, hogy ki hogy használja a rendelkezésre álló eszközöket, a nyilvánosság elérését".

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Perwool
Hmmm... Még soha nem sikerült egy bari véleményét se megtudni Orbán vajda liberális múltjáról. Meg a komcsiról sem. A jelenéről is csak a trágárkodás szintjén. Csak jövője van. Fényes jövője. (Mint Rákosi elvtársnak.) Mikor majd beválnak a jóslatai, a liberális nyugat elpusztul (Ezt mondogatják a komcsik a XIX. szárad vége óta, de a jelek szerint kissé elhúzódik az a haláltusa.), Orbániában végbemegy a gazdasági csoda, az emberek gazdagon és boldogan dicsérik az Ő nevét, hazánk mint a civilizáció és a keresztény erkölcs paradicsomi szigete emelkedik ki az elsüllyedő világ maceszszagú mocsarából. Semjén lesz az új pápa és naponta tanulja tőle a jámbor nép, hogy Orbán a Megváltó.
Már csak egy kicsit kell rá várni és jön a szárnyalás!
Addig meg marad a szarnyalás. Meg a hit a vezérben..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
báró Czinegeutczay Kováts László nyilatkozatát olvasták... Leülhetnek.
CsipkeRózsa
""értelmetlen, sehova nem vezető politikai korrektséggel" nem lehet politikát csinálni és a valóságról beszélni."

Ez a mondat (is) inkább a Fideszre jellemző.
Perwool
Hmmm... Még soha nem sikerült egy bari véleményét se megtudni Orbán vajda liberális múltjáról. Meg a komcsiról sem. A jelenéről is csak a trágárkodás szintjén. Csak jövője van. Fényes jövője. (Mint Rákosi elvtársnak.) Mikor majd beválnak a jóslatai, a liberális nyugat elpusztul (Ezt mondogatják a komcsik a XIX. szárad vége óta, de a jelek szerint kissé elhúzódik az a haláltusa.), Orbániában végbemegy a gazdasági csoda, az emberek gazdagon és boldogan dicsérik az Ő nevét, hazánk mint a civilizáció és a keresztény erkölcs paradicsomi szigete emelkedik ki az elsüllyedő világ maceszszagú mocsarából. Semjén lesz az új pápa és naponta tanulja tőle a jámbor nép, hogy Orbán a Megváltó.
Már csak egy kicsit kell rá várni és jön a szárnyalás!
Addig meg marad a szarnyalás. Meg a hit a vezérben..
Eladott Ország
A cenzúrától pedig villám léptekkel jutunk el oda, hogy a Washington Post, a magyar kommunizmus legsötétebb korát idézi. Ha már állami cenzúráról és a kommunizmus legsötétebb korát idéző újságokról van szó, akkor érdemes lenne megemlékezni a most Magyarországon uralkodó helyzetről is. A Népszabadság politikai célú, kézi vezérelt bezáratásáról, az Origo mellett több tucat megyei lap, rádiók és tévécsatornák fideszes strómanok kezére játszásáról, a még ellenzékinek minősülő újságok és rádiók ellehetetlenítéséről. Az állami – értsd közpénzből fenntartott – csatornák egyoldalú, undorító tájékoztatásáról; a politikai ellenfelek köztévén történő lejáratásáról, szintén a mi pénzünkből.
Kovács Zoltán szerint a Washington Post hátat fordított a demokráciának, ami őt aggodalommal tölti el. Tudja mi tölt el minket aggodalommal, kedves Zoltán? Magyarország helyzete, a kilátástalanság, az összeomló egészségügyi és oktatási rendszer. A demokratikus intézmények lebontása, az igazságszolgáltatás függetlenségének szétrombolása. A magyar kormány nem hátat fordított a demokrácia intézményének, hanem azt páros lábbal rúgta a
szakadék mélyére, mint ahogy tette ezt mindazokkal, akik ellenvéleményen voltak. Ön ne papoljon a demokráciáról, mikor jól láthatóan tisztában sincs annak fogalmával. Kivétel nélkül mindenki szembe jön velünk az autópályán, csak Kovács Zoltán a helikopter.
Nessy
Legalább karácsony ünnepén ne hazudnának ! Hagyják a birkákat jámboran kérődzni Orbán karácsonyi szózatán!
tudode
Egyáltalán hogy kerül EZ a POLITIZÁLÓ kandurbandi az ország párt ALAPTÖRVÉNY ASZTALÁRA karácsonykor ahelyett, hogy majszolná a bejglit???
