Talán ezért is látták időszerűnek, hogy lehetőleg ne a Blaha Lujzáról elnevezett téren legyen jövőre az ételosztás. Ott ez nagyon feltűnő. Azért persze lehet. Még. Valahol másutt. Ahol nincs annyira szem előtt. Ahogy a hajléktalanság ellen sem az okok mérséklésével gondoltak szembe szállni, hanem a hajléktalanok kitiltásával. Ne is lássák. Ahogy a szegényeket se. Mert bánccsa a naccságosék szömit.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Egyértelmű, mi ezzel a kormány célja. Nem szeretnék, ha a köztereket éhes emberek kígyózó sorai lepnék el, miközben az ország – szerintük – erősödik. Egyszerűen nem mutatnak jól az éhezők a Fidesz-KDNP kampányának hajrájában, melyet eddig is hazugságokra építettek fel. A kormány csúcsra járatja a nem létező problémák, problémaként történő kezelését, miközben a valós, létező problémák meglétét minden fronton tagadják. Van Soros-terv és van elnyomó Brüsszel, viszont nincs egyre növekvő szegénység, és nincs kilátástalan jövő. A kormány letudja annyival, hogy nincs és kész, aki szerint meg van, az Soros katonája és ő is a Fidesz-KDNP megdöntésén, valamint a kerítés lebontásán dolgozik. A hatalomnak nincs valós válasza semmilyen égető problémára, ugyanis a kérdést vagy elhárítják azzal, hogy a kérdező fél hülye, vagy egyszerűen Soros. Miközben milliárdokért harcolunk egy nem létező ellenséggel (vagy többel) amolyan Don Quijote módjára, addig a valós problémák felzabálják az országot.
Ameddig a jóléti intézkedéseket a háttérbe szorítva kerítésre, kormánypropagandára és stadionokra költünk közpénzmilliárdokat, addig ne csodálkozzunk, hogy a fél ország nyomorog. Ez azonban addig nem érdekli a regnáló hatalmat, ameddig ezek az emberek – vagy legalábbis egy részük – továbbra is a Fidesz mellett teszi le voksát.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Egyértelmű, mi ezzel a kormány célja. Nem szeretnék, ha a köztereket éhes emberek kígyózó sorai lepnék el, miközben az ország – szerintük – erősödik. Egyszerűen nem mutatnak jól az éhezők a Fidesz-KDNP kampányának hajrájában, melyet eddig is hazugságokra építettek fel. A kormány csúcsra járatja a nem létező problémák, problémaként történő kezelését, miközben a valós, létező problémák meglétét minden fronton tagadják. Van Soros-terv és van elnyomó Brüsszel, viszont nincs egyre növekvő szegénység, és nincs kilátástalan jövő. A kormány letudja annyival, hogy nincs és kész, aki szerint meg van, az Soros katonája és ő is a Fidesz-KDNP megdöntésén, valamint a kerítés lebontásán dolgozik. A hatalomnak nincs valós válasza semmilyen égető problémára, ugyanis a kérdést vagy elhárítják azzal, hogy a kérdező fél hülye, vagy egyszerűen Soros. Miközben milliárdokért harcolunk egy nem létező ellenséggel (vagy többel) amolyan Don Quijote módjára, addig a valós problémák felzabálják az országot.
Ameddig a jóléti intézkedéseket a háttérbe szorítva kerítésre, kormánypropagandára és stadionokra költünk közpénzmilliárdokat, addig ne csodálkozzunk, hogy a fél ország nyomorog. Ez azonban addig nem érdekli a regnáló hatalmat, ameddig ezek az emberek – vagy legalábbis egy részük – továbbra is a Fidesz mellett teszi le voksát.
GeoCravker
@Eladott Ország: Elég baj, hogy az egybites szavazók mellé nem mennek el a ténylegesen mérlegelő szavazók.
dr. prédikátor
" Ne is lássák. Ahogy a szegényeket se. Mert bánccsa a naccságosék szömit."Rohadjanak meg a naccságosék!!!de meg is vakulhatnak!!!
Eriksson
@Eladott Ország: Elméláztam azon amit mondasz. Ha ekkora a szegénység nem kellenek ide még ingyenélők is.
GeoCravker
@dr. prédikátor: lehetőleg máma még :-)
Rockxy
Valakinek kedve van még ezen rágódni?
Írd be valamelyik keresőbe:

poor people in america

Aztán cserélgesd az országneveket.
Nem fogsz meglepődni.
Akkor mire jó ez a nyálverés itt?
GeoCravker
@Rockxy: Írd be a keresőbe és cserélgesd az országneveket. De egészítsd ki azzal a keresést, hogy milyen arányú az állami és milyen arányú a közösségi szolidaritás a szegénység kezelésében.

