A szegedi Fideszhez ezer szállal kötődő cég offshorozott el 185 millió forint uniós támogatást. A vadaspark játszótér-építését az OLAF is vizsgálta, pár év aktatologatás után pedig vádat emelt az ügyészség is. A pénz nem került elő. Az eset kipattanása után három évvel emeltek vádat Szegeden egy, a helyi Fideszhez ezer szállal kötődő cég vezetői ellen, akiket különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás bűntettével gyanúsított meg most az ügyészség. A vádlottak a vádirat szerint 2013-ban jogosulatlanul vettek igénybe 185 millió forint hazai és uniós támogatást a Szegedi Vadaspark területén épült tematikus játszótér kialakítására és üzemeltetésére, valamint egy interaktív látogató-tájékoztató rendszer létrehozására. A Flamingo elnevezésű tájékoztatórendszer lényege az volt, hogy a látogatók laptopokat kölcsönözhettek a vadaspark bejáratánál, és így virtuálisan is körbejárhatják a parkot. A projekt tényleges bekerülési értéke a támogatási...

Feltöltő: quadrocopter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
Hordamódi, megspékelve, levajazva - tálalva!
namihami
Biztos felmentik őket, mert nehéz gyermekkoruk volt.
A pénz? Az pedig már a 21. század Josip Totjánál van. Lánykori nevén Kaya Ibrahim.
Desischado
Így kell fidesz módra lopni! Na, kérem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.