.
Ha olyan nagyon BESZÉLHETNÉKJE VAN elmesélhetné, hogy HOVA VEZET a vitathatóan POLITIKAILAG KORREKT, v milyen illiberális izéjük!!!
Pálinkás Pál
Nos...a magyar gazdaság ereje,növekedése a nulla felé közelít..és ezen biztos segítene ha még mellé a migránsokat is befogadnánk,igaz??Nem vagyok nagyigényű...az itt háborgóktól csak azt kérném...soroljanak fel már csak 5 olyan pozitív dolgot ami az afrikai analfabétákkal érkezett a kontinensünkre!!!De tudjátok mit...megelégszem hárommal is...Hát nem elég hogy a nyakunkbe vettük a szintén gazdaságilag deficitet jelentő határon túliakat is...még tetőzzük a bajt??Ezen gondolat mentén,várom a válaszokat...miért is kéne nekünk migráns???
Equus
@Perwool: 15.31 Király! Ül (üt) minden szó.
Equus
@Pálinkás Pál: miért, miért... hogy legyen kit utálni... magyar nincs anélkül.
Sziszifusz
@Pálinkás Pál: 16:18
Ha nem vetted volna eddig észre, a jelenlegi Magyarországon nem a migránsokkal van a legnagyobb baj. Igaz,hogy nem kívánja őket ide senki sem, de a migráns bla-bla, rohadtul unalmas, sőt már kezd ingerlővé válni. A magyar embereket nem az ő problémájuk sújtja, hanem a saját kormányának a rablópolitikája és ámokfutása.
Pálinkás Pál
@Sziszifusz: és hol láttál te tőlem olyat hogy bármiben is helyeselem a kormány döntéseit,a migránsügyön kívül??
Sziszifusz
@Pálinkás Pál: 16:48
Rendben, nem kételem a kormánnyal kapcsolatos ellenszenvedet.
Ám azzal, hogy ha valaki beáll a sorba a kormány idióta migránsozásánál, azzal pont azt teljesíti, amit Orbán Viktor kitervelt. A figyelmet eltereli, az itthoni, égető bajokról. Ezektől szenved a nép, ezzel kell kiemelten foglalkozni.
nevemnick
Korai még az öröm kotonszökevény sz@rvivő ,,úr".
Perwool
@Pálinkás Pál: Egy csepp józan ésszel azért látható, hogy nálunk menekültprobléma addig van, míg az illető menekült ki nem jut a tábor kapuján és fel nem száll az első nyugat felé tartó, buszra, vonatra, repülőszőnyegre, akármire. Egy sem hülye, hogy ide kívánkozzon, ahonnét még a magyar is menekül. Nyugat-Európába szeretnének eljutni és jól élni. Nekünk még nagyon sokáig nem kell tartanunk attól, hogy gazdasági menekültek célországává válunk, bármit is mond Orbán.Amúgy a migránsáradatot a német-török megállapodás állította meg, nem a Jobbik által kitalált Orbán által kivitelezett csirkedrót.
cs.n.
A liberalizmus nem egyenlő a polkorrektséggel, sem a baloldalisággal, ezt egy CEU-n pallérozódott elme igazán tudhatná. Valószínűleg tudja is, nem hülye ő, csak másokat néz annak. Kormányék táján ez kötelező elvárás, vagy légy hülye, ha nem vagy az, akkor meg tegyél úgy.
cs.n.
Ja, és hogy miért foglalkozunk még karácsonykor is ezzel? Arról Kovácsot kéne megkérdezni, nem mi, olvasók dobtuk be a témát, hanem a kormány szája, ami folyton jár akkor is, mikor nem kéne.
cikicakk55
Ez a tipikus Kovács Zotán féle nesze nesze semmi fogd meg jól.Szavak egymásra pakolva,értelme zéró. hogy tud egy ilyen ember ilyen adottságokkal ilyen magasra felkapaszkodni a ranglétrám,
bodorandras
@cikicakk55: Úgy, hogy mind egyformán böszmék a létrán!
papa.49
A szörösszar megint kitett magáért, a hülyesége meg a szemétsége határtalan !!!
Desischado
Ennyi hazugságot hogy bír a mocskos száján kiejteni, nem értem. Egy parazita lényt hallottunk.
karma1
Bocsika, nem lehetne inkabb ot meg a fonoket? Annak valahogy jobban orulnek...(Jovanna, csak kepletesen. Nem orulnek, de nem dolnek a kardomba...:o))))
desiro
Van aki olvassa a pesti srácok nevű szenny lapot? Elég erős idegzetű vagyok, de a gorbán szenny lapjait a postaládámból olvasás nélkül dobom ki.