A többség nem fog meglepődni.
Az állami szolidaritás legtöbbször alacsony szintű, illetve hiányzik a fasizálódó, diktatórikus, autoriter rendszerekben. Miközben ugyanitt a látszólagos túlsúly is megfigyelhető (pl. É- Korea).
Igazi szép igazodási pontok...
Orbánnak legfeljebb.
Rockxy
@GeoCravker: És ha beírod a keresőbe, hogy kiknek érdeke a világméretű szegénység?
A csóróság az oktatáson keresztül számolható fel, de ezt nem akarja egyik kormány sem.
Még a nagy Amerika sem. Sőt, ők pláne nem. De vannak már ébredezők.
drive.google.com/file/d/0B7xEKIi8scp5M3BKN3dwZF8wWGs/view?usp=sharing
division
@Eriksson: 1600 ember volt talán. Ez aztán a nagy szegénység:-)
GeoCravker
@Rockxy: AZt írtam volna, hogy Amerika kivétel? nem rémlik. :-)
Eladott Ország
@Eriksson: tegnap, 17: 55 Elég ingyenélő ebben az országban fidesz és holdudvara, a végtelen számú államtitkárokkal, tanácsadókkal és háttérintézményekkel. A csókosok népes hadáról nem is beszélve. Ja és Matolcsy Kuszaszem hívőnek 7,5 milliárd rokona van a földön, hogy az anyjába szorult volna a feje.
simmering73
Nem az ételosztással van itt a baj, hanem ezzel a kib@szott fidesszel.
papa.49
Az ,,ételosztás,, csak a fütyiszt zavarja, azt viszont kurvára !!!
Eladott Ország
@papa.49: A szocializmusban ismeretlen volt ez a nyomor! Mert Magyarország jobban teljesít!
Kiválóan teljesít a közmunkások létszámának növelésében is. Valamint Magyarországról elvándorló gazdasági menekültek növekvő létszámával is.
Eriksson
@division: Azok is mindig a Blahán. Másoknak nem is jut.
Eriksson
@Eladott Ország: Nem őrájuk céloztam, mert olyan ingyenélők mindig voltak, és mindig lesznek.
A ránk erőltetett migrincsekre gondoltam.
GeoCravker
@Eriksson: Nincsenek ránk erőltetett migránsok. Hacsak nem azokra gondolsz, akiket Rogán pénzért letelepít papíron. Azokról ugyanis valóban nem volt semmilyen szavazás. Sem Magyarországon, sem Belgiumban.
A sokat emlegetett kvóta a menekültelbírálásról szóló eljárás lefolytatását jelenti. Aminek az eredménye lehet a menekült státusz megállapítása is.

Jelenleg tehát úgy néz ki, hogy van max 2000 emberrel kapcsolatos eljárási (nem letelepítési) kötelezettség, amin Orbán és hívei verik a nyálukat, és van tízszer annyi jól tejelő terrorista, leánykereskedő, háborús fegyverüzér, stb. akiket kebelére ölel Viktorka
GeoCravker
@Eladott Ország: A közmunka a jelen formájában az elszegényedést szélesíti.
Lepényleső
...nem úgy az álmai-állami beruházásokkal,ott minden fillérnek megvan a helye,- mind zsebre
vele?
Eriksson
@GeoCravker: Nincsenek?
Hetente változik a magyarázkodás. Hol van kvóta kötelezően és még büntetéssel fenyegetik az országot, hol nincs amikor nagyon eldurvul a helyzet.
Eladott Ország
@Eriksson: ma, 10:18 Ha Magyarországra jössz, akkor még bevándorlónak is ...
varosikurir.hu/wp-content/uploads/2017/12/plakat.png
Eriksson
@GeoCravker: A pénzért vett állampolgárság üzleti jellegű, hogy Európán kívüliek - mint magyar állampolgárok -, így becsatlakozhatnak az euró övezetbe. Ők lehet, hogy a büdös életben nem jönnek Magyarországra.
Eriksson
@Eladott Ország: Nem kell idejönni, s akkor okos maradsz.
GeoCravker
@Eriksson: Nincsenek! A pénzért árusított állampolgárságról nincs szavazás. Tudom, hogy fárasztó utánaolvasni, de ettől még megteheted. Nem a Magyar idétlen az egyetlen forrás, ami létezik. (Legfeljebb neked).
Kvóta-ügyben is megéri utánaolvasni. Annak is, hogy mindent írt alá a félcsúti Mussolini.