Pálinkás Pál
@Perwool: Nos...világos hogy egy arab sem akar itt szenvedni...de...azhogy orbán ezzel a témával tüzben tartja az agyhalott választóit,az vastagon az ellenzék hibája...mert hiába is tagadjuk,fehér ember nem akar ezekkel együtt élni!!!ezt nevezhetitek rasszizmusnak,attól még tény marad...a Jobbik ez alól kivétel,de az meg lenullázza az eredményét a határon túli bérszavazók pátyolgatásával...akkor lesz sikeres egy ellenzéki párt,ha felvállalja hogy sem afrikai nem kell,sem határon túli bérszavazó,plusz még beígéri a sittet orbánéknak is...no ezzel a három dologgal,de csak mindhárommal egyszerre lehet tömegeket megmozgatni...de az impotens magyar ellenzék erre képtelen...nos ezért röhöghet orbán hátradőlve...meglovagolta azt a témát,amiről pártpolitikai hovátartozástól függetlenül nagyjából mindenki egyformán gondolkodik...leszámítva a pár hülye vérlibsi jogvédőt!!!
Perwool
@Pálinkás Pál: Látsz te a baltól a szélső jobbig egy embert az ellenzékben, akire azt mondanád, hogy ez egy méltó vezér lenne? Mert én nem.
De különben is a kormányoldalról a korlátlan pénz, a majdnem 100%-os sajtóellenőrzés, a "helyesre" formált választási törvény és minden egyéb segíti a választásokat. Ne legyen igazam, de tök esélytelen itt bármilyen ellenzék is. Még ha létezne normális, az is. De nem létezik. Szerintem már jó ideje kiépült az a rendszer, amit törvényes úton lényegében lehetetlen megbuktatni. Csírájában taposnak el bármilyen potenciális veszélyforrást. Akit lehet megvesznek, akit nem, azt meg kicsinálják.Az a baj, hogy hiába csökken a horda népszerűsége. Az utolsó tisztességes választás 2010-ben lezajlott. Legutóbb már a szomszédos országoktól az USA-n át Ausztráliáig szavazták meg a hívek, hogy itthon ki szopasson hülyére 9,5 millió magyart, gyanítom, ha legközelebb rosszat jósolna a közvélemény-kutatás, akkor majd szavazati jogot kapnak Orbán kazah testvérei, esetleg az iraki keresztények. Amúgy nem kell nekik túl sok szavazat. Elég kettő is, a lényeg, hogy a senki más ne kapjon egynél többet. Baloldal ugye nincs A liberális szóból káromkodást csináltak.
Aztán ha csak eggyel több szavazatot kapnak, mint más, már győztek is. Ha kettővel, az meg már kétharmad. Tök mindegy, hányan mennek el szavazni, majd közlik, hogy rájuk voksolt a nemzet.Remélem tévedek, de nem tudom elképzelni, hogy ezt a hordát parlamentáris úton elhajtsák. Egyszerűen nem engedhetik meg maguknak a bukást. Mi van, ha utána elszámoltatja őket valaki a disznóságaikról? Mondhatni Orbán előre menekül a diktatúra felé. Persze idővel úgyis bukik. Mikor elfogy a pénz. De nem hiszem, hogy az békés dolog lesz.
Eladott Ország
@Perwool: A harmadik Orbán-kormány vége, nagy eséllyel a negyedik kezdete előtt nem
újdonság kijelenteni, hogy a Fidesz esetében tudatos kulturális és társadalmi leépítés zajlik. Mindezt egy olyan országban teszi meg, ahol a nép gerincét több évtizednyi szocializmus és a rendszerváltás hazug illúziója nyomja. A kormánypárt stratégiája tökéletesen egyértelmű, még a vak is látja: az egyént nem egy gondolkodó, vitára képes és vitára alkalmas emberré akarja tenni, hanem egyszerű Fidesz-szavazóvá, aminek alapvető feltétele az alul iskolázottság.
Vagyis a Fidesz szerint, aki nem velük van és kiáll egy jó ügyért, az nem létezik (Rákosi
elvtárs lájkolná ezt). Mert itt vagy a Fidesz menti meg a nemzetet, vagy senki. Mert a megmentés, a kiállás olyannyira a Fidesz kiváltsága, hogy az sem baj, ha beledöglünk testületileg, csak nehogy a balliberális ellenzéki csürhe a szájára vegye a nemzeti ügyet.
Ez a Fidesz legfőbb politikája. A korrupció mellett. Még a látszatát is el kell kerülni annak, hogy Orbán szektája pártja egy oldalon áll a mindenkori ellenzékkel bármilyen kérdésben. Én is úgy látom, hogy a fidesz hatalmának csúnya vége lesz.
Perwool
@Eladott Ország: Rákosi azt mondta: "Aki nincs velünk, az ellenünk."
Kádár ezt egy nyilatkozatában úgy fordította meg: "Aki nincs ellenünk, az velünk."
Ma melyik van? Nem kell ellenzékiként ordibálnod, ha nem ordibálsz Orbán mellett, már hazaáruló vagy...
SystemError
Az elmúlt évek politikájára találtam egy érdekes választ, ami tökéletesen meg is mutatja efy térképen, hogy miben hisz Orbán...

hu.wikipedia.org/wiki/Ortodox_kereszt%C3%A9nys%C3%A9g#/media/File:Eastern_Orthodoxy_by_country.png
Béla333
""az emberek nem hülyék. Az emberekkel a valóságról kell beszélni és meg kell kérni őket, hogy mondják el a véleményüket. "

Mondja ez a "kormányszóvivőnek" álcázott, de a valóságban a kormány hazugságait propagáló senki! Majd elkezdenek sorosozni, migránsozni, rezsiharcolni Brüsszellel!
Mocskos egy banda...
Eladott Ország
A kormány a másfél-két millió szavazóját rászabadítja az országra. A kisebbséget ráuszítja a többségre. És nem számít, hogy soha be nem temethető árkokat váj a társadalomba, hogy embert ember ellen fordít. Nem számít, mert egyedül a választási győzelem a fontos. Ezt az uszítást láthatjuk minden egyes napon. A közösségi oldalakon, a propagandamédiában, a közpénzmédiában. És ennek nem lesz vége a választás után sem. Ha győznek, azért nem lesz vége. Ha nem győznek, akkor azért. A cél az, hogy mindenki pocsékul érezze magát, aki
nem fideszes. Hogy senki ne merjen megszólalni, véleményt mondani, főleg ellentmondani. A cél a félelem falának felépítése. Az a rossz hírem van, hogy ez nem fog sikerülni. Akkor sem, ha most úgy tűnik, hogy menni fog. Nem fog. A fal ledől. Ezt az ilyen illiberális fideszes szervilis seggfejek sem tudják megakadályozni, mint Nemsikerült Kovács Zoltán kormányfelszopó.
Grafix69
Annak idején amikor a középkorban a vallás -ra fogva egész népeket irtottak ki csupán emberi butaságból és aljas haszonszerzésből , érthető volt , sok primitív buta ember volt akiket meglehetett vezetni. Az ipari forradalom idején is ez volt , a gyarmatokon élő népeket semmibe vették , kihasználták és kiraboltak más nemzeteket . A magyaroknál is ilyen volt a helyzet mert mindig valakinek a seggét kellett nyalni ,és ez manapság sincs másképpen. A szovjetunió megalakulásakor is az emberi ostobaságot , tanulatlanságot használták fel no és a megfélemlítést : Akasszatok fel 100 kulákot , jól látható helyen ,ha többet akartok akkor öljetek meg többet , de a nép lássa elrettentésül . Magyarországon a jelenlegi hatalom akik magukat illiberálisnak mondják , persze ez szépen van mondva , csúnyábban köztörvényes bűnözők, szóval ők is megtalálják a legbutább népcsoportot a céljuk eléréséhez . Kovács kisebbségi szóvivő is annyi segget kinyalt már a bazi nagy integrálódásos élete során , hogy pont azt a segget szidja akinek a lukát nyalogatta pl Soros Gyögy . Igazán nem akarom bántani a magyar cigányságot de a kormányban mindenki cigánykodik , ilyen mocskos beképzelt ostoba emberek gyülekezete az egész kormány , fasiszta ideológia gyártó csaló nemzeti szocialista gyökerek , én nem élek az országban de nemsokára az is igaz lesz , hogy az utolsó kapcsolja le a villanyt.
justhpeter
Nincs kétségem afelől, hogy az Orbán-rendszer egyszer véget ér. Arról is meg vagyok győződve, hogy minél tovább tart, annál durvább lesz a végjátéka.