Alkalmasint épeszű menekült nem akar itt maradni. Minek is maradna egy olyan országban, ahonnan százezrével menekülnek az itt születettek is? Tudható, hogy a regisztrűlt menekültek alig pár ezreléke marad itt. Azonnal megy tovább.

Amúgy, ha Orbán surranópályás Eu-belépőt árusít, és a pénz Rogán stróman Tóni haverjainak pénzmosó számláira megy, akkor ebben lehet valami. Úgyhogy örülök annak, hogy megerősíted: Orbán egy semmirekellő maffiozó.
Eladott Ország
kanadaihirlap.com/2017/12/27/csak-a-baj-van-az-etelosztassal/
Csak a baj van az ételosztással.Talán ezért is látták időszerűnek, hogy lehetőleg ne a Blaha Lujzáról elnevezett téren legyen jövőre az ételosztás. Ott ez nagyon feltűnő. Azért persze lehet. Még. Valahol másutt. Ahol nincs annyira szem előtt. Ahogy a hajléktalanság ellen sem az okok mérséklésével gondoltak szembe szállni, hanem a hajléktalanok kitiltásával. Ne is lássák. Ahogy a szegényeket se. Mert bánccsa a naccságosék szömit.
GeoCravker
@Eladott Ország: 9:21

:-)
Az elsőt módosítanám annyiban, hogy nem a hazugságot hiszi el, hanem a hazugságban hisz vakon és süketen
Eladott Ország
@GeoCravker: Így igaz mert a fidesz hívőnek nem sajátja a gondolkozás, így lesz szervilis seggfej.
m.cdn.blog.hu/je/jehovatanui/postimage/birka_1374267505.jpg?width=500
Csizmás Kond
Nem az ételosztással van a baj, hanem annak bemutatásával...mindenki másként magyarázza.
GeoCravker
@Csizmás Kond: Az ételosztás tényszerűen megtörtént. Tényszerűen a krisnások tartják évtizedek óta. A tömeg tényszerűen nagy volt. Ergo: sokan vannak rászorulva. Ergo, az egyetemes jólétről szóló kormányprpaganda üres halmaz.
Csizmás Kond
@GeoCravker: ...a tény hogy a krisnások kisajátították...és mert az igaz hogy jót tesznek az még nem igaz hogy jót is tesznek.
Az igaz hogy sokan rászorulnak ...de nem csak ekkor és nem mindenki...
A jótét nem reklám...és a reklám ne jótét.
Eladott Ország
@Csizmás Kond: A tolvaj kinevezte magát vagyonőrnek. Valahogy a nyugdíjasok nem elég hálásak a sok jóért (Bözsiuti, nyugdíjemelés, ha a számok úgy vannak) és hullanak, mint a legyek. Aki meg nem hullik, az elhúz a vérbe. De nyugodjon meg mindenki, mert többségében a rohadék liberálisok és egyéb hazaárulók mennek el. Persze néhány orbánhívő is, de azok onnan a távolból is nagyon szurkolnak népünk nagy vezérének. A többiek lehet, hogy nem annyira szurkolnak, de legalább nem itt rombolják a közmorált.
youtu.be/GSP81Che1X0
Csizmás Kond
..@Eladott Ország: ...ez egy majmolás...de ha neked ez tetszik...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.