Amit nem tudok, illetve nem értek, hogy mit gondolnak a most seggnyalásban jeleskedők - Kovács, Hollik, Tuzson, Németh, Kósa, stb - a rendszerük elmúlta után mit fognak csinálni ?
Orbán biztosan magukra hagyja őket a bukásban és ők ott állnak majd pőrén, a nép dühének kitéve. Munka és becsület nélkül.
quadrocopter
Hát ezt tanultad a CEU-n, kábszeres majom? Vagy csak ezt várja a gazdid!
Béla333
@justhpeter: 09.28
"...mit gondolnak a most seggnyalásban jeleskedők - Kovács, Hollik, Tuzson, Németh, Kósa, stb - a rendszerük elmúlta után mit fognak csinálni ?"

Ezek bűnözők! Ezek nem így gondolkodnak!
Egyébként meg majd a lopott pénzből vesznek egy házat az Óceán partján...
Eladott Ország
@justhpeter: ma, 09:28; Ők már annyit összeloptak, hogy leszarnak mindent. Ha csak nem, „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”
Grafix69
Van egy olyan jóslatom , hogy normális demokratikus választásokkal nem lehet őket megbuktatni , nem fog menni . Azért sem mert most már nincs nekik vissza út , nincs vissza felé semmi csak a börtön és ezzel tisztában vannak . Száz százalék ha nem jó eredmény születne a választáson akkor elcsalnák . Teljesen biztos vagyok benne , hogy kiépítették a nemzeti szocializmus rendszererét , még ha ők ezt másnak is nevezik , a hatalomból nem mennek el , mert azonnal kiderül minden amit már most szégyellnek .
Eladott Ország
@Grafix69: Ki kell menni az utcára és úgy látom be is fog következni. Ezek erőszak nélkül, demokratikus úton nem fognak eltakarodni!
Pálinkás Pál
@Perwool: Én már rég mondom,demokratikus úton nem lehet megbuktatni,pont azért,mert magasról tesznek a demokráciára...Ki kell vinni az embereket az utrcára...de ahhoz kell egy karizmatikus ember,az meg nincs...és ahogy az ellenzéki töketlenkedéseket elnézem,nem is próbál senki az lenni...ha nem tizen húszfelé húznának,egy hét alatt be lehetne dönteni a duce csürhéjét...
Grafix69
Ja a libsik , magukat temetik , igen a kommunistákból lett demokraták akik közben liberálisak ( Libsik ) , később nacionalisták illiberálisok és mostanság fasiszta FIDESZ
Eladott Ország
@Shikari: ma, 11:31 És b*zdmeg ti vagytok a magyarok! 1,5-2 millió, mert aki nem fideszes az nem is létezik, nem is magyar ? A jóbüdös kurva anyátokat, azt!
Grafix69
Nekem nem ez a Kovács a kedvencem, jaj nekem a Halász kormánycső , mert t igaz ,hogy Kovács hantabanta Zoltán olyan szinten tud félre beszélni ha kérdeznek tőle , az ember nem is gondolná , hogy valaki kérdezett , lehet csak ilyen beszűrődő háttér zaj , mer válasz az soha nincs rá. Na de a Halász , amikor már akkora áltudományos baromságot kell mondani akkor előveszik ezt a Halászt a ruhás szekrényből és oda okádja a pofánkba az emberi hülyeség hatványozott agymenését .
cikicakk55
desiro: Ma 6:58

Nagy a tülekedés mostanában,hogy ki is a legszennyesebb,a leggusztustalanabb és a legalávalóbb újság. Nálam magasan vezet a Pesti Srácok,oly annyira,ha csak itt valaki fel nem hívja rá a figyelmem egy megszokottnál is aljasabb cikkre,magamtól ugyan nem kattintok rá. 2 helyezett, a Ripost. Olyan címeket tudnak kitalálni,hogy az egyszerű emberek,már érzik is a világ végét.,érzik a vért a szájukban, a hadsereg dübörgését, a migránsok kardlengetéseit,és a koppanást ahogy hullanak a fejek a porba, A 3. nálam a Faktor. Címben ugyan az a hiteltelen, a bejósolt ami kiderül a cikk olvasása közben,hogy csupán csak gondolat szintig ment el a cselekmény,na meg persze nem itt,hanem a világ túl oldalán. A régi igazi újságírók akik szerencséjükre már kihaltak,így nem kell olvasniuk a szégyenét a magyar Újságírásnak,de az biztos,hogy nagyon forgolódnak a sírjukban. Még,jó hogy van ilyen online újság,mert én egy fillért nem adnék ki érte.Akkor inkább hülyén haljak meg.
Nessy
Az tény, hogy pártunknak és kormányunknak a "politikai korrektség", de még a köznapi korrektség is ismeretlen fogalom!
Érthető is. "Korrektül" lopni, csalni, hazudni ,rágalmazni, nem igazán szoktak!
Macskaszem
Eljön a ti időtök is szófosókám, amikor majd az illiberális világot temetjük, és akkor nektek annyi.
cikicakk55
@Perwool: Sajnos nagyon úgy néz ki,hogy teljesen igazad van. Törvényesen itt már nem lehetet pártot váltani. Olyan alkotmány módosítás,olyan törvények születtek,( több mint 200),hogy az alól nincs kibúvó.Ha teszem fel a jelenleg 42%-on álló bizonytalant,még is csak ellehetne rugdosni a szavazó fülkéig,akkor sem lenne semmi változás.Ha mind,az összes bizonytalan elmegy,akkor is csak közös pártvezetés lehet.Orbán módszereit már ismerjük.van az a pénz,de ha pénzzel nem megy,akkor van az a NAV, van az a Legfőbb Ügyész, Mi bár mit rá tud kenni egy emberre,még ha a közelében sem járt a vádnak.Nagyon jól lehet látni mit csinálnak nyugaton,az olyanokkal,akikbe törvényileg nem lehet belekötni. Viszik magukkal a marihuánás tasakokat,vagy egy hamis szerződést, egy Oligarchát igazoló írást.Ezen kívül ha nő az aki átban van,akkor kapásból 100 férfi igazolja,hogy részegen,narkósan anyaszült meztelenül táncolt az asztal tetején.Videót sem nehéz utólag kreálni.Ha férfi aki útban van,kapásból 100 nő jelentkezik,hogy megerőszakolta,fajtalankodott vele,ütötte,verte,mert nem akarta csinálni amit kért. Na és ugye kinek hisznek? naná,hogy a Főügyész úrnak.vagy Áder Úrnak. Itt már meg kell várni,még elszakad a cérna,mert az el fog szakadni.Kérdés,hogy mikor?
glorianna
" Magyarország és a nemzet mozgásterét alapvetően megváltoztatta" - elég baj :(((
Perwool
@cikicakk55: Nem lesz kire szavazni rajtuk kívül!
Csak figyelj, hogy milyen alapossággal nyírnak ki mindenkit, akire szavazni lehetne!De kívánom, hogy ne legyen igazam, mert ennél kártékonyabb banda Szálasi óta nem bitorolta még a hatalmat.Valahol ott van a kutyus elásva, hogy nem mindegy kinek van kétharmados támogatása, egy demokratának, vagy egy Orbán Viktornak. Orbánék mit kezdtek a kétharmaddal? Tönkretették a demokratikus ellensúlyokat, az alkotmánybíróságot kiherélték majd feltöltötték embereikkel, a főügyészüket bebetonozták 100 évre, a választási törvényt magukra szabták olyan formán, hogy 2014-ben kevesebb szavazóval nyertek kétharmadot, mint amennyivel 2006-ban vesztettek. És nem sorolom. Az MSZP-SZDSZ-nek is volt kétharmada, és senki nem félt, hogy visszahozzák a diktatúrát, pedig akkor a rendszerváltás után jártunk 4 darab évvel, minden adott volt, hogy a volt komcsi apparátus visszacsináljon mindent. Valahogy fel sem merült, hogy ez megtörténhet. Most meg felmerül. Ne tegyünk úgy, mintha szatyorban éltünk volna az utóbbi 7 évben, és úgy tehetünk, mintha minden rendben zajlana.
cikicakk55
@Perwool: Én a MKKP-ra szavazok. Nem akarok a fotelforradalmárok közé kerülni. Ők nem akarnak politizálni,viszont bejegyzett párt. Így érvényes lesz a szavazatom. Sajnos fogalmam sincs ki lenne az aki a nép pártja lenne. Az ellenzék kilőve,mert már lepaktáltak a FideSSel. Vona,ha csakmwg nem szüntetik mint pártot,félő,hogy egyedül ő az aki a 180 fokot megfordulta. Mi van,ha a pártjának a többi tagja még mindig náci,cigány és zsidó gyűlölő . Mi a garancia arra,hogy Vona egyedül boldogul majd velük. Eddig nem volt vérontás. Most majd lesz?
Nessy
Soha életemben nem voltam sem párt tag, sem fotelforradalmár.
De amióta szavazhatók, és az nem ma kezdődött, ilyen választási törvény, amibe be van építve a csalás lehetősége nem volt. Soha nem vásároltak ellenőrizhetetlen levélszavazatokat a határon túlról, viszont megnehezítve a kint dolgozó magyarok voksolását!
Azért az a törvény,. ahol 44% =2/3, az minden csak nem tisztességes!
De hát ezt akarják a zemberek!
Utána meg nyaff - nyaffolnak a rendelőben, a kórházban, a patikában, a piacon! Nem is volna gond, ha Orbán a híveivel együtt átköltözne Erdélybe, vagy Ukrajnába, esetleg Oroszhonba, és minket többieket hagyna békében élni! Ja, a kasszakulcs marad!!!
namihami
Na, akkor most tényleg eljött az ideje, hogy a liberális világ összesz@rja magát. Hiszen, ha már egy Kopaszkovács is temeti, akkor ugyebár, de csak a végéhez ért. Ki más tudná azt ilyen pontosan meghatározni, mint egy magyar kormányszófosó. Szoros együtt működésben Kósakupaklala agytrösztminiszterrel.
Ha valakik, hát ők ketten biztosan...
Eladott Ország
@Nessy: december 25, 15:57; Orbán és a keresztény kultúra. nepszava.us/wp-content/uploads/2017/12/c6b33d33b9c4a5f3346e52bde02cefe808ea49f891bf3b4b91e0ab922262fa73.jpg
Az újkeresztény miniszterelnök úr, akinek még nem volt alkalma, hogy maradéktalanul elsajátítsa a vallási hagyományokat. Minden bizonnyal ez lehet az oka, hogy a húsvéti tojásfestéskor is adventi koszorúval bíbelődik. Mondjuk ha olyan KDNP-s “műkeresztények” veszik körül, akik szerint Isten Jézusnak adta a kőtáblákat, akkor már semmin sem lehet meglepődni.
kukac50
Kovácsnak javasolnám a szegénységet a rabszolgabéreket a hazugokat és a tolvaj Fideszeseket temesse. Demokráciában ez nem való!

Minden politikustól meg kellene kérdezni mit jelent a demokrácia?
Eladott Ország
Mi közöd a demokráciához, drága Zoltán? Az a kormány, amelyik az érintettek akarata ellenére korlátoz, szabályoz, változtat, elvesz és újraoszt, ne hivatkozzon a demokráciára. Az a rendszer, amelyik egy egész szervezetet hoz létre azért, hogy a tulajdon polgárai ellen
kémkedjen, amelyiknek életcélja volt olyan törvény keresztülvitele, amellyel a tulajdon polgárainak a jogait korlátozhatja, amelyik kormány a túl mocskos munkát – ami már az ő arcukra sem fér rá – bérért és fizetésért mocskolódó és hazudozó propagandaoldalakra bízza és mindezt a mi pénzünkből fizeti, az ne beszéljen demokráciáról. Abban az országban, ahol szó szerint félelemben élnek azok, akik nem a kormánypárt feltétlen hívei, mert bármikor elveszíthetik az egzisztenciájukat, a nyakukba kaphatják a hatóságokat, meghurcolhatják, rágalmazhatják, sárba tiporhatják őket, ott nincs demokrácia. Ahol a legfőbb ügyész a kormánypárt érdekeit szolgálja, ahol az ügyészség, az alkotmánybíróság, a rendőrség, az adóhatóság kézivezérelt, ott szó sincs demokráciáról. Ahol nem hallgatja meg a kormány az oktatás szereplőinek véleményét, hanem saját csókosaival körbevett, kerekasztalnak nevezett hazugságra hivatkozva kényszeríti rá az akaratát az egész társadalomra, ott nincs demokrácia.
stb...
kokopelli
@kukac50: ennyi barom ember lakik Európa keleti felén? Ezek a marhák a totális
demokráciából a kizsákmányoló liberalizmust művelő nyugati országokba menekül-
nek! ..ja hogy a szegénység elől,és a gyermekeik jövőjének biztosítására? Nem ér-
tem! Miért is nem hallgatnak a Kovácsra?..ja,hogy nem hülyék,hanem csak emigrál-
nak a nyugatra? ..nem értem,hogy miért vannak egyre többen! Szólni kellene nekik!?
Qqberci
@Perwool: "naponta tanulja tőle a jámbor nép, hogy Orbán a Megváltó." Akkor talán gyorsan keresztre kéne feszíteni, hogy lássuk, hogy jön le...
Aki Én
Na tessék.Mellébeszélésből, demagógiából, hazudozásból jeles.
Nem véletlen, hogy csak az ország (ostoba)egyötöde támogatja ezeket a g...t.
hetöndöe
A "liberális" világot temettük egyfolytában 1947-től 1990-ig,ők meg jókat röhögtek rajtunk,csak akkor mások voltak a hangadók.DDDD
Eladott Ország
@Shikari: A kormány a másfél-két millió szavazóját rászabadítja az országra. A kisebbséget ráuszítja a többségre. És nem számít, hogy soha be nem temethető árkokat váj a társadalomba, hogy embert ember ellen fordít. Nem számít, mert egyedül a választási győzelem a fontos. Ezt az uszítást láthatjuk minden egyes napon. A közösségi oldalakon, a propagandamédiában, a közpénzmédiában. És ennek nem lesz vége a választás után sem. Ha győznek, azért nem lesz vége. Ha nem győznek, akkor azért. A cél az, hogy mindenki pocsékul érezze magát, aki nem fideszes. Hogy senki ne merjen megszólalni, véleményt mondani, főleg
ellentmondani. A cél a félelem falának felépítése. Az a rossz hírem van, hogy ez nem fog sikerülni. Akkor sem, ha most úgy tűnik, hogy menni fog. Nem fog. A fal ledől.
Eladott Ország
@Shikari: A paranoia működik és terjed. A másfél-két millió kormánypárti szavazó mindenhol idegen ügynököket, árulókat lát. Már nem is kell hozzá semmi. Elég, ha a postás késve hozza az Erzsébet-utalványt, a holtfáradt orvos drágább gyógyszert ír fel, a pedagógus azt találja mondani az iskolában, hogy Horthy Miklós nem volt nemzeti hős, vagy valakit kirúgnak a munkahelyéről és megharagszik a volt főnökére. Eddig egymást jelentgették fel az emberek, ha migránsnak nézték a másikat. Most azért fogják feljelenteni egymást, mert Soros ügynöknek nézik a másikat. A kormánykommunikátorok nagyon ügyesen összemosták a hívek fejében a
haza és a Fidesz fogalmát. Mára a kettő egy és ugyanaz. Amikor ők a kormánypártot védik, a hazát védik. Mindenkitől. A saját honfitársaikkal szemben. Bármi áron. Ma már nemcsak nem célszerű, de nem is biztonságos elmondani, ha valaki nem a Fideszre óhajt szavazni. Ha nem ért egyet a kormány intézkedéseivel. Ha fontosabbnak tartja az oktatást, mint a stadionokat. Ha inkább az egészségügyre költene, nem kisvasútra. Miután Orbán Viktor királysága a folyamatos háborúra, harcra és védekezésre épül – holott épülhetne az együttműködésre, a társadalmi párbeszédre, a fejlődésre, toleranciára is -, másik ellenségre van szükség. Olyan ellenségre, amely látható. A migráns is látható lenne, ha lenne és praktikus is, mert
felismerhető. Ezért az is jól látható, ha nincs jelen. Az új ellenség ilyen szempontból használhatóbb, ugyanis külsőségeiben nem tér el az átlag Fidesz szavazótól. Éppen úgy néz ki, mint a hívek, azt a nyelvet beszéli, olyan ruhát visel, ott vásárol. Ezért bárki lehet. Éberség, elvtársak! És az elvtársak éberek. Végre olyanokat gyűlölhetnek, akiket látnak. A megerőszakolástól rettegő lilahajú néni migránst még a büdös életben nem látott, de hazaáruló Soros-ügynököt annál inkább. Mert a Soros-ügynök pont úgy néz ki, mint a hazaszerető, keresztény gyökereit váratlanul felfedező fideszes. Onnan lehet felismerni, hogy véleménye van és ez a vélemény...
Eladott Ország
folytatás ma 08:18 ... nem az, hogy Orbán az isten.
1magyar
Gazdaságilag jó irányba indultak, de nagyon sok ember fizetett ezért. Gyakorlatilag az én korosztályom 55-65 megszenvedtük.(A nekünk járó jövedelem 30-40 %-val)
György László, ha jól emlékszem a nevére, vezető elemző kb. 10 mondatban korrektül összefoglalta az elmúlt 30 évet az m1-en.
evacica
Én meg őket temetném, már de nagyon!Elég volt a sok hazugságbólés lopásból,meg a nép butításból!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.